Rendőrök megvesztegetésével vádolja Botka László szegedi polgármestert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét egy szegedi jogász. A Fidesz felszólította Botkát, hogy tájékoztassa az ügyről a közvéleményt, az MSZP szerint viszont a fontos emberek már a fideszes polgármester hivatali ideje alatt is ingyen parkolhattak. Botka László az InfoRádióban reagált
A megnövekedett forgalom miatt mintegy négy kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál szombaton kora délután - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az MTI-t.
A megnövekedett forgalom miatt mintegy négy kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál szombaton kora délután - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az MTI-t.
Vándorszínészek című filmje bár csúszott, de a pénteki Egyenes Beszédben elárulta a dátumot, mikor is kerül a mozikba. Március 8-án, nőnapon – árulta el Sándor Pál, majd hozzátette: annyi film készült, hogy nehéz megtalálni azt, mikor nem süllyed el.
A megnövekedett forgalom miatt mintegy négy kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál szombaton kora délután - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az MTI-t.
Esterházy János a szülőföld, a magyar kultúra, a keresztény hit melletti kitartás és a hazához való hűség példaképe - jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Várhosszúréten (Krásnohorská Dlhá Lúka), ahol köszöntőt mondott a mártír gróf halálának 60. évfordulója alkalmából szerve
Embercsempészés miatt indítottak eljárást egy nepáli férfi ellen, aki ismerősét akarta a felesége útlevelével Magyarországon át Németországba juttatni, a férfit Letenyénél fogták el a rendőrök - közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Sikeres műszaki főpróbát tartott az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs szombat reggel - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára, az operatív törzs vezetője délután, Budapesten.
Már tegnap óta érezhető, hogy számos helyen megváltozott a budapesti tömegközlekedés, de a tűzijáték alatt fog végleg megborulni a szokásos rend. Jöjjenek a részletek. Csinos infografikát küldött a Budapesti Közlekedési Központ...
Több száz rekesz borult az úttestre egy kamionról péntek délután a 25-ös főút Borsodnádasd és Bükkszenterzsébet közötti szakaszán, Borsodnádasd közelében.
Több szabálytalanságot és hiányosságot tárt fel balatoni halsütödék ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Zoltai Anna osztályvezető számolt be a részletekről.
Rejtélyes halálesettel foglalkozik a rendőrség, ami egy benzinkúthoz közeli pihenőhelyen történt. A férfi élettelen testére egy beindított kamion mellett bukkantak rá.
Tovább erősítjük az információcserét a szerb és a magyar hadsereg között, hogy hatékonyabban tudjunk fellépni az illegális migrációval és a terrorizmussal szemben - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter szombaton Szabadkán, miután megbeszélést folytatott szerb kollégájával, Aleksandar Vulinnal.
Nem tudom, mekkora üzlet volt az egykori írószerboltoknak vagy az Úttörő Áruháznak a tanévkezdés az én iskolai időmben, az biztos, hogy tolltartóból nagyjából kétfélét lehetett kapni, iskolaköpenyből talán három modell volt.
A népművészet fontos része Szent István örökségének, a népművészet mesterei a magyar jövőnek alkotnak, amikor nemcsak a múlt egy darabját őrzik, hanem azt alakítják, megújítják - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából rendezett népművészeti díjátadón szombaton a budai Várban.
Tovább erősítjük az információcserét a szerb és a magyar hadsereg között, hogy hatékonyabban tudjunk fellépni az illegális migrációval és a terrorizmussal szemben - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter szombaton Szabadkán, miután megbeszélést folytatott szerb kollégájával, Alekszandar Vulinnal.
Az Ötölottó 33. heti főnyereménye 2 milliárd 875 millió forint volt, de mivel ezen a héten sem lett telitalálat, ezért a következő héten már 3 milliárd 15 millió forintért izgulhatunk. Az eheti nyerőszámok emelkedő számsorrendben:3;...
"Mi nem egy nemzetiség szeretnénk lenni Magyarországon, hanem a magyar nemzet" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, Őrbottyán település Szent István napi rendezvényének megnyitóján.