2017. július 27. csütörtök

júl. 27
12:45
Mindent lezártak: megkezedik a veszélyes anyaggal teli tartálykocsi mentését Tuzsérnál (Blikk)
Teljes vasúti és közúti lezárás mellett megkezdték a Tuzsér és Komoró között hétfőn árokba borult tartálykocsi műszaki mentését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei katasztrófavédelem csütörtök délelőtt a honlapján.
júl. 27
12:45
Tarlós István bemutatja: A fakocka (ATV)
A főpolgármester szerint valaki szándékosan tehetett fakockát az egyik felújított orosz vagon ajtaja alá, ezért a BKV feljelentést tesz az akadályozott metró ügyében.
júl. 27
13:03
„Európa-ellenes a főtanácsnok indítványa” (HírTV)
Továbbra is az európai jogot megsértő döntésként értelmezi a magyar kormány a kötelező kvótáról szóló határozatot.
júl. 27
13:09
A hazafias nevelés is a tornaóra része lesz az iskolákban. Szavazzon! (ATV)
Egyetért azzal, hogy a hazafias nevelés is a testnevelés óra része lesz az iskolákban? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
júl. 27
13:12
Brutális pusztítás a hajdúszoboszlói fürdőben, hárman meg is sérültek (Infostart)
Tetemes anyagi kárral járó pusztítást hagyott maga után a szélvihar a hajdúszoboszlói fürdőben. Három dolgozó megsérült, sok fát kitört a szél, a napozóágyakat is megrongálta, valamint egy pavilon tetejét is felszakította.
júl. 27
13:15
Halálra gázolt egy gyalogost a zebrán egy teherautó (Alternatív Energia)
Ketten próbáltak átjutni a túlsó oldara.
júl. 27
13:15
Nem erőltette meg magát Kovács Zoltán a PhD-ért (HírTV)
Majdnem ugyanazt a disszertációt adta le két egyetemre is a kormányszóvivő.
júl. 27
13:17
Kevés még a propagandafelület? - A Bors is bedőlt... Vajnáéknak (Alternatív Energia)
Ja, és a Délmagyarországban és a Kisalföldben is Orbánék üzeneteit olvashatjuk ezután.
júl. 27
13:21
Tarlós nem finomkodott a T-Systems-szel az e-jegy-ügyben - nézzék, mit mondott! (Blikk)
Tarlós István főpolgármester felszólította a T-Systems német tulajdonosát, hogy a projekt kidolgozójaként és garantálójaként adjon magyarázatot a i e-jegy értékesítési projektjének problémáira.
júl. 27
13:23
Nem semmi: feljelentést tesz a BKK a metrós fakocka miatt (Blikk)
A BKV hivatalból feljelentést tesz közérdekű üzem működésének megzavarása miatt annak a felújított 3-as metrószerelvénynek az ügyében, amelyet egy az ajtóvezető sínbe helyezett fakocka akadályozott szerdán.
júl. 27
13:25
Gyurcsány durván odaszúrt egy fotóval Botkának - kemény, ami a képen van (Blikk)
Gyurcsány Ferenc is reagált Botka László azon állítására, hogy az MSZP-n belül néhányan "a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei. A DK elnöke nem kíván beleszólni a párton belüli vitákba, de elege van a háborúskodásból. Összefogásra szólítja fel a demokratákat, közben pedig Botkának is odaszúrt egy képpel.
júl. 27
13:27
Dabóczi marad a székében – ha Tarlóson múlik (HírTV)
A főpolgármesternek esze ágában sincs az online jegyrendszer hibái miatt kirúgni a BKK vezérét, amíg egy komoly vizsgálat nem tisztázza, mi történt valójában.
júl. 27
13:33
"Valami újat kellene mondani, hogy megragadhassák a hatalmat" (ATV)
A „Mindenki számít” egy végigvitatott program, amelyben van egy jövőkép: egy olyan Magyarország cölöpjei, amelyre érdemes lesz szavazni – mondta Karácsony Gergely az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.
júl. 27
14:03
Levizsgáztak az új börtönőrök (Ripost)
Több új börtön épül Magyarországon, ezért 2500 új börtönőrt kell kiképezni a következő két évben a már meglévő 9000 mellé.
júl. 27
14:21
Itt élünk - Nem jutnak oltáshoz a gyerekek (Alternatív Energia)
Na, csak egy icipici demagógiát: a kormány a héten 1,8 milliárddal dobta meg a Komáromi Football Klubot.
júl. 27
14:23
A vízirendőr magánya - Fotó (Alternatív Energia)
És hát nézzük meg jól a képet, mert meglehet, egyre ritkábban lesz részünk effajta látványban.
júl. 27
14:30
Feljelentést tesz a BKV, Tarlós István szerint szándékos tett volt (Infostart)
Ragaszkodik a BKV a kötbérhez a 3-as metró szerelvényeinek felújításával kapcsolatban. Tarlós István szerint a T-Systems német tulajdonosának kell magyarázatot adnia a történtekre.
júl. 27
14:48
Szél Bernadett: Joggal fél a kormány a népszavazástól (Infostart)
Az LMP társelnöke szerint a magyarok döntő része elutasítja a paksi bővítést. Szél Bernadett az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy az oktatás, az egészségügy javítása, valamint a korrupció csökkentése kap kiemelt szerepet az LMP programjában.
júl. 27
14:57
Az Orbán-kormány újraválasztása érdekében az RMDSZ telefonos kampányt indít Kovászna megyében (444.hu)
Még csak nem is nagyon leplezik, miről szól a regisztrációra való felhívás.
júl. 27
15:03
Orosz kód és a nemzeti konzultáció: Itt van Péterfalvy álláspontja (ATV)
A honlapot készítő cég munkatársának szakmai hibája, gondatlansága miatt futott orosz analitikai kód a nemzeti konzultáció honlapján, de az elküldött adatokat az orosz szerver nem fogadta - állapította meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálata, amelyet csütörtökön ismertetett Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke.
júl. 27
15:09
Unokái imádták a bevállalós nagypapát: ez a férfi vesztette életét az egyik budapesti aquaparkban (Blikk)
Az egyik i aquaparkban vesztette életét egy férfi a szerdai nap folyamán.
júl. 27
15:09
Kifakadt a legendás magyar borász: így megy a borbiznisz a Balatonnál (Pénzcentrum)
Hosszú évek óta elmaradhatatlan szereplője volt a Balatonfüredi Borhetek néven futó rendezvénynek a Jásdi pincészet, idén azonban visszautasították jelentkezésüket - értesült a Pénzcentrum. Az elutasító határozat kapcsán közzétett...
júl. 27
15:12
Ezért futott orosz kód a nemzeti konzultáció honlapján (Infostart)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálata befejeződött.
júl. 27
15:15
Felszólította a Fidesz Vona Gábort: Kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól (Ripost)
A Fidesz arra szólította fel Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól, a kormánypárt szerint ugyanis a politikus egy Facebook-bejegyzésével hárommillió időskorút sértett meg.
júl. 27
15:15
A médiaszabadságért tüntetnek (HírTV)
Az ellenzéki pártok és a civilek augusztus 20-án a Szabad sajtó útján tiltakoznak.
júl. 27
15:24
Félelmetes felhők Magyarország felett (Infostart)
Hihetetlen fotók és videók készültek szerdán Monor környékén, ahol egy úgynevezett peremfelhő képződött.
júl. 27
15:33
Felvásárolná a Bors kiadóját Andy Vajna (HírTV)
Ha a kormánybiztos megveszi a Lapcomot, már csak négy megyei lap lesz, amely nem Fidesz-kézen van.
júl. 27
15:36
Mindent a felvételi ponthatárokról és az érettségikről (Infostart)
Az idén az általános felvételi eljárásban jelentkező 105 868 fiatalból 72 641-en nyertek felvételt - mondta Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
júl. 27
15:39
Závecz: Fidesz, Jobbik, MSZP a sorrend (ATV)
Érzékelhetően többen lettek a pártoktól távolságot tartó választók: júniusban 34, most 38 százalék volt az arányuk. Több pártnak – ha szerény mértékben is, de – csökkent a támogatottsága - derül ki a Závecz Research Intézet legfrissebb kutatásából.
júl. 27
15:57
EU-s forrásokat vonna el Magyarországtól Christian Kern (HírTV)
A menekültügy mellett a jogállamiság elleni támadások is aggályosak az osztrák kancellár szerint.
júl. 27
16:00
Putyin kinevezte az orosz ENSZ-nagykövetet (Alternatív Energia)
Az 55 éves karrierdiplomata 2013 óta volt miniszterhelyettes a külügyi tárcánál.
júl. 27
16:02
Végső búcsút vettek Schubert Évától (Alternatív Energia)
A Kossuth-díjas színművész, Budapest díszpolgára július 11-én, nyolcvanhat éves korában hunyt el.
júl. 27
16:03
Elképesztő dologra készül Magyarországon az üzletlánc, milliárdokba fog kerülni (Blikk)
A Spar az idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, az új áruházak nyitása mellett korszerűsítik a meglévőket - közölte a Spar Magyar Kereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.
júl. 27
16:09
Kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba (HírTV)
A helyettes államtitkár szerint azért csökkent a jelentkezők száma, mert egyre kevesebben érettségiznek.
júl. 27
16:33
Csökkent a Fidesz népszerűsége is (Alternatív Energia)
Főleg a nyugdíjasok körében nőtt a bizonytalanok aránya.
júl. 27
16:33
Az adatvédelmi hatóság szerint az alvállalkozó hibázott, ezért kerültek az orosz Yandexhez a nemzeti konzultáció kitöltőinek adatai (444.hu)
Az alvállalkozó projektmenedzsere állítólag szólt, hogy nem lesz szükség a funkcióra, és az informatikus ki is kapcsolta a Yandex szerverén, de a honlap html-kódjából nem törölte manuálisan.
júl. 27
16:33
Vona: Fejlődő pályára kell állítani a nemzetet (HírTV)
A 20. századot minden szempontból megszenvedett nemzetet újra fejlődő pályára kell állítani.
júl. 27
16:35
Férfi vízilabda - Montenegró legyőzte Oroszországot (Alternatív Energia)
Szombaton az ötödik helyért játszhatnak a vizes vb tornáján.
júl. 27
16:36
Meghökkentő, hány helyről nem vezet tovább út Magyarországon (Infostart)
A zsáktelepülésről legtöbbször egy elmaradott, elnéptelenedő, kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokkal rendelkező község jut eszünkbe, a valóságban azonban ez nem mindig igaz. A Lechner Tudásközpont megvizsgálta, hogy pontosan hol vannak Magyarország zsákfalvai és mi jellemző rájuk 2017-ben.
júl. 27
16:39
Elképesztő programok: ezért lesz idén érdemes kilátogatni a Hungaroringre (Blikk)
A mogyoródi pálya 1986 óta megszakítás nélkül ad otthont a Forma–1-es világbajnoki sorozat magyarországi állomásának.
júl. 27
16:57
Teljesen kamu migránstámadásokról beszélt a magyar vívók vezetője a közmédia híradójában (444.hu)
Boczkó Gábor szerint Lipcsében olyan súlyos a helyzet, hogy a magyar sportolók nem tudtak a versenyre koncentrálni. A városvezetés és a rendőrség szerint semmi sem igaz a köztévé híradójából.
júl. 27
17:03
Farkasházy: Orbánnak életében kétszer volt szerencséje (ATV)
BKK-botrány, MSZP-s belviszály és menekültkvóta – ezek voltak szerdán A nap híre témái, melyeket ezúttal Muhi Erika jogvédő, Böcskei Balázs politikai elemző és Farkasházy Tivadar vitattak meg a műsorban.
júl. 27
17:03
Hadházy helyreállítaná az önkormányzatiságot (HírTV)
Az önkormányzatiság helyreállítása az elsődleges célja annak, hogy az LMP hivatalos tárgyalásokat kezdett a Gémesi György vezette Új Kezdet párttal.
júl. 27
17:06
Hadházy: bizarr szerződéseket köt a vagyonkezelő Mészárossal (Alternatív Energia)
Az LMP társelnöke törvénytelenségre is felhívta a figyelmet a BKK-botrányban.
júl. 27
17:09
Júniusban adták át az 56-os emlékligetet, de máris legyőzte a parlagfű és a gyom (444.hu)
13 millióért állítottak a XVIII. kerületi hősöknek mementót. Már most úgy néz ki, mintha a kommunisták el akarták volna tüntetni a nyomait néhány évtizede.
júl. 27
17:15
Felismeri ennek a nőnek a fantomképét? Időseket vert át, több mint egy milliót csalt ki (Blikk)
Vác – Rajzolt kép alapján keresnek a váci zsaruk egy 30-35 év körüli nőt, aki aljas módon vert át idős embereket Vácon. A nő idősek otthonában ígért ellátást, amire az előleget el is kérte, persze semmilyen betegápolásról nem volt szó.
júl. 27
17:33
Nem mindennapi esethez riasztották őket: lőtt sebesülést láttak el a békéscsabai mentők (Blikk)
Békéscsaba – Nem mindennapi esetet láttak el a békéscsabai mentők: szerda délután egy lőtt sebesülthöz kértek segítséget.
júl. 27
17:33
Újabb adalék a kormányszóvivő CEU-s múltjához: Kovács Zoltán önmagát másolva szerzett doktorit (444.hu)
Ráadásul biztosan amerikai doktorit szerzett, ehhez képest korábban azt állította, nem emlékszik, hogy a CEU-n amerikai vagy magyar papírt kapott-e.
júl. 27
18:03
Aggasztó részletek: Ez volt az eltűnt magyar férfi utolsó üzenete... (Ripost)
Szombat óta nem találják a 60 éves férfit, aki rengeteg gyógyszert vitt magával eltűnése napján.
júl. 27
18:03
Orosz kód: Nem Rogánék, a Yandex hibázott (HírTV)
Legalábbis a magyar adatvédelmi hatóság szerint. A nemzeti konzultáció weboldaláról a kód adatokat küldött Oroszországba.

Keresés