A Klubrádió Tűréshatár című műsorában a párt volt elnöke azt mondta, a jelenlegi KDNP-nek nincs köze se kereszténységhez, se demokráciához. Giczy György szerint a keresztény szellemiségű politika alapelve a kiállás a szegényekért, elesettekért.
Minden korábbinál több gyorshajtót fogtak a rendőrök, s rekordot döntött a kiszabott bírságösszeg is 2018-ban – derült ki a Vezess által kikért rendőrségi adatokból.
Herman Van Rompuynak címezte a levelet a család-és ifjúságügyi államtitkár. A levél mellé elküldték a feljegyzést, amelyet a 7. cikk szerinti eljárás keretében 2018 novemberében nyújtott be a Magyar Kormány az Általános Ügyek Tanácsa részére.
Tóth Balázst nevezték ki az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára a távozó Patai Mihály helyett - közölte az UniCredit Bank kedden az MTI-vel.
A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakban az EU az európai strukturális és beruházási alapokból 25 milliárd eurót ruház be Magyarországon, nyilatkozta Corina Cretu regionális politikáért felelős biztos.
Alternatív megoldással készül a Metro, miután a maratoni hosszúságúra nyúlt mai bértárgyaláson sem történt érdemi előrelépés. A javaslat még homályos, de az biztos, hogy a 13. és 14. havi juttatások rendszerét alakítaná át. Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke ugyanakkor azt is megjegyezte az atv.hu-nak: még n
Azon kesereg az openDemocracy progresszív portál, hogy az európai arisztokrácia jelentős része kapcsolatba hozható azzal a családkongresszussal, amit idén Veronában tartottak, és amin felszólalt Novák Katalin családügyi államtitkár is.
Karácsony Gergely bebizonyította, hogy az MSZP-t nem lehet komolyan venni – mondta Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: Puzsér Róbert politikai járatlansága miatt alkalmatlan a városvezetésre.
Magyarország és a kormány nem a bevándorlás szervezése, hanem a családok támogatása mellett kötelezte el magát – mondta a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten.
Adómentessé tette a lakossági állampapírok jövedelmét a parlament, amely keddi határozathozatalai során döntött arról is, hogy az értékpapírok kibocsátását segítő tanácsadó céget alapíthat a tőzsde a tőzsdefelügyelet hozzájárulása esetén.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2019. április 3-án 6 órától április 4-én 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést hajt végre a rendőrség.
A gyerekek a légszennyezettségnek egyik leginkább kitett csoport. Alig több, mint három hónap telt el 2019-ből, máris többszörösen túlléptük a jogszabályok által egész évre megengedett, nitrogén-dioxidra vonatkozó órás határértékeket.
Folytatódik az Otthon Melege Program, azaz az állami vissza nem térítendő forrást kínáló háztartási felújítási program, amelynek újabb állomása április 3-án szerdán lesz.
Levelet küldött az Európai Unión kívül élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor. A miniszterelnök egyebek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy mostantól az Európai Parlamenti szavazáson is részt vehetnek a közösség területén kívül élő állampolgárok.
„Ha nem születnek azonnali és hatékony intézkedések, akkor rövidtávon katasztrófák sora történhet, és százezrek számára válhat elérhetetlenné a legfontosabb közszolgáltatás” – írja Keresztes László Lóránt.
Személyeskedő viták és a pártok kampányüzenetei uralták a több hétnyi szünetre készülő Országgyűlés utolsó ülésnapját. Az ellenzék és a kormánypártok egymás európai programját bírálták napirend előtti felszólalásaikban.
Egyelőre nem sikerült megállapodnia Metro áruházláncnak és a szakszervezetnek a dolgozói bérekről és juttatásokról - derül ki a Metro mai közleményéből. A vállalatvezetés a program első három lépését ígérete szerint...
A Dózsa György úti tragédiát okozó egyik vádlottjának, M.Richárdnak az ügyvédje kedden közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi végzését, amivel, megszüntette M. Richárd letartóztatását a rehabilitációja idejére.
Kerekesszékesek és balettnövendékek táncoltak a Hősök terén. Czinege László járt a különleges flashmobon, amelynek célja a figyelemfelkeltés és az előítéletek lebontása volt. Az akciót szervező táncegyüttes vezetője szerint: az utóbbi évtizedekben már sokat javult a helyzet, de ehhez az ilyen és ehhez hasonló akciókra is szükség van. Részletek a vi
Tizenöt új járat indul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az április elején életbe lépett nyári menetrendi időszakban, a légitársaságok október végéig összesen 12,4 millió ülőhelyet biztosítanak - közölte a repülőteret...
Számos külföldi médium, többek között a BBC és a Reuters is tudósított a Deák Ferenc téren tartott szokatlan flashmobról. A szervezők a Monthy Pyton-féle hülyén járást szeretnék hazánkban is elterjeszteni, erre pedig szerintük a Bolondok Napja, vagyis április elseje a legmegfelelőbb alkalom. A megmozduláson több százan vettek rész. A szervezők azt
Az országban működő 3000 gyógyszertárból évek óta mintegy 130 vállalkozás veszteséges. A gyógyszertárak működése tehát stabil, de a foglalkoztatottak bérezése elmarad a nemzetgazdasági átlagtól -– mondta az InfoRádiónak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnöke a 2017-es adatokat elemezve.
A magyar kormány brüsszeli állandó képviselője hétfőn jóváhagyta az európai határ- és parti őrség megerősítését. Ekkor szavaztak az uniós kormányokat az EU-ban képviselő nagykövetek a javaslatról, amely szélesebb jogkörrel ruházza fel az EU határőrizeti ügynökségét, a Frontexet.
A Ripost, a Lokál és az Origo kifejezetten a rossz jegyekre koncentrál. Korábban már pert nyert ellenük a tüntetésen felszólaló gimnazista, akiről azt híresztelték, több tárgyból is bukásra áll és rengeteget hiányzik.
Az autizmus világnapján kék fénnyel világították meg Gellért-hegyi Szabadság-szobrot. Április 2-át az ENSZ 2008-tól az autizmus világnapjává nyilvánította, ezzel is próbálva felhívni a világ figyelmét az autista emberek problémáira.
Jövő hétfőn Milánóban találkoznak az európai jobboldali populisták Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter vezetésével, hogy megbeszéljék az EP-választásokra formálódó szövetségüket - írja az osztrák Die Presse.