A PDSZ-nek Maruzsa Zoltántól, az Emmi köznevelésért felelős államtitkárától sikerült megtudnia, hová kell fordulniuk azoknak a szülőknek, akik úgy érzik, óvodás gyermeküknek még nem az iskolában a helye.
Idén, 2019 márciusában adták át az előzőleg a felújítási munkák miatt hosszú időn át lezárt északi 3-as metró pályaszakaszt, vagyis az Újpest és Lehel tér közötti részt. Azonban úgy néz ki, máris javításokra van szükség, ennek megfelelően novemberben ismét változik a 3-as metró közlekedése.
A BKK közleménye szerint a november 9-i, 16-i és 23-i hétvégén szombaton és vasárnap Újpest-központ és Lehel tér közötti szakaszon garanciális javítási munkákat végeznek.
2019. szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,3, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi...
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt, ezért több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-vel.
A számítógépes játékokban akárki lehet az ember, de a függőség mögött sok esetben egyéb gondok állhatnak – egyebek mellett ez hangzott el a Jakupcsek plusz című műsorban. Egy fiatal fiú például arról mesélt, hogy 48 óra volt az a rekord, amit egyhuzamban egy képernyő előtt töltött, és azt is, hogy egy családi tragédia vezetett el a függőségig.
Kevesebb receptet írnak fel az orvosok feleslegesen, azoknak akik egyébként sem váltották ki a gyógyszerüket – hangzott el az IME szaklap konferenciáján, ahonnan futva menekült az Egészséges Budapestért Program irányítója.
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatta Polt Péter legfőbb ügyész és Darák Péter kúriai elnök 2018. évről szóló beszámolójának elfogadását szerdán.
Hamarosan indul a karácsony előtti vásárlási maraton, nem csak a téli időszakban szükséges holmikat, háztartási felszerelést kereső vásárlók rohamozzák meg a boltokat, hanem a dekorációt, az ünnepi időszakhoz szükséges élelmiszereket...
A főpolgármester szerint a Városháza a BKV-dolgozók által elvárt 15 százalékos béremelést nem tudja teljesíteni, de törekszenek a legjobb megoldásra. Karácsony Gergely erről a szerdai kormányülés után beszélt.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán bejelentette, hogy Törökország elfogta az Iszlám Állam terrorszervezet meggyilkolt vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi feleségét.
A fővárosban és a vidéki városokban továbbra is meghaladja a 20 százalékot a lakásárak éves növekedési üteme, Budapesten nominálisan 22,5 százalékos, a vidéki városokban pedig 21,6 százalékos éves lakásár-emelkedés volt megfigyelhető 2018 és 2019 második negyedéve között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) második negyedévre vonatkozó lakásárindexe szerin
A győri közgyűlés csütörtöki alakuló ülése után, pénteken lemond a súlyos szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt fideszes polgármester. Korábban azt mondta, hogy kitölti polgármesteri ciklusát. Ön szerint önként távozik?
A Kovászna Megyei Törvényszék jogerős ítélete értelmében törvényes volt az a bírság, amelyet Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa rótt ki Antal Árpádra, Sepsiszentgyörgy polgármesterére a 2018 március 15-re kitűzött magyar zászlók miatt.
27. alkalommal hirdette meg fotópályázatát a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, ahol a zsűri 3300 pályaműből 103-at válogatott be az utolsó fordulóba. Máté Bence békás fotója lett a legjobb, Daróczi Csaba pedig a legjobb fotós díját és több kategóriagyőzelmet söpört be. A pályázat díjnyertes alkotásait december 31-ig a Magyar Természett
Az újkori török-magyar kapcsolatokban meghatározó fejezetet képez Erdogan és Orbán (a magyar miniszterelnök még Erdogan beiktatásán is részt vett tavaly), de korántsem ők indították el a folyamatot.
Zugló a budapesti önkormányzatok közül elsőként akar csatlakozni az egységes fővárosi parkolási rendszerhez - jelentette ki Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.