Üdvözölte a Székely Nemzeti Tanács, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az általa és külföldi szövetségesei által kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést.
A Mi Hazánk újraélesztené a korábban betiltott Magyar Gárdát - ezt Toroczkai László közölte a Hajógyári szigeten rendezett majálison. A Jobbik vezetői pár száz méterrel odébb az európai bér-felzárkóztatás és a migrációs válság megoldásának programját ismertették. A két párt szimpatizánsait komoly rendőri erők választották el egymástól.
„A múlttal kapcsolatos érzéseink helyett a jövővel kapcsolatos tettek döntsenek” – vágta rá virtigli szocialista konkrétsággal Karácsony Gergely. Csatlakozott Tóth Bertalan is az MSZP majálisán.
Alig egy hete mutatta be az ATV Híradója, hogy miként tarolták le a fákat Fonyódligeten, az Erzsébet táborban, ahol felújítási munkákba kezdtek, de most újabb fák kivágásáról kaptunk híreket. Az északi parton, Révfülöpön, a kemping területén vágtak ki hatalmas fákat, amelyeket ugyan sajnálnak a helyiek, de azt mondják, hogy ezek már-már életveszély
Több forrás szerint már májusban sor kerülhet a találkozóra, ami komoly áttörést jelentene a magyar-amerikai viszonyban. Közben az Orbán-kormány amerikai hadi eszközök beszerzéséről tárgyal. Izrael is besegít Orbán érdekében.
Célba dobás, vattacukor és similabda. Igazi retró majálist tartottak a szentendrei Skanzenben, ahol most a 70-es éveket idézték meg. Az időutazás részeként ki lehetett próbálni a kétütemű Trabantokat, lehetett utazni Robur kisbusszal, de persze az akkori divat ikonikus darabjai sem maradtak ki a retró majálisból.
A DK EP-listavezetője szerint Orbán Viktor először vallotta be nyilvánosan, hogy nem akarja Magyarországot egy erős Európában látni. Dobrev Klára arról is beszélt, szerinte tudatos, hogy mélyszegénységben tartják az ország egy részét.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/18. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, a jövő héten így 132 millió forint lesz a tét. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:5; 8;...