Az augusztus 20-i ünnepségek, illetve az útlezárások miatt jelentősen módosul a budapesti közösségi közlekedés menetrendje, egyes változások már pénteken életbe lépnek - közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Feleannyi tejterméket fogyasztanak a magyar gyerekek, mint amennyi szükséges lenne - derült ki egy országos felmérésből, amelyet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) végzett a Danone Kft. megbízásából. A felmérés...
Fontos fázishoz érkezett az új kétüléses felvonó építése Eplényben. A lift tartóoszlopait helyezték el és egyben tájékoztatták a sajtó képviselőit az idei fejlesztésekről.
Az allergiát okozó pollen koncentrációjának emelkedésére figyelmeztet az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala. Az InfoRádiónak nyilatkozó allergológus szerint egyre többféle növény okoz allergiát, ráadásul súlyosabbat, mint öt-tíz éve.
– Tisztességtelennek ítélte a i II. és III. kerületi Bíróság a BKK-nak egy megbüntetett utassal szembeni pótdíjkövetelését, mert annak mértéke 92-szerese a jegyárnak.
Állami ünnepünk alkalmából Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2017. augusztus 16-án elismeréseket adott át a Rendőrségi Igazgatási Központban.
Az MSZP azt fontolgatja, hogy jogi lépéseket tesz Szabó Bálint ellen, aki a szegedi parkolási botrány kirobbantójaként korrupciós bűncselekményekkel vádolta meg Botka László polgármestert, az MSZP kormányfőjelöltjét.
Az idei Sziget fesztivál idején több mint 200, a világ számos országából érkező fesztiválozót szállítottak be és láttak el a i Honvédkórházban - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
Az "európai szintű önkormányzati rendszer helyreállítását" ígérte az MSZP jövő évi parlamenti választási győzelme esetén a párt miniszterelnök-jelöltje szerdán Siófokon.
Idén már biztos, hogy nem lehet a Dagályon strandolni, de 13. kerületi alpolgármester korábban azt az ígéretet kapta, hogy jövő április végére elkészül, így a strandszezonra ki is nyithat a fürdő. Ezzel szemben a Margitszigeten nemsokára minden visszaáll a hétköznapi kerékvágásba, néhány hét múlva lehet úszni a medencékben. A sportközgazdász pedig
Egy budapesti bíróság tisztességtelennek találta, ezért elutasította a BKK-nak egy megbüntetett utassal szembeni pótdíjkövetelését, mert az 92-szerese a jegyárnak.
Az esküvői fotókat évről évre jó érzés elővenni és nosztalgiázni a lagzin történtekről – most adunk még egy indokot, amiért érdemes átlapozni az albumot. Legújabb játékunkban ugyanis a legjobb esküvői fotó tulajdonosát keressük, akit ha megtalálunk, egy menő okostelefonnal jutalmazzuk majd.
A cigánybűnözés létező dolog – mondta szerdán Vona Gábor. Mindezt két nappal azután, hogy az atv.hu-nak azt nyilatkozta, hogy „soha sem tartotta a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak”, és ha valakit megbántott, akkor bocsánatot tud kérni.
Rendőrök megvesztegetésével vádolja Botka László szegedi polgármestert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét egy szegedi jogász. A Fidesz felszólította Botkát, hogy tájékoztassa az ügyről a közvéleményt, az MSZP szerint viszont a fontos emberek már a fideszes polgármester hivatali ideje alatt is ingyen parkolhattak.
Felkészült az operatív törzs az augusztus 20-i állami ünnepre, a civil biztonsági szolgálattal együtt több ezer rendőr, mentő, vízi mentő, tűzoltó, katasztrófavédő biztosítja a rendezvényeket - közölte Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára, az operatív törzs vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Egyenként százötvenmillió forinttal támogatja a kormány az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztéseit - közölte a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáráért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.