Egy hét múlva, május 26-án vasárnap 8 millió 11 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet. Az urnáknál, és a tv-ben is a kormány, és az ellenzéki pártok lesznek a főszereplők. Az ATV külön adással készül, hogy minden részletről beszámolhasson Önöknek.
Az európai parlamenti választásnak korábban soha nem volt még ilyen nagy tétje - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
A miniszter szerint Európa semmit nem tudott profitálni a bevándorlásból, viszont olyan párhuzamos társadalmak, valamint feszültségek keletkeztek, amelyeket jobb elkerülni.
„Heinz-Christian Strache bukása csak az első dominó, amely eldőlt a sorban.” Így kommentálta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselő Facebook-oldalán.
Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra.
Együttműködési megállapodást írt alá az OTT-ONE az Országos Rendőr-főkapitányság felügyelete alatt álló Nemzetközi Oktatási Központtal. A partnerség keretében az OTT-ONE a NOK közreműködésével szervezett képzések keretében...
Felháborító, hogy Brüsszel még mindig ránk akarja kényszeríteni a betelepítési kvótát. Magyarország továbbra sem fogadja el a kívülről kényszerített menekültkvótát, és erre az álláspontra kötelezi a kormányt a magyar emberek döntése is.
Dolgozók irányítottak gépészeti berendezéseket, amelyeket helikopter emelt egy irodaház tetejére a Nyugati téren. A művelet idejére lezárták a Teréz körút Podmaniczky utca és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszát.
A szóbeli vizsgák erősebb stresszhelyzetet jelentenek a diákoknak, a túlzott stressz csökkenti a teljesítményt - mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Harminc euróba, vagyis körülbelül tízezer forintba kerülnek a legolcsóbb jegyek a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzésére, az értékesítés június 12-én kezdődik.
A Greenpeace Magyarország nitrogén-dioxid-mérési akciójának eredménye, hogy a budapesti, mérőeszközzel ellátott iskolák felénél egészségügyi kockázatot jelent a gyermekekre a levegő minősége. Simon Gergely, a szervezet regionális vegyianyag-szakértője az InfoRádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy a fővárosnak is lépéseket kell tenni az elavult d
- Visszataszító dologra bukkantak az egyik járaton: Injekciós tűket hagyott valaki az egyik fővárosi buszon. A veszély egyre kiterjedtebb: míg korábban csak az 1-es villamos vonala számított drogfertőzöttnek a közösségi közlekedési eszközök közül, most megint egyre több helyről érkeznek jelzések.
Az európai választás az őshonos kisebbségek jövője szempontjából is fontos - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az MTI-nek Washingtonban, ahol szombaton részt vett a szokásos évi magyar pikniken és cserkészbálon.
A lakáshitelpiacon tarolnak a használt lakás vásárlására felvett hitelek. A hivatalos jegybanki adatok szerint az idei első negyedévben több mint 200 milliárd forint összegben helyeztek ki a bankok lakáshitelt, ezen belül a használt lakásokra kért hitelek összege meghaladta a 142 milliárd forintot, ami 71 százalékos részesedést jelent.
Az idei középszintű matematika érettségi egyik szöveges feladatának megoldása akár a felnőtt lakosság egy részének is nehézséget okozna - legalábbis erre következtethetünk az OTP Bank Öngondoskodási Indexéből. A legutóbbi felmérésben...
Az orosz pénzekből finanszírozott szélsőjobbnak el kell takarodnia a színről, és egy demokratikus, szociális Európát kell építeni - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nagy felháborodást váltott ki a MÁV-start romániai járatait népszerűsítő kiadvány, ami egy Avram Iancu szobor képével csábította Romániába a turistákat.
A párt azt tárná fel, vannak-e magyar vonatkozásai az esetnek. Szilágyi György emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök májusban találkozott az osztrák politikussal.
Orbán Viktor kormányfő 2015-ben személyesen ígérte meg, hogy a Pécsen és térségében élők megkérdezése nélkül nem születhet döntés az atomtemetőről, de ez az ígéret hazugságnak bizonyult – mondta Keresztes László Lóránt.
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik annak feltárására: vannak-e magyar vonatkozásai a Strache-ügynek. A párt azt is szeretné, ha a nemzetbiztonsági bizottság is a lehető leghamarabb összeülne az ügy miatt - mondta a párt szóvivője.
Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára.
Az éghajlatváltozási vészhelyzet kihirdetésére szólítja fel a kormányt az LMP abban a politikai nyilatkozatban, amelyet a párt hétvégi kongresszusán fogadtak el.
Az enyhe tél miatt a tó nem fagyott be, de a tó ökoszisztémáját ez nem zavarta meg. Tavasszal a part menti köveken megjelentek a vörös moszatok, és helyenként barnás a víz. De aggodalomra nem ezek miatt van ok.
Csonka András nem tagadja: mobilfüggő. A színész állítása szerint a közösségi oldalak rabja, rengeteget van fönt a világhálón és néha saját maga döbben rá, hogy mennyi időt veszteget el így.
Kocsis Máté az MSZP szombati kampányrendezvényéről elmindta: a szocialisták idehívták Frans Timmermanst, aki az elmúlt évek „legbevándorláspártibb politikusa" volt a brüsszeli bürokráciában.
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik annak feltárására: vannak-e magyar vonatkozásai a Strache-ügynek. A párt azt is szeretné, ha a nemzetbiztonsági bizottság is a lehető leghamarabb összeülne az ügy miatt - mondta a párt szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Aki olyan jelölteket szeretne támogatni, akik meg akarják fékezni a bevándorlást, az EP-választáson szavazzon a Fideszre - mondta Kocsis Máté budapesti sajtótájékoztatóján.
Sok érdekes témát tartogatott 2019/20. hete: számos népszerű, informatív írás jelent meg a Pénzcentrumon. Éppen ezért összeszedtük a legolvasottabb és legérdekesebb cikkeinket erről a hétről. Ha el akarod olvasni a teljes cikkeket...
Aki olyan jelölteket szeretne támogatni, akik nem akarnak több migrációt, akik meg akarják fékezni a bevándorlást, az az európai parlamenti (EP-) választáson szavazzon a Fidesz-KDNP-re - mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Minél több segítséget tud adni a kormány a családoknak, annál több lehetőségük lesz arra, hogy a családtagok együtt töltött idejének minősége javuljon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a 24. Aldi Női Futógála családi futása előtt az MTI-nek.
Ha az Egyesült Államokban található Yellowstone Nemzeti Parkban ismert szupervulkán kitör, gyaníthatóan eltünteti a térképről az Egyesült Államokat, ráadásul az ezt követő lehűlés miatt ötmilliárd ember halhat meg.
Totális a káosz Zuglóban, az egyre inkább alkalmatlanságát bizonyító polgármester Karácsony Gergely, aki korábban aláírta a pazarló szerződéseket, most képtelen szabadulni tőlük.