A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsalá
Nincs olyan, hogy mindkét megoldás ugyanolyan jó, és Orbán Viktor jelenléte is azt sugallja, hogy szeretne bent maradni a Néppártban – vélekedett Krekó Péter az ATV Start című műsorban szerda reggel az EPP ma délutáni üléséről. A Political Capital ügyvezető igazgatója azt is elmondta: nem tudja értelmezni Manfred Weber „manővereit”, és az sem bizto
A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsalá
Egy nappal azelőtt, hogy az Európai Néppárt közgyűlése szerdán a Fidesz kizárásáról vagy a pártcsaládban maradásáról tárgyal, Orbán Viktor levelet küldött a Keresztényszociális Unió (CSU) irányítása alatt álló bajor tartomány vezetőinek.
Csütörtöktől lehet a május 26-ai európai parlamenti választáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál.
Januárban a turisták mintegy 30 milliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma az előző évivel közel azonos maradt, a szálláshelyek csaknem 10 százalékkal tudták növelni bevételeiket az előző év azonos időszakához képest - emelte ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán
A közterület-használati díjnak a gazdasági szolgáltatás értékéhez kell igazodnia - ezt mondta ki a taláros testület egy kirívóan magas díjat megállapító önkormányzati rendelet mellékletének megsemmisítésével kapcsolatban.
A miniszterelnök garanciát vállalt arra, hogy az egyetem továbbra is itt folytathat tudományos kutatási és oktatási tevékenységet. Ezzel úgy tűnik, teljesítette Manfred Weber kérését.
Orbán Viktor miniszterelnök célja a Fidesz Néppártból való kizárásának az elkerülése, de felfüggesztés esetén is mérlegelhetik a Fidesz távozását a Néppártból - brüsszeli és kormányközeli forrásaink szerint akár ez is valószínűsíthető a mai EPP-döntés után. Orbán Viktor a legenyhébb fokozatot, a "vizsgálóbizottság kiküldését" szerette volna elérni,
Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta a bajor tartományi kormánynak a budapesti Közép-európai Egyetemmel (CEU) kapcsolatos javaslatát a tudományos együttműködés elmélyítéséről - mondta Florian Herrmann szövetségi-, európai és médiaügyekért felelős bajor miniszter, a tartományi miniszterelnöki hivatal (Staatskanzlei) vezetője a Süddeutsche Zeitung c
2019-ben már 900 milliárd felett lesz a ruhás költekezés, az elmúlt három esztendőben pedig közel 40 százalékkal nőtt. És lassan daráljuk a butikokat, a butikvilág olvadozik, még a bevásárlóközpontokban is, ahol a derékhad ruhás...
Budapestet tekintve a Váci úton, az Üllői úton, valamint a Pesti úton volt a legtöbb személyi sérüléssel járó közlekedési baleset 2018-ban – derül ki a Vezess által elemzett legfrissebb KSH- adatokból.
Kétszeresen túllépte határértéket a mért mennyiség. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mióta áll fenn a szennyezés, a diákok palackozott vizet kapnak, a környező lakótelepeket az intézmény vezetője szerint nem érinti a szennyezés.
Hagyományosan ezen a napon teszi közzé az ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja és a Jobb Veled a Világ alapítvány, a Boldogságóra program megalkotója Magyarország Boldogságtérképét. Most is elkészült Magyarország boldogságtérképe egy 6770 mintára kiterjedő kérdőíveket alkalmazó internetes vizsgálat eredményei alapján.
A Fidesz felfüggesztése az Európai Néppártban nemcsak azt jelentené, hogy a fideszesek nem szavazhatnának már semmilyen néppárti döntéshozatalnál, és brüsszeli vizsgálóbizottság monitoringozná Budapesten a jogállamiságot, hanem azt is: Orbán Viktor a holnapi EU-csúcs előtt, ma este már nem ül egy vacsoraasztalhoz Angela Merkellel, német kancellárra
Előnyért, hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt hallgatott ki gyanúsítottként két kormánytisztviselőt és négy vállalkozót a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Politikán innen és túl is betelt a pohár a Fidesz politikáját illetően – legalábbis a nyilatkozatok többsége alapján. Janez Janša viszont a szavazás halasztására szólította fel a Néppártot. Közben – sajtóhírek szerint – a Fidesz felfüggesztését kezdeményezheti a pártcsalád.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerének sikeres bevezetése esetén a kormány az ígéretének megfelelően napirendre veszi a szállodaszövetség által szorgalmazott áfacsökkentést a szálláshely-szolgáltatásban - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szállodaszövetség közgyűlését megnyitó beszédében szerdá
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik az Európai Parlament brüsszeli székházába, az Európai Néppárt tanácskozására. Mögötte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.