Kötelezővé tenné a választáson való részvételt a szocialista Szanyi Tibor. Az MSZP európai parlamenti képviselője erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. Saját pártja nem osztja ezt az álláspontot, és a politikus saját véleményének tartja.
Budapesten sem jobbak a csatornahasználati szokások, mint Londonban - mondta az InfoRádiónak Bátori Marianna, a Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője annak kapcsán, hogy a brit fővárosban egy 250 méter hosszú, 130 tonnás zsírszörny dugította el a csatornát.
A Modern városok program részeként összekötik a 8-as és 82-es utat, és új völgyhíd épül Veszprémben - jelentette be a város polgármestere és a Fidesz választókerületi elnöke szerdai közös veszprémi sajtótájékoztatóján.
Ön szeretne határkerítést a román határra? – kérdeztük internetes olvasóinktól. Összesen 79 százalék válaszolt igennel, mondván jobb megelőzni a bajt, biztos, hogy onnan jönnek majd a menekültek.
"A felcsúti kisvasút meglátogatása akkor lett igazán érdekes, amikor nem akarták, hogy ott vizsgálódjanak" - ezt az unió költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke mondta. Ingeborg Grässle arról is beszámolt: a 4-es metró beruházással kapcsolatban kritikus a helyzet, az is lehet, hogy az uniós támogatás teljes összegét vissza kell fizetni. Tovább
Élesedik a vita Budaörsön: egy új, 15.000 nm-es áruház építését tervezik, a beruházás 1,5 hektár erdő kivágásával járna. A tiltakozók a közösségi oldalakon is szerveződnek, petíció is megfogalmazódott. A vita hevében az egyik hozzászóló hülyének nevezte Budaörs polgármesterét, Wittinghoff Tamást.
Befejezte a magyarországi helyszíni vizsgálatait az uniós pénzköltésekről az Európai Parlament ellenőrző bizottsága, amelynek során egyebek között a felcsúti kisvasutat és a 4-es metrót is megnézték. A bizottság azt vizsgálja, hogy Magyarországon megfelelően költötték-e el az uniós támogatásokat.
Az ellenzéki pártok közül a Liberálisok csatlakoztak elsőként Botka László programjához, ezt Fodor Gábor jelentette be a párt mai közgyűlését követően. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, szerint egyes ellenzéki pártok vezetőinek magatartása arra utal, hogy csak a politikai túlélésre játszanak.
Hónapokig életveszélyesen omladozó lépcsőkön jártak a lakók egy újpalotai panelben Budapesten. A lépcső feletti betontető az utcai járókelőkre is rádőlhetett volna.
A legnagyobb szolgáltatók nevében szedik áldozataikat a csalók. A Ripost utánajárt, milyen módszerekkel próbálkoznak napjaink átverői. Segítünk, hogy ne legyél áldozat.
A Korrupcióellenes Szövetség titkára 9 újabb korrupcióellenes népszavazási kezdeményezést nyújtott be. Kérdés, a Fidesz ezeket is inkább megtörvényhozza-e, hogy elkerülje a népszavazást.
Kihúzták a Skandináv lottó 38. heti nyerőszámait. Ezen a héten egy szerencsés játékos elvitte a 690 millió forintos főnyereményt, így a jövő héten 40 millió forintért izgulhatnak a játékosok. A gépi sorsolás nyerőszámai...
Kihúzták a Skandináv lottó 38. heti nyerőszámait. Ezen a héten egy szerencsés játékos elvitte a 690 millió forintos főnyereményt, így a jövő héten 40 millió forintért izgulhatnak a játékosok. A gépi sorsolás nyerőszámai...