2019. május 8. szerda

máj. 8
19:33
Áll a bál a bírók között, Handót menesztenék (ATV)
Az Országos Bírói Tanács (OBT) a honlapján azt tette közzé, hogy szerdai határozatával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, Handó Tündének a menesztését indítványozza. Az OBH szerdai közleményében erre úgy reagált, hogy az OBT alaptalanul vádaskodik. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közölte: az OBH elnöke és az OBT között kialakult vitát m
máj. 8
19:33
Karácsony: A parkolási biznisz a Fidesz ügye, ez tény (444.hu)
A zuglói polgármester szerint a Fidesz már többször megakadályozta a zuglói parkolás költségeinek csökkentését, amivel az időt húzza.
máj. 8
19:39
Az MSZP nem olyan elveket képvisel, amit az LMP követni tudna (HírTV)
A szocialista párt már nem képviseli azokat az elveket, amelyeket az LMP követni tudna.
máj. 8
19:41
Kétséges az ellenzéki előválasztás (HírTV)
Kétséges, hogy meg tudják-e tartani az ellenzéki főpolgármesteri előválasztás második fordulóját.
máj. 8
19:57
Autóversenyzők is tagjai voltak a milliárdos kárt okozó bűnbandának (ATV)
Összesen 75 ember ellen javasol vádemelést a NAV, akik még 2016 őszén buktak le autóversenyzéshez kapcsolódó kamureklámozások miatt. A több mint két éves nyomozás kiderítette, hogy több bukócéget is beléptetve egy olyan rendszert alakítottak ki, amelyben összesen 11 milliárd forintot folyattak keresztül. A módszer lényege az volt, hogy a reklámozó
máj. 8
20:15
Újra kell írni a töriérettségit? Itt vannak a lehetséges forgatókönyvek (ATV)
70 ezer magyar diák és a hozzátartozóik izgulnak most, ami kihatással lehet a csütörtöki, idegen nyelvi vizsgákra is. A volt oktatási miniszter szerint van megoldás.
máj. 8
20:15
Orbán kitartást és további minden jót kívánt a kilakoltatásra váró 9 gyerekes családnak (444.hu)
„Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”
máj. 8
20:21
Megint változott a Wizz Air poggyászfeladási rendje, minden utast érint (Infostart)
Hétfőn korai utasfelvételi pultot (early check-in desk) nyitott a Wizz Air a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálján, ahol a reptérre korábban kiérkező utasok legkorábban 3, legkésőbb 2 órával a járat indulása előtt el tudják végezni az utasfelvételt és a csomagfeladást.
máj. 8
20:33
Fidesz: Meg kell üzenni Brüsszelnek, hogy a bevándorlást meg kell állítani (HírTV)
A május 26-i európai parlamenti (EP-) választás lehetőség mindenki számára.
máj. 8
20:39
A Skandináv lottó nyerőszámai a 19. héten (Pénzcentrum)
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/19. heti nyerőszámait. Volt telitalálat, egy szerencsés nyertes több mint 135 millió forintot vihet haza. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4; 9; 14;...
máj. 8
20:41
Vége a folytonos áremelésnek: ennyivel csökken a benzinár pénteken (Pénzcentrum)
A Mol pénteken 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változik. A változást követően a benzin ára literenként 403 forintra mérséklődik.  Az üzemanyagok ára legutóbb múlt...
máj. 8
20:51
Annyira beázott egy kaposvári iskola, hogy életveszélyessé vált, ezért tanítás sincs (SzMo)
Az intézmény vezetősége arra kérte a tanárokat, hogy gumicsizmában és meleg ruhában menjenek dolgozni. Szerdán viszont már sem ők, sem a diákok nem mehettek be az épületbe.
máj. 8
20:57
Orbán „Soros-Brüsszel-menekültek szentháromságáról” beszélt Gyurcsány (Igényesférfi.hu)
Gyurcsány Ferenc szerint DK az egyetlen ellenzéki párt, amely az elmúlt nyolc-kilenc évben soha egyetlen egy politikai irányváltást nem hajtott végre.
máj. 8
21:03
Terc: "Ha nincs múlt és nincs jövő, a pillanat börtönében ragadunk" (HírTV)
A világháborús években sem gondolkoztak annyira pesszimistán, mint most - mondta az egyetemi professzor.
máj. 8
21:09
Erdélyt járja Orbán Viktor (Igényesférfi.hu)
Wass Albert szülőhelyén, a válaszúti Bánffy-kastélyban is járt a magyar kormányfő.
máj. 8
21:15
Tóth Bertalan vitára hívja Trócsányit (ATV)
Tóth Bertalan nyilvános vitára hívta Dr. Trócsányi Lászlót, a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjét, ezt az MSZP-Párbeszéd Magyarországért közös listájának vezetője jelentette be a Facebook oldalán.
máj. 8
21:39
Egyre több kínai városból jönnek repülők (Igényesférfi.hu)
Hszianból, Csungkingból, valamint Hszian érintésével Sencsenből indulhatnak járatok.
máj. 8
21:57
Oktatási Hivatal: Nem kell megismételni a történelem írásbeli vizsgát (HírTV)
Nem kell megismételni a történelem írásbeli érettségi vizsgát - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerda este az MTI-vel.
máj. 8
22:03
Eldőlt, kell-e ismételni a történelem írásbeli érettségit (Infostart)
A történelem írásbeli érettségi vizsga megismétlésére nem kerül sor - közölte szerda este az Oktatási Hivatal
máj. 8
22:15
Szijjártó Péter Libanonban (Fotók) (ATV)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott fényképen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gibrán Bászil külügyminiszter átvágja a szalagot a libanoni Smar Jbeilben, a magyar kormány támogatásával felújított középkori keresztény templom felújítása alkalmából tartott ünnepségen 2019. május 8-án.
máj. 8
22:17
Bejelentették: nem kell megismételni a történelem érettségit (ATV)
Nem kell megismételni a történelem írásbeli érettségi vizsgát - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerda este az MTI-vel.
máj. 8
22:21
Oktatási Hivatal: Nem kell megismételni a történelem érettségit (SzMo)
Hiába szivároghattak ki az esszétémák, a diákoknak nem kell újra nekifutniuk a vizsgának.
máj. 8
22:33
Nem kell megismételni a történelem érettségit (SzMo)
Hiába szivároghattak ki az esszétémák, a diákoknak nem kell újra nekifutniuk a vizsgának.
máj. 8
23:03
Több gyalogos járőr lesz Budapest belvárosában (444.hu)
Olyanok is, mint a két férfi a képen.
máj. 8
23:21
Szingapúr szigorú álhírellenes törvényt hozott (444.hu)
Ez alapján az álhírterjesztésért elítélt cégek akár 1 millió szingapúri dollárra is büntethetők, magánszemélyek pedig akár 10 év börtönt is kaphatnak.

Keresés