2019. március 18. hétfő

márc. 18
12:09
Dulakodás a parlamentben: megvette a látogatójegyet, aztán a kupolateremben magányos tüntetésbe kezdett egy férfi (444.hu)
Ami nem sikerült az egyesült ellenzék tüntetőinek, azt megcsinálta egy középiskolai logikatanár. Bejutott a Házba, ahol elkiabálta a követeléseit. A trükk: megvette a jegyet.
márc. 18
12:09
New York Times: Orbán Putyin trójai falova az EU-ban, kémfészeknek tartják a frissen beengedett orosz bankot (SzMo)
A Nemzetközi Beruházási Bank teljes pénzfelügyeleti és diplomáciai mentességet kapott Magyarországon. Biztonsági szakértők szerint ez lehetőséget nyújt Vlagyimir Putyin számára, hogy feltöltse kémhadtestét Európában.
márc. 18
12:57
Ha egy politikai kampányfilmet nézel meg a héten, ez legyen az, mert vicces (444.hu)
A téma a Brexit, a mosoly garantált, a röhögés sem kizárt.
márc. 18
13:03
Boros Péterné: haraggal fogunk ünnepelni május elsején (Infostart)
Még a héten egyeztetnek a köztisztviselők az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel, de ez nem lesz sztrájktárgyalás – mondta az InfoRádiónak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatai Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
márc. 18
13:09
Gyöngyösi a holokauszton gúnyolódott – nagyon kiakadt a Mazsihisz (ATV)
Különösen fájó, ha Gyöngyösi Mártonéhoz hasonló kijelentések a magyar nyilvánosságban hangzanak el - ezt írta a Mazsihisz az Origónak, miután a portál kérdéseket tett fel a Jobbik elnökhelyettesének 2013-as újabb antiszemita megnyilvánulásaival kapcsolatban.
márc. 18
13:09
Egyre gyakoribbak a munkahelyi balesetek, mert a munkaerőhiány miatt nincs idő betanítani a dolgozókat (SzMo)
A roncsolásos balesetek száma 30 százalékkal ugrott meg.
márc. 18
13:15
Apró kis figyelmesség az új Miniszterelnökségen: koronás szék Orbán Viktornak (444.hu)
Csak ez az egy ilyen van a kormányülések termében.
márc. 18
13:21
Balhé a parlamentben: megvette a látogatójegyet, majd tüntetni kezdett egy férfi (SzMo)
Az akciózókat végül kivezették a Házból, és közölték velük, hogy valószínűleg kitiltást kapnak.
márc. 18
13:27
Választási csalás Csepelen? Bangóné a belügyminiszterhez fordul (ATV)
A belügyminiszterhez fordul Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), hogy kiderüljön, milyen okból csökkent egy év alatt 3500 fővel Csepel lakossága.
márc. 18
13:33
Hatalmas bombákat találtak Budapesten - óriási kiürítés (Infostart)
Kiürítés és útlezárások Budafokon: világháborús bombákat hatástalanít a Honvédség.
márc. 18
13:33
Orbán levelet írt az új-zélandi miniszterelnöknek: a gyűlölet nem ismer határokat (444.hu)
A miniszterelnök levele szerint Magyarország és kormánya elítéli az erőszak minden formáját.
márc. 18
13:33
Orbán Krisztián: A rendszerváltás kudarc volt (Igényesférfi.hu)
Mások lassabban haladtak, és sokáig úgy tűnt, hogy bénábbak, de aztán kiderült, hogy ők jártak jobban.
márc. 18
13:39
Fidesz: Gémesi válaszoljon, hogy milyen bevándorláspárti paktumokat köt a gödöllőiek háta mögött (ATV)
"Gémesi válaszoljon, hogy milyen bevándorláspárti paktumokat köt a gödöllőiek háta mögött!" - írj az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz.
márc. 18
13:39
Több mint 240 ezer önkéntes szedi ma a szemetet (HírTV)
Palkovics László szerint szemléletváltásra van szükség, hogy csökkenjen az utcára kikerülő szemét mennyisége.
márc. 18
13:51
Durvul a sztrájk a Hankooknál, már hatodik napja tart (SzMo)
A termeléskiesést a cég a nappali munkarendben foglalkoztatottak munkaidejének növelésével próbálja csökkenteni.
márc. 18
14:03
A CÖF-ös Lomnici hasznos idiótázva támad Weberre és a Néppártra egy friss interjúban (444.hu)
A főnök bocsánatot kért az idiótázásért, de a Fidesz nemhivatalos hangja most rátett egy lapáttal és "hatalmas pofonról" álmodozik, amit a Néppárt kapna.
márc. 18
14:09
Közlemény (HírTV)
.
márc. 18
14:15
„Bevándorlás kérdésében soha nem fogunk utasítást elfogadni Brüsszeltől” (HírTV)
A magyar kormány csak a magyar érdekeket képviseli – hangzott el a parlamentben kormánypárti részről.
márc. 18
14:27
Kész a forgatókönyv: megbénulhat a magyar áruházlánc (ATV)
Már időpontok és dátumok is szerepelnek abban a forgatókönyvben, amely abban az esetben lép életbe, ha a Metróval nincsen megállapodás – árulta el a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke az atv.hu-nak. Karsai Zoltán azt is elmondta: legközelebb április 2-án tárgyalnak a felek, miközben már a sztrájkhajlandóság felmérését is meg
márc. 18
14:33
Nagy bejelentés az Echo TV-ről (Infostart)
Április elsejével beolvad a Hír TV-be, erről az Echo oldalán közleményben számoltak be.
márc. 18
14:39
Egyesül az ECHO és a HírTv (ATV)
Kihasználják a beolvadásban rejlő lehetőségeket.
márc. 18
14:39
Megszűnik az Echo TV, beolvad a Hír TV-be (Igényesférfi.hu)
Az Echo meghatározó főbb műsorai áprilistól a Hír TV csatornáján lesznek elérhetők.
márc. 18
14:41
EP-választás: Dömötör szerint Altus Brüsszel Zrt. néven indulhatna a DK (Igényesférfi.hu)
Szópárbaj az Országgyűlés hétfői ülésén: Gréczy Zsolt szerint a fideszesek Huxitet szeretnének, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára viszont azt állítja, a DK a brüsszeli bürokraták hatalmába adná az országot.
márc. 18
14:51
Orbán az új-zélandi terrortámadásról: Az erőszak és a terrorizmus nem ismer határokat (SzMo)
A magyarok nevében mély együttérzését fejezte ki a Christchurchben történt terrortámadás miatt.
márc. 18
15:15
A Velencei Bizottság szerint a közigazgatási bíróságról szóló magyar törvény túl nagy hatalmat helyez nagyon kevés vezető kezébe (444.hu)
Megjelent a nemzetközi szervezet jelentése.
márc. 18
15:15
Megszűnik az Echo TV, áprilistól beleolvad a Hír TV-be (SzMo)
Költséghatékonyabb lehet a működés.
márc. 18
15:33
Nagyszabású kormányzati program indul (Infostart)
A kormány, a lakosság és a vállalatok összefogására van szükség a szemetelés és az illegális hulladéklerakók visszaszorítása érdekében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján.
márc. 18
15:39
Adminisztratív hibák miatt nem vette nyilvántartásba a Momentumot az NVB (444.hu)
Az aláírásgyűjtés megkezdéséig még rendeződhet.
márc. 18
15:39
Felfüggesztették a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát (HírTV)
Gyanúsítottként hallgatták ki egy ügyben a politikust.
márc. 18
15:39
Miből lesz a konzervatív forradalom? (Igényesférfi.hu)
Több mint hetven szerző, hétszáz szócikk, az ajánlást Roger Scruton és Orbán Viktor írta. Már 2017-ben elkészült, de csak most jelent meg. Rendszerbe foglalták a konzervatív politikai szókincset? A Magyar politikai enciklopédia könyvbemutatóján jártunk.
márc. 18
15:51
Az Országgyűlés felfüggesztette a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát (ATV)
Az Országgyűlés hétfőn 151 igen és 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül felfüggesztette a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát.
márc. 18
15:51
Elhunyt Baló György (Igényesférfi.hu)
Az ismert televíziós újságíró 71 éves volt.
márc. 18
15:57
Elhunyt Baló György (ATV)
Az ismert televíziós újságíró méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek.
márc. 18
15:57
Elindult a családvédelmi honlap (Igényesférfi.hu)
Naponta frissülő tartalom, tudásbázis, szakértői interjúk egy helyen!
márc. 18
16:03
Meghalt Baló György (Pénzcentrum)
Az ismert televíziós újságíró 71 éves volt. Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében - közölte a család. Temetéséről később intézkednek.1947. június 14-én, Budapesten született....
márc. 18
16:03
Meghalt Baló György (SzMo)
A televíziós szerkesztő-műsorvezető 71 éves volt.
márc. 18
16:15
Meghalt Baló György (Infostart)
71 éves korában elhunyt Baló György televíziós újságíró.
márc. 18
16:15
Elhunyt Baló György (HírTV)
Az ismert televíziós újságíró 72 éves volt.
márc. 18
16:21
Gyurcsányék a családoktól megint elvennének, a migránsoknak pedig adnának (HírTV)
Halász János: Adóemelésekkel és megszorításokkal sújtotta a családokat a Gyurcsány-kormány.
márc. 18
16:21
Bombákat hatástalanítanak Budafokon, a lakosság egy részének el kell hagynia otthonát szombaton (SzMo)
A bombák kiemelésének és hatástalanításának idejére, várhatóan szombat délelőtt 10 órától a 6-os számú főútnak a Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakaszát lezárják.
márc. 18
16:27
Új részleteket árult el a TEK az új-zélandi merénylőről (Infostart)
Tavaly novemberben járt Magyarországon az ötven muszlim imádkozót megölő, ötven embert megsebesítő 28 éves ausztrál férfi.
márc. 18
16:27
Vasúton lépte át a magyar-román határt az ausztrál terrorista (Igényesférfi.hu)
Megkezdte a TEK Brendon Tarrant magyarországi útjának felgöngyölítését.
márc. 18
16:33
Gulyás: Amíg remény kínálkozik, addig szeretnénk a Néppárt soraiban lenni (444.hu)
A miniszter bejelentette: Orbán Viktor személyesen védi meg a Fidesz tagságát az Európai Néppárt szerdai közgyűlésén.
márc. 18
16:39
Döntött a parlament a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogáról (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőn 151 igen és 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül felfüggesztette a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát.
márc. 18
16:45
Tovább tombol a keresztényüldözés Nigériában (HírTV)
120-ra emelkedett azon nigériai keresztények száma, akiket vallásuk miatt gyilkoltak meg muszlim szélsőségesek.
márc. 18
16:45
Gulyás Gergely: A Fidesz kereszténydemokrata és a bevándorlást elutasító Néppártot szeretne (Igényesférfi.hu)
Orbán Viktor vezeti a Fidesz delegációját az Európai Néppárt közgyűlésére.
márc. 18
16:51
Fontos napok jönnek a középiskolai felvételizőknek (Infostart)
Csütörtökön és pénteken van lehetőségük a középfokú felvételi eljárásban a tanulóknak eredeti továbbtanulási terveik módosítására, amit a szabályok alapján egy alkalommal tehetnek meg - közölte az Oktatási Hivatal.
márc. 18
16:51
Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszol, kövesse élőben nálunk! (ATV)
Az ATV Facebook oldalán figyelemmel kísérheti a magyar miniszterelnök válaszait.
márc. 18
16:57
"Hogy a források ne eredmény nélkül tűnjenek el," indokolja a kormány az MTA kutatóhálózatának átszervezését (444.hu)
Teljesítményalapú finanszírozás kell, hogy legyenek eredmények, közölte az államtitkár.
márc. 18
17:03
A klímaváltozás új feladatokat hoz a Főtávnak (Infostart)
A klímaváltozás jeleként érzékelhető az elmúlt évtizedben a havi átlaghőmérsékletek emelkedése, ez azonban nem jelenti azt, hogy kevesebb hőenergiára van szükség – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mitnyan György, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója.

Keresés