2017. augusztus 1. kedd

aug. 1
11:30
Elemzők az Arénában - Ezek nélkül nem tartható a gazdasági növekedés (Infostart)
Szakemberek szerint folytatódik Magyarországon a gazdasági növekedés a következő években, de hosszútávon kérdéses a fejlődés. Az InfoRádió Aréna című műsorában elhangzott: fontos lenne, hogy a foglalkoztatáson túl a termelékenység és a tőkevonzó képesség kerüljön a középpontba.
aug. 1
11:42
Fontos hír az iskolásoknak (Infostart)
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba, a kiadványok a hónap végéig mindenhová megérkeznek - mondta a köznevelési helyettes államtitkár.
aug. 1
11:45
A Kúria is elutasította a Fidesz keresetét, fizetniük kell a Helsinki Bizottságnak a hamis vádak miatt (444.hu)
És nyilvánosan bocsánatot kell kérniük a szervezettől, amiért azt mondták, adatokat hamisítanak. A Kúria kimondta: az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisításra.
aug. 1
11:48
Már szállítják a tankönyveket az iskolákba (Alternatív Energia)
A hónap végéig mindenhová meg kell érkezniük.
aug. 1
11:51
Molnár Zsolt kiszáll az országos politikából (ATV)
Legalábbis ezt állította hétfőn este Harangozó Tamása az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Molnár Zsolt a kedd reggeli Startban viszont úgy fogalmazott, nincs szó bizalomvesztésről.
aug. 1
12:03
1 millió embernek küld fontos levelet a NAV - jó és rossz hír is lehet benne (Blikk)
Elkezdi értesíteni a NAV azokat, akiknek tartozásuk, esetleg túlfizetésük van. A leveleket októberig juttatják el az érintetteknek.
aug. 1
12:21
Balesetsorozattal indult a kedd - mutatjuk, hol számíthat torlódásokra (Blikk)
Még csak délelőtt van, de máris öt baleset történt az autópályákon és utakon reggel. A balesetek miatt több helyen lehet torlódásra számítani.
aug. 1
12:21
Szabaduljon régi forintjaitól! (Alternatív Energia)
Keddtől már csak a megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni.
aug. 1
12:23
Így kerülheti el a hipoglikémiát a kánikulában (Alternatív Energia)
A betegnél szédülés, remegés, izzadás, beszédzavar, súlyosabb esetben eszméletvesztés, életveszélyes állapot léphet fel.
aug. 1
12:30
Megdöbbentő adat a nyelvtanulásról (Infostart)
Az egyetemisták alig több mint ötöde tanult valamilyen nyelvet a felsőoktatási intézmények keretein belül a 2016-2017-es tanévben - közölte a Magyar Nemzet keddi számában az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.
aug. 1
12:54
Az érseknek hallgass a neve? (Alternatív Energia)
Canterbury érsekét felszólították, hogy tartsa távol magát a politikától.
aug. 1
12:57
Jogerősen is pert vesztett a Fidesz - egymilliót fizethet (Blikk)
Most már végleg jogerős: megnyerte a Fidesszel szembeni pert a Helsinki Bizottság. A befolyt pénzt a menedékkérőkre fordítják majd.
aug. 1
12:57
Egymilliót ad a Fidesz a menekültek jogsegélyére a Helsinki Bizottságnak (HírTV)
Nem önként, hanem becsületsértésért fizet kártérítést a kormánypárt.
aug. 1
12:59
Váratlan hír érkezett az üzemanyagárakról (Blikk)
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
aug. 1
13:09
Embertelen körülmények a tranzitzónákban (HírTV)
Bár az EJEB többször kötelezte Magyarországot jobb körülmények megteremtésére, a kormány nem cselekszik.
aug. 1
13:27
"Hazudozni még egy kormánypártnak sem szabad" (Alternatív Energia)
A Fidesz pert vesztett a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben.
aug. 1
13:33
Mit tegyünk, és mit ne, ha az autóban ér minket a vihar? (Blikk)
Bár a héten éljük át a nyár legmelegebb napjait, mikor reggel beülünk az autóba, nem tudhatjuk, nem fog-e ránk szakadni aznap az ég. Ha akkora a zuhé, amin már a ablaktörlő lapát se segít, vajon mit tehetünk a pánikolás helyett?
aug. 1
13:35
Döbbenet: hasba rúgott és ököllel megütött egy buszsofőrt Bátonyterenyén egy tini (Blikk)
Buszsofőr bántalmazásával gyanúsít egy 16 éves tinédzsert a rendőrség. A fiút közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt hallgatták ki gyanúsítottként a bátonyterenyei rendőrök.
aug. 1
13:37
Lopott holmikat kerestek, drogtanyát találtak a nyíregyházi zsaruk (Blikk)
Lopott holmikat kerestek a rendőrök egy nyíregyházi tanyán, azonban legnagyobb meglepetésükre egy drogtanyát találtak a házban.
aug. 1
13:51
Készüljön fel: hatalmas a torlódás a röszkei határon - ezt javasolják a rendőrök (Blikk)
Közel két órás a várakozási idő a röszkei határátkelőn, ezért azt javasolják a rendőrök, hogy annak, aki Szerbia felé megy, célszerű másik átkelőt választani.
aug. 1
14:03
Önnek van lehetősége egyhetes nyaralásra? Megkezdődött a szavazás! (ATV)
Egy felmérés szerint Magyarországon a lakosság felének nincs pénze egyhetes nyaralásra. Önnek van erre lehetősége? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
aug. 1
14:09
Akkora a hőség, hogy még a hatóság is razziázik miatta (Blikk)
Nagy razziát tart a hatóság, ugyanis a brutális hőség miatt fokozott figyelmet fordítanak arra, hogy a munkáltatók minden szabályt betartsanak a dolgozókkal szemben.
aug. 1
14:09
Hidvéghi: Durva támadásokat intéznek hazánk ellen (HírTV)
A baloldali politikai támadásoktól félti az országot a Fidesz.
aug. 1
14:11
Így óvja kedvencét az év legmelegebb hetén (Blikk)
A hőség nemcsak az embereket, de kedvenceiket is megviseli. Az Orpheus Állatvédő Egyesület szerint a hőség akkora, hogy a déli órákban sétáltatott kutyák talpa akár még az aszfalthoz is éghet, így nem árt, ha kicsit jobban odafigyelünk rájuk.
aug. 1
14:21
Bienerth: Az úszószövetség nem áll a politika irányítása alatt (ATV)
Nem mond le Bienerth Gusztáv. Az úszószövetség elnöke az atv.hu-nak úgy nyilatkozott: nem biztosították a bizalmukról a kormányzati politika szereplői, de azt sem mondták neki, hogy távozzon. Egyeseknek a lábára léphetett, ezért áskálódnak ellene – állítja Bienerth.
aug. 1
14:27
Tragédia - Belefulladt a Balatonba egy 19 éves szabolcsi fiú (Blikk)
Kedden kora hajnalban a Balatonba fulladt egy 19 éves Szabolcs megyei fiú, miután a vízbe ugrott a balatonfüredi mólóról.
aug. 1
14:33
Megjelent az afrikai sertéspestis Romániában (Alternatív Energia)
A fertőzőgócot a magyar-román határ közelében levő Szatmárnémeti város szélén fedezték fel.
aug. 1
14:39
Fakocka a metróajtó alatt: Nyomoz a rendőrség (ATV)
Egy fakocka akadályozta a hármas metró elindulását a múlt héten, a főpolgármester szabotázsra gyanakszik. Az atv.hu megtudta, hogy a rendőrség – a BKV feljelentése nyomán – megindította a nyomozást.
aug. 1
14:42
Fennakadások a Masters-verseny regisztrációjában (Infostart)
Csak fennakadások után indult el a regisztráció a Fina World Masters Championships rendezvényeire. Kora délutánra az összes hely elkelt, azután ismét megindult a regisztráció.
aug. 1
14:45
Tragédia: ezért fulladt a Balatonba a 19 éves szabolcsi fiú (Blikk)
Kedden kora hajnalban a Balatonba fulladt egy 19 éves Szabolcs megyei fiú, miután a vízbe ugrott a balatonfüredi mólóról.
aug. 1
14:45
Két népszavazás mögé is beállt az MSZP (HírTV)
Vágó Gábor bérplafonos kezdeményezése mellett a december 24-ei munkaszüneti napért is aláírást gyűjt a párt.
aug. 1
14:47
Rengeteg a lopás: mutatjuk, mit kell tennie, ha eltűntek az iratai (Blikk)
Irataink bármikor, bárhol eltűnhetnek, de nyáron, egy laza vakáción vagy nyüzsgő fesztiválon még gyakoribb ez a probléma. Mit tehetünk, hogy ne élhessenek vissza igazolványainkkal, illetve azért, hogy mielőbb pótolni tudjuk, ami elve­szett? A Heves Megyei Kormányhivatal szakértőinek segítségé­vel összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
aug. 1
15:03
Tragédia: ezért fulladt a Balatonba a 19 éves fiú (Blikk)
Kedden kora hajnalban a Balatonba fulladt egy 19 éves Szabolcs megyei fiú, miután a vízbe ugrott a balatonfüredi mólóról.
aug. 1
15:03
Elhunyt Beck Mihály (ATV)
Életének 88. évében elhunyt Beck Mihály akadémikus, a komplex vegyületek kémiájának nemzetközi hírű szakértője - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden az MTI-vel.
aug. 1
15:12
Elindult egy újabb panda Budapesten (Infostart)
Forgalomba állt a hetedik felújított szerelvény a 3-as metró vonalán.
aug. 1
15:15
Botka Tóth Józsefre bízná a fővárosi választás koordinálását (ATV)
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt javasolja, hogy a szocialisták legsikeresebb fővárosi polgármestere, Tóth József (XIII. kerület) koordinálja az MSZP budapesti választási felkészülését.
aug. 1
15:21
Már a szomszédban pusztít a sertéspestis (ATV)
Megjelent az afrikai sertéspestis Romániában, a fertőzőgócot a magyar-román határ közelében levő Szatmárnémeti város szélén fedezték fel a hatóságok egy háztáji gazdaságban - közölte kedden a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság.
aug. 1
15:21
Már nyomoz a rendőrség fakockaügyben (444.hu)
Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt folyik az eljárás.
aug. 1
15:33
Kifakadt a Vízimentők elnöke: ezért fulladnak annyian vízbe Magyarországon (Pénzcentrum)
"Nem egy olyan vízbefulladás történt az elmúlt időszakban amikor az áldozatok (zömében felnőttek) nem tudtak úszni, ezt hozzátartozóik is egyértelműen megerősítették a helyszínen való kikérdezés során. Teljesen érthetetlen ez...
aug. 1
15:39
Lezárnak egy sávot a Krisztina körúton (444.hu)
Szerdától várhatóan szeptember végéig lezárják a szélső forgalmi sávot a Krisztina körút Szilágyi Erzsébet fasor felé vezető oldalán, a Vérmező út és a Csaba utca közötti szakaszon, mivel távhővezeték-építés kezdődik. A közúti forgalom a munkák miatt csak egy sávon haladhat majd. Az Attila út Krisztina körúti torkolatában is megváltozik a forgalmi
aug. 1
15:39
Háborog az ellenzék a Duna Aréna miatt (HírTV)
Nem tudni, mi lesz a létesítmény sorsa, egyelőre nincs jelentkező a vb utáni fenntartására.
aug. 1
15:42
Botka új embert kért fel (Infostart)
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt javasolja, hogy a szocialisták legsikeresebb fővárosi polgármestere, Tóth József (XIII. kerület) koordinálja az MSZP budapesti választási felkészülését.
aug. 1
16:03
Nyomoz a rendőrség a fakocka miatt (HírTV)
Valaki a felújított 3-as metró ajtósínébe tette a kockát, ezért meghibásodott a szerelvény.
aug. 1
16:12
3-as metró - Újabb felújított orosz kocsi állt forgalomba (Alternatív Energia)
Figyelemelterelés a "fakocka-ügyről"?
aug. 1
16:21
Figyelem: Két hónapra lezárnak egy sávot a Krisztina körúton (ATV)
Szerdától várhatóan szeptember végéig lezárják a szélső forgalmi sávot a fővárosi Krisztina körút Szilágyi Erzsébet fasor felé vezető oldalán, a Vérmező út és a Csaba utca közötti szakaszon, mivel távhővezeték-építés kezdődik - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-t.
aug. 1
16:33
Medvék és farkasok között élt túl 6 napot a fiatal lány (Ripost)
A 14 éves lány áfonyát szedett a családjával, de elszakadt tőlük Szibériában.
aug. 1
16:45
Feltúrják a Krisztina körutat is - Meneküljön! (Alternatív Energia)
Csak egy sávon halad majd a forgalom.
aug. 1
16:48
500 év szennyezés 20 perc használatért (Infostart)
Egy szívószál használati ideje átlagosan 20 perc, míg a lebomlási ideje akár 500 év is lehet. Augusztus a szívószálmentes kampány hónapja.
aug. 1
17:00
Belharc az MSZP-ben: ezt hozta Botka és Molnár újabb találkozója (Infostart)
Botka László szerint a kongresszusi döntés előtt elég teret adtak a vitának, de a döntés után már mindenkinek tartania kell magát az irányvonalhoz. A két politikus kedden találkozott Szegeden.
aug. 1
17:09
Miskolcon kapták el a Németországból lopott luxus BMW-t - videó (Blikk)
A miskolci rendőrök lefoglaltak egy a német hatóságok által körözött nagy értékű BMW X1 típusú személygépkocsit.

Keresés