Európa nem kér a magyar kormányfő „hazug, az európai kereszténységet hamis és számító módon védeni akaró politikájából” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke.
Folytatja a lakossági ablakszigetelési programját a Budapest Airport. A részletekről Hardy Mihály, a társaság kommunikációs igazgatója beszélt az InfoRádióban.
Május 15-én egy fokkal volt hidegebb az országosan mért legmagasabb hőmérséklet, mint az eddigi rekorder 1919-es évben. A fővárosi rekord is megdőlt. (Belföld)
Az elmúlt években éves szinten mintegy hárommillió ember fizetett embercsempészeknek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) "a holland miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentései miatt" bekérette a budapesti holland nagykövetet - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
Többen is jelezték az Index szerkesztőségének, hogy nem működnek a CIB Bank POS termináljai, vagyis azokban a boltokban, ahol a CIB szolgáltatta a kártyás terminált, nem lehet bankkártyával fizetni.
A május 13-án kihirdetett kormányrendelet értelmében július 1-jétől elérhető falusi CSOK bevezetése tovább növelheti a kistelepüléseken kötött ingatlanpiaci tranzakciók arányát. A név azonban megtévesztő lehet, hiszen az érintett...
Ezt Ujhelyi István, a párt EP képviselője jelentette be Győrben.Ahol nem vagyunk ott mi ellenzéki pártok, ott bármi előfordulhatmondta a politikus. Ujhelyi szerint az ellenzéki pártok a mai napig gyűjtik az önkénteseket. Azt mondta, hogy 10200 szavazókör van az országban, így csak az MSZP helyszínek több mint a felén ott lesz.
A Fidesz által képviselt politika kisebbségbe fog kerülni az Európai Parlamentben - jelentette ki csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalíció elnöke.
A fővárosi és az országos legalacsonyabb maximumhőmérsékleti rekord is megdőlt szerdán - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán. Mostanáig május 15-én 5,3 Celsius-fok volt a legalacsonyabb...
A hétvégén haditechnikai bemutatót rendeznek a magyar honvédelem napja alkalmából a budaörsi repülőtéren. Csütörtök reggel érkeztek a helyszínre a nagyközönség által először látható új Leopard 2-es harckocsik és az új önjáró lövegek.
Havi félmillió ügyféllátogatás, tavaly 58 milliárd forint értékben 835 ezer online vásárlás a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató webes felületein. Havi átlagot nézve már közel félmillió ügyfél látogat el a Nemzeti Útdíjfizetési...
Tetoválóművész, festő, ékszerész, képregény rajzoló és sok más művész vesz részt az adománygyűjtő rendezvényen, amelyen koncertek és artisták szórakoztatják a jótékonykodókat.
A svéd nagyvállalat világossá tette, hogy támogatják a sokszínűséget. Mindezt azután, hogy az Országgyűlés elnöke azt mondta: 'egy normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak'.
Az Egészséges Budapest Program (EBP) fejlesztései szisztematikusan, tempósan, megfelelő ütemben haladnak. Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Szent János Kórház új szakrendelőjének Kútvölgyi úti telephelyén beszélt erről.
Az európai parlamenti (EP-) választás nem a Fideszről szól, hanem Európa és a gyermekeink jövője a tét - közölte csütörtökön a nagyobbik kormánypárt az MTI-vel.
A Magyar Nemzet értesülései szerint jogerősen is elutasította a bíróság a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. keresetét, amelyben a férfi annak megállapítását kérte, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda az egyik korábbi nemzeti konzultáció egy kitételével megsértette a jó hírnevét.
A hétvégén több napsütés várható, de csapadékra is készülni kell. Ezzel együtt melegszik is az idő, a nappali maximumok jellemzően 20 fok felett alakulnak, vasárnap néhol akár 27 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...
2021-től a legolcsóbb a telefontokot is vám-, illetve áfaeljárás alá kell vetni, ezért hónapokat csúszhatnak a netes rendelések – írj a Figyelő. A HVG-ben arról lehet olvasni, hogy a tőzsdei bevezetések egyik legnagyobb idei sikerét a műhúst gyártó Beyond Meat aratta.
Becsukta a villamosvezető az ajtókat, mielőtt a teljes család felszállhatott volna. A szakszervezet szerint az utasoknak is jobban oda kell figyelniük egymásra ilyen helyzetben.
Lezárják Budapesten a Teréz körutat a Podmaniczky utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között vasárnap, sem kerékpárral, sem járművel, sem gyalogosan nem lehet majd használni a Nagykörút ezen szakaszát - közölte csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Továbbra is alapjogot sért, hogy jövőre már csak középfokú nyelvvizsgával lehet bejutni egyetemre vagy főiskolára. Az Ombudsman véleménye az, hogy az iskolák dolga felkészíteni a diákokat, erre pedig nem minden középiskola képes. Az EMMI nem tervez változtatni a rendelkezésen, a diákok szeptembertől folytatnák a tüntetéseket.
A hódmezővásárhelyi polgármester és Kész Zoltán többször is tárgyaltak az amerikai Külügyminisztériumban, de a legtöbb találkozójuk a Kongresszusban volt.
Milliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás egy édességgel, cukorral és zöldséggel kereskedő csoport tagjai ellen, az ügyészség tíz ember letartoztatását kezdeményezte - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője...
Döntés született arról, hogy el kell bontani a Nyugati téri felüljárót – jelentette be Tarlós István főpolgármester a Kossuth rádióban. A lépés fő indoka, hogy a híd városképi szempontból rendkívül csúnya.