Amíg a fipronillal szennyezett tojások ügye Európában nem tisztul le, addig Magyarországon a fogyasztók inkább a friss és jó minőségű, fipronil mentes magyar tojásokat válasszák - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Múlóban van a négy-öt éve még nagyban virágzó települési adóslista divat, de még mindig sok önkormányzat gondolja úgy, hogy szégyenlajstrommal javíthat polgárai fizetési morálján.
A Kopaszi Gáton tartják az extrém sportok fesztiválját 2017. augusztus 18-20. között. A világ legjobb extrémsportolói négy szakágban fognak versenyezni.
A Heti Válasz a cseh külügyminiszterrel, a Figyelő egy Nigériában dolgozó magyar idegsebésszel készített interjút, míg a HVG az európai egészségbiztosítási kártya előnyeit és hátrányait nézte meg.
A politikus is ember, sőt az ő lelkében is lakozik egy gyermek, amit bizony nagy ritkán, de enged is a felszínre törni. Erre bizonyíték Kunhalmi Ágnes (34), az MSZP parlamenti képviselője, aki berlini nyaralásáról osztott meg néhány fotót.
Ezüstérmes az ATV - ezúttal úszásban. A tévé csapata 200-as váltóban próbálta ki magát, és az előkelő második helyen ért célba. A Gajdos Tamás-Kőrösi Zoltán-Novák András-Gáll Csongor négyes alapos felkészülésen vett részt a verseny előtt, de az uszoda méretei nem várt meglepetést okoztak. Részletek a videóban.
Levélben kért ügyészcserét Renner Erika (46), a lúgos támadás áldozata, mert szerinte az ítélőtáblán korábban vádat képviselő Péter Gyöngyi szakmailag és emberileg is kifogásolható módon járt el.
A legtöbb szállásadó készpénzben kéri el a nyaralóktól az idegenforgalmi adót, bár ezt nem írja elő a törvény. Hegedűs Sándor, az RSM Hungary adótanácsadója.
Kilóg a sorból a barcelonai támadás, hiszen a hasonló merényleteket eddig a vezető európai hatalmak nagyvárosaiban követték el – mondta az ATV-nek Tarjányi Péter.
Az MSZP-s politikus egy photoshoppolt képpel próbálta bizonyítani, hogy a Jobbik egy vállalhatatlan párt. Később elismerte a hibáját, és bocsánatot kért.
Lassan elfogynak a háziorvosok Magyarországon, legalábbis úgy tűnhet az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport most készített térképéből, amelyen azt jelzik mely településeken betöltetlen jelenleg a háziorvosi praxis. Az ATV Híradójának a Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta, hogy a helyzet ez ügyben évek óta nem változik, noha ők sok évvel ezelőtt jel
Botka László legkésőbb szeptember elején bemutatja a nyilvánosságnak azokat a szakértőket, akiket kormányprogramjának megírására és népszerűsítésére kért fel. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta, hogy nem alakít árnyékkormányt.
Tisztességtelennek mondta ki egy bíróság a BKK pótdíjazási gyakorlatát, így el is utasította a közlekedési vállalat egy utassal szembeni, 2015-ös követelését. A híradónknak nyilatkozó közlekedési szakjogász szerint bár nincs precedensjog, a mostani ítélet az egységes joggyakorlat miatt mégis hatással lehet a BKK hasonló peres ügyeire is. Részletek
A barcelonai főkonzulátushoz csütörtök estig nem érkezett jelentés magyar érintettségről a Barcelonában történt terrortámadással kapcsolatban, egy magyar jelentkezett tájékoztatásért - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.
Pedig a bíróság ezt mondta ki amiatt, hogy a BKK pótdíja egy jegy árához képest 30 napon belül 45-szörös, azon túl pedig 92-szeres fizetési kötelezettséget jelent.
Kezd egyre jobban elterjedni azaz új kihívás, ahol 49 fok feletti forró vízet tesznek a hónuk alá az emberek ezzel is "menőnek" mutatva magukat. Már az Országos Mentőszolgálat figyelmezteti az embereket, hogy ezt a mutatványt inkább hagyják ki. Ön szerint mit tehet egy szülő ilyen esetben?
Magyarország - Elérzékenyült a mentésirányító a telefon végén, amikor egy sikeres újraélesztés után egy könnyeivel küszködő férfi hang hívta: "Az Isten áldja meg ezért! Visszaadták nekünk az Anyukámat!”
Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök VI. Fülöp spanyol királynak és Spanyolország valamennyi polgárának a csütörtöki barcelonai gázolásos merénylet kapcsán.
A barcelonai főkonzulátushoz csütörtök estig nem érkezett jelentés magyar érintettségről a Barcelonában történt terrortámadással kapcsolatban, egy magyar jelentkezett tájékoztatásért - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.
Tervezet helyett döntés-előkészítő anyaggá minősítette a külügyminisztérium a Gazprommal kötött egyezményt, így jogszerűen tagadható meg a dokumentum kiadása.