2017. augusztus 29. kedd

aug. 29
13:35
Ez most mi? Kovács László meglepő dolgot mondott el Botkáról (Blikk)
Kovács László, az MSZP egykori elnöke, volt külügyminisztert meg sem hívták a párt hétvégi, szegedi rendezvényére. Ennek ellenére kitart a párt mellett, de botkáról most valami olyasmit mondott, amit igencsak kétféleképpen lehet értelmezni.
aug. 29
13:57
Tovább szolgálhat a rendőr, aki törvénytelenül bántalmazott egy menedékkérőt Kiskunhalason (444.hu)
Egy katona viszont leszerelt, aki arcon térdelt egy külföldit.
aug. 29
14:06
Villamos ütközött egy kocsival a Nagykörúton, sérültek! (Alternatív Energia)
Két gyalogos sérült meg és egy ember a járműben.
aug. 29
14:08
Megrongált balfi emlékhely - Nyomravezetői díjat tűztek ki (Alternatív Energia)
Az ügyben ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt nyomoznak.
aug. 29
14:09
Autó hajtott egy villamosmegállóba a 4-6-os vonalán - az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek (Blikk)
A 4-es és a 6-os villamos megállójába hajtott egy autó en, a Wesselényi utcánál.
aug. 29
14:09
Most jött: súlyos fertőzéssel küzd egy pécsi diák, azonnal elkülönítet (Ripost)
Megkezdték az előírt szűrővizsgálatok elvégzését azokon, akikkel kapcsolatban lehetett a fertőzött diák.
aug. 29
14:09
Még nem tudni, mennyiből kampányol a Fidesz (HírTV)
A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint nem várhatóak nagy összegek.
aug. 29
14:11
Rémisztő hír jött: budapesti villamosmegállóba hajtott egy kocsi (Ripost)
A történtek miatt nem jár a a 4-es, 6-os.
aug. 29
14:27
Felborult vitorlást mentettek a Balatonon (Blikk)
Balatonudvari - Hiába volt I. fokú viharjelzés érvényben, egy bátor férfi mégis hódolni akart a sportnak. Ennek meg is lett a következménye: vitorlájával együtt mentették ki a vízi rendőrök.
aug. 29
14:33
Milliós bírságot kapott a Media Markt (ATV)
Megtévesztő és hiányos reklámok miatt 10 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Média Marktot.
aug. 29
14:33
Az észak-karolinai szenátor a szomszédos választókerületbe költözött, ezért átrajzolták a választókörzeteket, hogy a régiben maradjon (444.hu)
Minőségi gerrymandering, a republikánusok és a demokraták egymásra mutogatnak.
aug. 29
14:39
Új kabinetet hoz létre a kormány (Infostart)
A kormány Családügyi Kabinetet hoz létre annak érdekében, hogy a kormányzati intézkedésekben még hangsúlyosabban jelenjenek meg a családpolitikai szempontok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
aug. 29
14:39
Kitiltottak két spanyol újságírót (Alternatív Energia)
2020-ig nem léphetnek be, mert a tilalmat 2015-től számolják.
aug. 29
14:41
Tízmillióval bírságolták a Média Marktot (Alternatív Energia)
Megtévesztő és hiányos reklámok miatt büntették meg a céget.
aug. 29
15:03
Befejeződött a dobogókői Nimród Hotel tűzoltása (HírTV)
Az épület tetőszerkezete beszakadt, jelenleg tűzoltóegységek vizsgálják át a helyiségeket.
aug. 29
15:05
Orosz mintára előznék meg az abortuszokat (HírTV)
Balog Zoltán orosz kollégájával tárgyalt tegnap a témában, és az ottanihoz hasonló központokat hozna létre.
aug. 29
15:12
Tízmillióra bírságolták a Média Marktot (Alternatív Energia)
Megtévesztő és hiányos reklámok miatt büntették meg a céget.
aug. 29
15:12
Meglepő fordulat a Dózsa György úti gázolás ügyében (Ripost)
Változás elé néz a két halálos áldozattal végződött baleset okozásával gyanúsított M. Richárd.
aug. 29
15:21
Súlyos fertőzés - karanténba került az egyetemista (Infostart)
Fertőző tüdőtuberkulózist (tbc) mutattak ki Pécsett egy fiatalembernél. Az egyetemi hallgatót a vizsgálat pozitív eredményét követően azonnal elkülönítették, és megkezdték gyógyítását - írta a Pécsi Tudományegyetem.
aug. 29
15:21
Meg akarta öletni és dögkútba dobatni feleségét a pécsi férfi - terápiára küldték (Blikk)
Pécs - Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, mellékbüntetésként pedig indulatkezelési terápián való részvételre kötelezett a Pécsi Ítélőtábla kedden egy Tolna megyei férfit, aki ismerősével akarta megöletni a feleségét.
aug. 29
15:27
Fertőző tbc-t mutattak ki egy pécsi egyetemistánál (ATV)
Baranya megyében 2016-ban összesen kilenc ilyen beteget regisztráltak.
aug. 29
15:39
Hoppá: új műsorvezető debütált az ATV csapatában - fotók (Blikk)
Az ATV reggeli politikai és közéleti vitaműsora az ATV Start, új társműsorvezetőt köszönhet Molly a 11 éves skót juhász társaságában.
aug. 29
15:45
Több ezer gyorshajtás rögzített a rendőrség három nap alatt (Alternatív Energia)
Három esetben bűncselekmény gyanúja miatt indul eljárás.
aug. 29
15:47
DK: meg kell akadályozni a leépítéseket a MÁV-nál (Alternatív Energia)
"Egyetlen korán kelő és keményen dolgozó embert sem lehet az utcára tenni."
aug. 29
15:49
Megvan, ki kapja idén az LMP beszédes "Aranytalicska Díját" (Alternatív Energia)
Putyin sokadik látogatása után Szijjártó Péter bejelentette, januárban indul az építkezés Pakson.
aug. 29
15:51
Orbán a mongol államfővel tárgyalt (ATV)
A nagy múltra visszatekintő magyar-mongol gazdasági és kulturális együttműködésről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Kaltma Battulga, Mongólia elnöke kedden Budapesten - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
aug. 29
15:57
Közeleg a szüret, támad a mustgáz (Infostart)
Évről évre csaknem tucatszor riasztják a tűzoltókat mustgáz-mérgezés miatt - jelezte a katasztrófavédelem. Hajdu Márton kiemelte, bár a balesetek megelőzése egyszerű, nem múlik el év tragédia nélkül.
aug. 29
15:57
80 nap alatt a Plázs körül - hatalmas bulit csaptak ismét Siófokon (Blikk)
Nyolcvan nap, hatvan party és koncert, összesen 162 ezer látogató: ez a siófoki Plázs idei mérlege, számokban.
aug. 29
15:59
Fizetős képzésre jár a gyerek? Minden, amit tudnia kell a diákhitelről (Blikk)
Mit tehetnek a diákok, ha nem áll rendelkezésükre több százezer, vagy önköltséges képzés esetén legalább 1-2 millió forint a főiskola, egyetem elvégzéséhez?
aug. 29
16:01
Hova sietünk? Több ezer gyorshajtást észlelt a rendőrség három nap alatt (Blikk)
Több mint 5800 jogsértést tárt fel a rendőrség három nap alatt, a megengedett sebességet túllépő járművezetők kiszűrésére irányuló, szerdától péntekig tartó országos akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
aug. 29
16:03
Szijjártó: Nincs vitás ügyünk Dániával (444.hu)
Azért várjuk ki a végét!
aug. 29
16:03
Továbbra is sztrájkolnak az utasellátó munkatársai (HírTV)
A dolgozók több mint fele veszítheti el állását.
aug. 29
16:09
Több ezer gyorshajtást észlelt a rendőrség 3 nap alatt (ATV)
Több mint 5800 jogsértést tárt fel a rendőrség három nap alatt, a megengedett sebességet túllépő járművezetők kiszűrésére irányuló, szerdától péntekig tartó országos akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a police.hu oldalon.
aug. 29
16:09
Befejeződött a dobogókői Nimród Hotel tűzoltása (HírTV)
Az épület tetőszerkezete beszakadt, jelenleg tűzoltóegységek vizsgálják át a helyiségeket.
aug. 29
16:15
Fontos: véradásra hívják a magyar lakosságot, megcsappant a vérkészlet (Infostart)
A toborzás ellenére az utóbbi hetekben csökkent az országos készlet.
aug. 29
16:15
80 nap alatt a Plázs körül - hatalmas bulit csaptak ismét Siófokon (Blikk)
Nyolcvan nap, hatvan party és koncert, összesen 162 ezer látogató: ez a siófoki Plázs idei mérlege, számokban.
aug. 29
16:15
Tbc-fertőzés a pécsi egyetemen (HírTV)
A fiatalembert elkülönítették, gyógyítását megkezdték.
aug. 29
16:21
Családügyi kabinetet alakított a kormány (ATV)
Családügyi kabinetet hoz létre a kormány, hogy a kormányzati intézkedésekben még hangsúlyosabban jelenjenek meg a családpolitikai szempontok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
aug. 29
16:33
Hajókázva menne egy nyugis helyre Budapesten? Jó hírünk van! (Blikk)
- Szeptember elejétől hajóval is elérhető lesz kedvelt szabadidős helyszíne, a Kopaszi-gát.
aug. 29
16:51
Mi folyik ott?! 81 embert állítottak elő a Puskás Ferenc Stadionnál (Blikk)
Augusztusban fellángolt a bűnözés a Puskás Ferenc Stadionnál. A rendőrség fokozottan biztosítja a helyszínt. Az elmúlt kilenc napban 81 embert vettek őrizetbe.
aug. 29
16:51
Lángokban állt egy hotel Dobogókőn - VIDEÓ! (Alternatív Energia)
A tetőszerkezet és a felső szint 80 százaléka égett.
aug. 29
16:53
Motorosbaleset - A helyszínen belehalt sérüléseibe a férfi (Alternatív Energia)
A motor személyautóval ütközött Borsod megyében.
aug. 29
17:24
Pár nap múlva már hajóval is elérhető a Kopaszi-gát (Alternatív Energia)
Naponta negyed 9-től este negyed 9-ig közlekedik majd.
aug. 29
17:27
Felbontható a paksi szerződés? (ATV)
Visszavonhatná-e Magyarország a Paks 2 szerződést, melyet Oroszországgal kötött? Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint bizonyos feltételek mentén igen.
aug. 29
17:33
A NER istenesen odavert a nyár utolsó hétvégéjének (444.hu)
Mit tegyen a sikeres magyar, ha ugyanarra a napra meghívót kap Rogánék fényűző házassági évfordulójára, a miniszterelnök lányának esküvőjére és a fideszes fiatalok legnagyobb fesztiváljára? Őrült hétvégéje volt az elitnek.
aug. 29
17:45
Újabb mélygarázs épülhet a Kossuth téren (Infostart)
Már van egy 600 férőhelyes, 2500 négyzetméteres létesítmény a téren.
aug. 29
17:45
Állami kézbe került a Központi Zálogház épülete (HírTV)
Az ingatlanért több mint 11 millió eurót fizetett a kormány.
aug. 29
17:57
Döntött a kormány, új villamosvonal épül Budapesten (Infostart)
A kőbányai vásárközpontot és környékét fejlesztik, mert ott lesz 2020-ban az Eucharisztikus Világkongresszus, 2021-ben pedig a Vadászati Világkiállítás.
aug. 29
17:57
Botka László: ne az állam alattvalói legyenek a pedagógusok! (Alternatív Energia)
Az MSZP készülő kormányprogramjában az oktatás lesz az első számú prioritás.
aug. 29
17:59
Kemények voltak - "Lufis" tüntetést tartottak a bulinegyed vendéglátósai (Alternatív Energia)
Elismerik: vannak megoldandó problémák, de azokra nem a tönkretétel a válasz.

Keresés