Életének 80. évében szerda délelőtt elhunyt Devich János gordonkaművész, Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas, érdemes művész, a Zeneakadémia professor emeritusa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja Budapesten - közölte a család az MTI-vel.
A Fidesz szerint a Jobbik törvénysértést követ el, ha nem hozza nyilvánosságra, hogy mennyi pénzért, milyen hirdetési felületeket vásárolt - erről a kormánypárt kommunikációs igazgatója beszélt.
A Kúria jogerősen kimondta: a rendőrség megsértette azok gyülekezési jogát, akik ellentüntetést akartak tartani Orbán Viktor 2015-ös évértékelő beszéde alatt, ám ezt megakadályozták.
Hadházy Ákos kikérte a mentorok adatait. Sokaknak érettségije sincsen, van, aki most fejezte be a kisegítő iskolát. Négy éven keresztül havi 400 ezret kapnak fejenként.
Budapesten 1250 távfűtéses épületben kérték a szeptemberi hűvös idő miatt eddig, hogy a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. az üzemviteli megállapodásban szereplő időpontnál korábban indítsa el a fűtést, a társaság által ellátott mintegy 3000 lakóépületnek ez több mint harmada.
Magyarország - Az MSZP nyitott azokra a tárgyalásokra, amelyek Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök választási listán való szerepléséről szólnak.
Amerika - Fertőzésekkel térhet haza az ember az edzőtermekből, ahol a gépek és eszközök egy része akár koszosabb is lehet, mint a nyilvános vécék ülőkéje - derült ki egy közelmúltbeli amerikai vizsgálatból.
Megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről a Fővárosi Közgyűlés, továbbra is az ártérre építkezők érdekeit védő tervet támogatják. Az ügyben tartandó esetleges népszavazás nem került szóba.
Nem változtatott korábbi döntésén a fővárosi közgyűlés: marad közvetlenül a partra tervezett mobilgát a Rómain. A többség elutasította a Lányi András író által jegyzett árvízvédelmi javaslatot. Az ülés előtt és alatt pártok és civilek is demonstráltak. Azt még továbbra sem lehet tudni, hogy helyi népszavazás formájában dönthetnek-e a budapestiek a
A Tesco és a szakszervezetek között az egyik követelésről megállapodás születhet, de hamarosan a jövő évi bérekről is egyeztetni kell, ami nem ígérkezik könnyűnek.
A Fidesz szerint a Jobbik törvénysértést követ el, ha nem hozza nyilvánosságra, hogy mennyi pénzért, milyen hirdetési felületeket vásárolt - erről a kormánypárt kommunikációs igazgatója beszélt.
A Burianosaurus augustai nevet kapta az a dinoszaurusz, amelynek csontjaira 2003 novemberében bukkantak Közép-Csehországban, és amelyről megállapították, hogy egy eddig ismeretlen fajhoz tartozik - közölte szerdán Martin Mazuch, a prágai Károly Egyetem földtani és paleontológiai intézetének igazgatója.