2019. március 12. kedd

márc. 12
17:21
Úgy teszünk, mintha ez iskola lenne, pedig nem az (SzMo)
Interjú egy budapesti szegregált iskolában dolgozó tanárnővel, aki szerint hatalmas ferdítés, hogy az intézmény a 'helyi sajátosságok miatt' van tele hátrányos helyzetű, problémás diákokkal.
márc. 12
17:33
Az NVB érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Momentum kifogását a kormányzati plakátokkal kapcsolatban (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) után a Momentum kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását is érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.
márc. 12
17:33
Weber azt akarja, hogy Orbán kérjen bocsánatot azoktól, akiknek problémát okozott (444.hu)
Egyelőre az is elég, ha csak a Néppárton belül.
márc. 12
17:33
Akcióba léptek a mentők: nem csak az anyukát látták el, kislányáról is gondoskodtak (SzMo)
Iskolába vitték a magára maradt gyereket.
márc. 12
17:35
Orbán kész bocsánatot kérni a „hasznos idióták” miatt (ATV)
Erről beszélt Gulyás Gergely Manfred Weber és Orbán Viktor tárgyalása után.
márc. 12
17:39
Gulyás Gergely: a plakátkampánynak vége (Infostart)
A Fidesz az Európai Néppárt legerősebb tagja, így a megegyezés legalább annyira érdeke a Néppártnak, mint a Fidesznek - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor Manfred Weber és Orbán Viktor budapesti megbeszéléséről tájékoztatta a sajtót.
márc. 12
17:51
Jobbik: Erzsébetváros nemet mondott a túlóratörvényre (ATV)
Az ellenzéki képviselők közül mindenki igent mondott az indítványra.
márc. 12
17:51
A német olvasók többsége elutasítja a Fidesz kizárását (HírTV)
A Die Welt című német lap hozta le ezt az eredményt egy felmérés alapján.
márc. 12
18:03
Visszatérnek az éjszakai fagyok, még havat is láthatunk (Alternatív Energia)
Keddről szerdára virradóra az északkeleti országrészben akár mínusz 5 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet, de szinte mindenütt fel kell készülni gyengébb fagyokra. (Belföld)
márc. 12
18:03
A Parlament előtt sztrájkolnak a közszolgálati dolgozók csütörtökön (ATV)
Jelentős részvételre számítanak.
márc. 12
18:03
Állami kitüntetéseket adott át Semjén Zsolt (HírTV)
A külhoni, nemzetiségi és egyházi élet kiemelkedő képviselői kaptak elismerést.
márc. 12
18:09
A kormány Babérkoszorút nyújtott át az írónak, aki szerint a zsidótörvények a zsidók érdekeit szolgálták (444.hu)
Klasszikus, ostoba antiszemitizmus – írta Döbrentei Kornél hírhedt beszéde után Kertész Imre.
márc. 12
18:09
Egy VII. kerületi szórakozóhely kidobói verhettek meg három embert (HírTV)
Nem akarták beengedni a sértetteket, majd szóváltást követően dulakodni is kezdtek velük.
márc. 12
18:15
Hankook-sztrájk: a dolgozók több mint 60 százaléka felvette a munkát (ATV)
A Hankook Tire rácalmási gyárában a sztrájk ellenére az érintett munkatársak több mint 60 százaléka felvette a munkát - közölte a cég szerda délután az MTI-vel.
márc. 12
18:21
3,7 milliárd forint EU-támogatást kell visszafizetnie Magyarországnak két cukorgyár miatt (SzMo)
Elutasította a fellebbezést az Európai Unió Törvényszéke.
márc. 12
18:27
Orbán kész bocsánatot kérni azoktól, akiket hasznos idiótáknak nevezett (444.hu)
Gulyás Gergely szerint a miniszterelnök természetesen senkit sem akart megbántani ezzel.
márc. 12
18:45
Rosszul lett az édesanya, a mentők vitték az iskolába a 7 éves kislányt (ATV)
Egyedülálló édesanya lett rosszul fővárosi lakásában kedden.
márc. 12
19:03
Gulyás: A bevándorlásról szól a Fidesz tagságáról indított vita (Igényesférfi.hu)
Gulyás Gergely arra reagált, hogy Manfred Weber a nap folyamán megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel.
márc. 12
19:15
Közel tízmilliárd forinttal támogatja a kormány a magyar vállalatok nyugat-balkáni beruházásait (ATV)
Harmincmillió euró értékű alapot hoz létre a magyar kormány, amelyből magyar vállalatok szerbiai és nyugat-balkáni beruházásait tudja támogatni, vissza nem térítendő forrásokkal - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a közép-szerbiai Ariljében.
márc. 12
19:27
Sztrájkbizottság alakult a Metrónál (ATV)
Sztrájkbizottság alakult a Metro Kereskedelmi Kft.-nél, mert a dolgozók nem fogadják el a vállalat béremelési politikáját - közölte Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASz) elnöke az MTI-vel kedden.
márc. 12
19:27
7 kilométernyi földutat aszfaltoznak le Csepelen (HírTV)
3 milliárd forintból, a fővárosi útépítési program keretében.
márc. 12
19:45
Újabb verekedés volt egy VII. kerületi vendéglátóhely előtt (ATV)
Három férfit bántalmaztak.
márc. 12
19:51
Magyar Liberális Párt: Orbán Viktor balekot csinált az Európai Néppárt vezetőjéből (Igényesférfi.hu)
Weber hagyta, hogy az Európa-ellenes, szélsőséges és populista Fidesz diktálja a feltételeket.
márc. 12
20:21
Letiltották Európában a Boeing MAX-okat (Igényesférfi.hu)
A Boeing továbbra is biztonságosnak tartja a géptípust.
márc. 12
20:23
Pénzbüntetést róttak ki a Vidi edzőjére (Igényesférfi.hu)
Nikolic a meccs lefújása után a játéktérre ment, és ott a játékvezető személyére sértő kifejezést használt.
márc. 12
20:39
A hatékonyság éve lehet 2019 a magyar építőiparban (HírTV)
A hazai szektorban tapasztalt béremelések pozitív folyamatokat indíthatnak el.
márc. 12
20:45
Kiszelly Zoltán: Van élet a Néppárton kívül (HírTV)
A Néppártban a migrációról és a globalizációról folytatott vita okoz törést – véli a politológus.
márc. 12
20:51
Félmilliárd forintos támogatást kap a fűszerpaprika ágazat (ATV)
A fűszerpaprika vetésterületének megőrzése érdekében azonnali intézkedésekre van szükség, ezért még idén több mint 500 millió forint támogatást kap az ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Kalocsán kedden a helyi és környékbeli fűszerpaprika termelőkkel folytatott egyeztetéseket követően.
márc. 12
20:51
Szánthó Miklós: Lopakodó jogalkotás folyik az Európai Unióban (HírTV)
Az Alapjogokért Központ vezetője szerint az ajánlások hiába nem kötelezőek, néhány éven belül mégis hivatkozási alap lehet migrációs ügyekben.
márc. 12
20:57
„Egyre tudatosabbak a vásárolók, de még messze az út vége” (HírTV)
Több mint száz kategóriában hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot.
márc. 12
20:59
„A Néppártnak több szempontból is fontos, hogy a Fidesz a soraiban maradjon” (HírTV)
Manfred Weber budapesti látogatása is szóba került a Lapzártában.
márc. 12
21:09
Konfliktust okoz a DK-ban, hogy együttműködnek a Jobbikkal (HírTV)
Bauer Tamás volt alelnök nyíltan kritizálta a Gyurcsány-párt vezetését.
márc. 12
21:21
Németh Szilárd: A Fideszt bevándorláspárti támadás érte (HírTV)
Nem a Manfred Weber által támasztott feltételek miatt van szakadék a Néppárton belül, hanem a bevándorlás kérdésében.
márc. 12
21:33
Egy műszak alatt eredményt értek el az oroszlányi sztrájkolók (ATV)
Teljes győzelemmel zárult a Wescast kipufogógyár határozatlan idejű munkabeszüntetése.
márc. 12
21:51
Weber az akadémiai szabadságról írt a Facebookon (ATV)
Álláspontja szerint Európa nem lenne ugyanaz "az egyetemeink, kutatóintézeteink, akadémiai programjaink és diákjaink nélkül".
márc. 12
22:03
Évekig reménykedtek visszatérésébe, nagybátyja volt a gyilkosa (HírTV)
Eltűnt lányok nyomában a Riasztás.
márc. 12
22:15
Horváth Ildikó: Változtatni kell az alvási szokásokon (HírTV)
Az államtitkár szerint olyan alvási szokások alakultak ki, amelyek nem természetesek az emberi szervezet számára.
márc. 12
22:33
Megengedik a Jobbiknak, hogy részletekben fizesse be a majdnem egymilliárdos bírságát (444.hu)
Nyolc helyett négy részletben kell fizetniük.
márc. 12
22:33
Így reagált az ellenzék Weber látogatására (HírTV)
Plakátragasztgatás, videóüzenetek a közösségi médiában.
márc. 12
23:03
Alfahír: Gyöngyösi, Balczó, Jakab szerepel a Jobbik EP-listájának élén (Igényesférfi.hu)
Kedden döntött a párt választmánya.
márc. 12
23:45
Gyöngyösi Márton lesz a Jobbik listavezetője az EP-választáson (444.hu)
A második helyet Balczó Zoltán kapta.

Keresés