2019. április 17. szerda

ápr. 17
15:27
23 millió román után most keleti vendégmunkásokkal riogatnak (HírTV)
Ismét azzal riogat az MSZP, hogy külföldiek veszik majd el a magyarok munkáját.
ápr. 17
15:39
Megszűnnek a szakgimnáziumok 2020 szeptemberétől (SzMo)
Ötéves technikummá alakítják őket, de ezen kívül is lesznek változtatások.
ápr. 17
15:48
Fontos húsvéti teendőt kell most elintézni (Infostart)
Változik a közösségi közlekedési rendje a húsvéti, ünnepi hétvégén, a MÁV, a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ egyes járatai is módosított menetrend szerint közlekednek. A vonat- és helyközi buszjáratokra érdemes jó előre megvenni a jegyeket, mert a népszerű időszakokra hamar elfogynak.
ápr. 17
15:51
Letették Tatabányán a megújuló megyei könyvtár alapkövét (HírTV)
A Modern városok program keretében újjáépítik Tatabányán az ötvenéves József Attila Megyei Könyvtárat.
ápr. 17
16:03
Megdöbbentő videó: szarvas repült az autók között Borsodban (ATV)
Pár milliméterre volt az egyik autó oldalától.
ápr. 17
16:03
Ez történne, ha tűz ütne ki a Parlamentben (SzMo)
Kiderült, 24 órás szolgálatban működik a tűzvédelem, egy időben legalább hat hivatásos tűzoltó van az épületben.
ápr. 17
16:05
A buszmegállóban gyulladt ki egy utasokkal teli busz Salgótarjánban (ATV)
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója megkezdte az autóbusz oltását.
ápr. 17
16:09
A Fidesz megtalálta a tökéletes szellemi partnert az EP-kampányához: Kozsót (444.hu)
„Ihn nikho! Mahna nikho mha nahna e rei! Mha nahno mha nah rikho! Ihni Kohei!” – közölte Rétvári Bence.
ápr. 17
16:09
Te is fizetsz villanyszámlát? Akkor ennek a hírnek örülni fogsz (Pénzcentrum)
Mostantól maguk az ügyfelek dönthetik el, hogy a hónap melyik napján szeretnék befizetni a villanyszámlájukat az E.ON-nál. Az energiavállalat lehetőséget biztosít az egyéni befizetési határidők beállítására az adott hónap 1-je...
ápr. 17
16:27
Bocsánatot kért Nagy Blankától a szoknyája alá fotózás miatt a Pesti Srácok munkatársa (SzMo)
Pikhál Tamás egy olyan fotót osztott a diáklányról, amelyen az alsóneműje kilátszott a szoknyája alól. A fotót a bocsánatkéréssel együtt törölte.
ápr. 17
16:33
Így változik a buszok menetrendje húsvétkor és a tavaszi szünet alatt (ATV)
Érdemes online vásárolni.
ápr. 17
16:36
Nem kér a kormánytervből a tudományos akadémia - reagált a szaktárca (Infostart)
Az MTA ragaszkodik ahhoz, hogy kutatóhálózatai maradjanak házon belül, erről döntést is hoztak kedden. Az innovációs tárca már reagált is: a kormány több kutatást akar, az akadémia pedig döntse el, részese kíván-e lenni az átalakításnak.
ápr. 17
16:45
Fontos pozíciót kapott a magyar sztárkézis (ATV)
Nagy Lászlót a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) férfi szakágért felelős alelnökévé választották szerdán, a szervezet budapesti tisztújító küldöttgyűlésén.
ápr. 17
16:45
Fideszes teóriák a Notre Dame-ról: muszlimok, Macron, isteni harag (444.hu)
A hétfő esti tűz után azonnal megjelentek a találgatások a kormánypártban, és a médiában is arról, hogy ez bizony nem lehet véletlen.
ápr. 17
16:45
Fidesz: az EP bevándorláspárti többsége újabb migrációt támogató tervet fogadott el (HírTV)
Az előterjesztés szerint Brüsszel még több pénzt ad a Soros-szervezeteknek, hogy azok még több bevándorlót hozzanak be Európába. - mondta a Fidesz frakciószóvivője.
ápr. 17
17:00
PET-palackokon hajóztak 700 kilométert Szegedig (Infostart)
Nyolc gyergyószentmiklósi tűzoltó, aki pillepalackokból épített tutajon tette meg az utat végig a Maroson a Tiszáig.
ápr. 17
17:09
Szijjártó az AmChamen: A politikai kapcsolatok is felzárkóztak a jó gazdasági együttműködéshez (ATV)
Az elmúlt hónapok jó híre, hogy a magyar-amerikai politikai kapcsolatok is felzárkóztak az eddig is nagyon jó gazdasági együttműködéshez. A magyar export értéke 2018-ban már elérte a 105 milliárdot, és 98 nagyberuházásból 4,2 milliárd euró érkezett hozzánk - mondta Szijjártó Péter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán.
ápr. 17
17:15
Kinevezték a TV2 új vezérigazgatóját – ő lesz Dirk Gerkens utódja (SzMo)
A legnagyobb francia tévétársaságtól igazol át.
ápr. 17
17:33
2019-ben megállhat az ingatlanárak emelkedése? (ATV)
Debrecenben 500 ezer forintos, míg Budapesten átlagosan 800 ezer forintos négyzetméterárak vannak. Az épülő lakások 30 százalékát fél éves csúszással adják át.
ápr. 17
17:33
Kiderült: ide menekülnek a húsvét elől a lazulni vágyó magyarok (Pénzcentrum)
Kifejezetten húsvéti programra vágyunk hétvégén, azaz nyuszit simogatunk és tojást festünk vagy a négynapos hétvége egyszerűen csak jó alkalom egy wellnessre, egy élménypark látogatásra vagy egy sétahajózásra? Vagy inkább elutazunk...
ápr. 17
17:57
Még sok dolguk van a francia tűzoltóknak a Notre-Dame-nál (ATV)
Egy nyugalmazott tűzoltó ezredes szerint 99 százalék, hogy meg tudják majd állapítani, mi okozta a tűzvészt a székesegyháznál. Bár a tüzet eloltották a tűzoltók, még sok feladatuk van az épületnél, a tűzvizsgálat még sokáig elhúzódhat.
ápr. 17
18:03
Facebookon kér segítséget a fóti gyermekotthon egyik lakója (SzMo)
'A családokat se szakítják szét, ha elköltöznek' – érvel a lány, aki szerint neki azok a gyerekek és felnőttek a családja, akik között felnőtt.
ápr. 17
18:09
Változtatást javasol a kormány a munkahelyeken: jöhet a rugalmas munkaidő? (Pénzcentrum)
A 2014 és 2020 közötti programozási időszakban a kormány a rugalmas foglalkoztatás ösztönzésével is elősegíti az atipikus foglalkoztatási formák széleskörű elterjedését - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért...
ápr. 17
18:09
Nem teszik ki többé a HVG-címlapokat a Mahir hirdetőoszlopaira (SzMo)
Negyvenéves hagyomány szakad meg ezzel, a szerződést indoklás nélkül bontották fel.
ápr. 17
18:21
Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak (ATV)
Átlagnyugdíjjal számolva novemberben közel 6500 forinttal kaphatnak többet kézhez a nyugdíjasok.
ápr. 17
18:21
Puzsér Róbert oligarchának nevezte Ungár Pétert (HírTV)
A publicista ismét keményen nekiment a szövetségesének, úgy gondolja, hogy ő lehet a szerinte identitászavarban lévő párt megmentője.
ápr. 17
18:33
Buliból hazafelé elkötöttek egy csuklós buszt a tinilányok, órákig furikáztak vele (SzMo)
Sándorfalváról egészen Szegedig jutottak. Közben nekimentek egy táblának, és a busz oldala is megsérült.
ápr. 17
19:06
Budai Gyula: a magyar cégek jól érzik magukat az ázsiai piacokon (Infostart)
Akár már július végén feloldhatja Japán a magyar sertéshúsbeviteli tilalmat, sőt idén Dél-Korea is feloldhatja a zárlatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Külgazdasági- és Külügyminisztérium külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa. Budai Gyula szerint az orosz agrárpiac egy része az országot érintő szan
ápr. 17
19:09
Jó hírt kaptak a magyar családok: a tavaszi szünetben is jár a támogatás (Pénzcentrum)
Idén, a korábbi évekhez hasonlóan nem csak a nyári, hanem mind a négy iskolai szünetben igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést. A szünidei gyermekétkeztetést a települési önkormányzat jegyzőjénél írásban...
ápr. 17
19:27
Elszabadult egy póni Szegeden, öt rendőrautó tudta csak megállítani (ATV)
Az állat ugyan megrémült, de az eset során senkinek nem esett baja.
ápr. 17
19:29
Közel a 420 forintos benzinár (ATV)
A mai áremelkedés után elérte a 400 forintos literenkénti átlagárat a benzin, a gázolajé pedig már 405 forint. Az autósoknak fájhat a fejük, ugyanis úgy tűnik a további árnövekedés sem kizárható, szakértők szerint nyárra akár 415-420 forintot is ki kell adnunk egy liter üzemanyagért.
ápr. 17
19:39
Gift of Life: 48 szívelégtelenségben szenvedő, határon túli gyermeknek segítettek (HírTV)
A kezdeményezésnek hamarosan újabb üteme kezdődik.
ápr. 17
20:03
Bakonyi csillagászok, szabadtéri matekozók és a többiek: átadták a Civil-díjakat (Igényesférfi.hu)
Tudta, hogy van egy szervezet, amely a szabadba hívja a diákokat matekozni? Hogy megszervezték magukat a bakonyi csillagászok és az otthonápolók támogatói is? Számos civil szervezett versengett a legkülönfélébb kategóriákban az idei Civil-díjakért. Tudósításunk a nyertesekről és közhasznú tevékenységükről!
ápr. 17
20:39
Balog Zoltán: A keresztény kultúra alapján védhető az emberi méltóság (HírTV)
A Magyarország élőben témájaként a húsvét, a Notre Dame tragédiája és a keresztény Európa szerepelt.
ápr. 17
20:45
Riasztották a honvédség Gripenjeit (ATV)
A NATO Integrált Légivezetési Központ riasztotta a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő gépeit.
ápr. 17
20:47
Bulizó lányok elloptak egy menetrend szerinti buszt Sándorfalván (ATV)
Az éjszakai utazás során Szegedre is benéztek.
ápr. 17
20:49
Megállapodtak, nem lesz sztrájk Ferihegyen (ATV)
Megállapodott egymással a HungaroControl és az irányítókat képviselő CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete, így elmarad az április 23-ától tervezett határozatlan idejű sztrájk.
ápr. 17
20:51
Több kerületben is forgalomkorlátozások lesznek a húsvéti körmenetek miatt (ATV)
Számos buszjárat közlekedése is módosul.
ápr. 17
21:03
Terc: A böjti időszak az önként vállalt szembenézés önmagunkkal (HírTV)
A Terc adásában szó esett a nemzethez tartozásról, a böjt szükségességéről és a húsvét misztériumáról
ápr. 17
21:05
Simon Ernő: Migránskártya, mint olyan, nem létezik (HírTV)
Havonta rendszeresen ellenőrzik a kártyával rendelkező menedékkérőket - mondta az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyarországi szóvivője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
ápr. 17
21:21
Elhunyt Hámos László, az amerikai magyar kisebbségvédelem úttörője (Igényesférfi.hu)
Szerda hajnalban elhunyt Hámos László, az amerikai magyar diaszpóra egyik vezető személyisége, a határon túli magyarok jogainak harcos védelmezője, több amerikai magyar szervezet alapítója és elnöke.
ápr. 17
21:51
Két kanyarós beteget ápolnak Vas megyében (ATV)
Eddig két kanyarós megbetegedésről tudnak Vas megyében. Az első beteg már gyógyultan távozott a szombathelyi kórházból, míg egy betegápolót még kezelnek a fertőző osztályon. A népegészségügyi szolgálat közleménye szerint a kórház dolgozóját hat napja ápolják. Ő akkor fertőződhetett meg, amikor az első beteget a kórházban az osztályra kísérte. Az in
ápr. 17
21:57
Újabb határvadász komplexumot adtak át (ATV)
Ezúttal Kaposvárott.
ápr. 17
21:57
Megelégedne a magyar szavazók kétharmadával Toroczkai (Igényesférfi.hu)
Csak a magyar szavazópolgárok szavazatainak kétharmada kell nekik, „az elmebetegeket, önsorsontókat” meghagynák a balliberális oldalnak – tudtuk meg Toroczkai Lászlótól. Budapesten járt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. A Jobbik kritikáján és radikális ötletei során túl azt is kifejtette Toroczkai, hogy a médiapiac szerinte továbbra is a balliberális ol
ápr. 17
21:59
Egyszerűen átugrotta az autót a szarvas (Igényesférfi.hu)
Pont mint a táblán.
ápr. 17
22:03
Csörte: Európán kívül egyelőre nincs számunkra hely (HírTV)
A műsor vendégei Európa értékválságáról és a közelgő EP-választásokról mondták el meglátásaikat.
ápr. 17
22:09
Nem csak a tojásra repülünk rá: 800 tonnát veszünk a kedvelt húsvéti élelmiszerből is (Pénzcentrum)
A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyit 1-3 százalékkal meghaladó forgalombővülésre számít az idei húsvéti időszakban - közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke az MTI-vel. Sánta Sándor a közleményben...
ápr. 17
22:09
Kiszelly Zoltán: Gyurcsány nem vész el, csak átalakul (Igényesférfi.hu)
Ne legyenek kétségeink! A szemünk előtt a magyar Hillary felépítése zajlik.
ápr. 17
23:57
A kormány 1,6 milliárdos többletforrást ad a Lezsák népfőiskolája mellett épülő művelődési intézet székházára (444.hu)
Az parlamenti alelnök alapítványa működteti majd az intézményt.

Keresés