Az Országgyűlés hétfőtől kéthetes üléssel folytatja munkáját. A képviselők hétfőn többek között a kormány tagjait interpellálják, majd kedden a nagyszülői gyed bevezetéséről is tárgyalni kezdenek.
Májusban, az áprilisi kétéves mélypont után kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe; az üzleti várakozások szerény javulást mutatnak, míg a fogyasztói várakozások kismértékben romlottak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
A Momentum és a DK izmosodása után az ellenzék újrabeszéli az önkormányzati pozíciókat, de úgy tűnik, Budapesten a négyes szövetség az erőhangsúlyok eltolódása után is képes legyőzni a kormánypártot. (Belföld)
Elmaradt az Orbán által régóta várt európai „lázadás”. Hiába estek vissza a tradicionális pártok, a liberálisok és a Zöldek előretörése az EU-párti politikai centrum kényelmes többségét biztosítja, a francia-német tengely az eddigi félgőzzel továbbra is üzemelni fog. A Fidesz felkészült Trócsányi levadászására az EP meghallgatáson. Káncz Csaba jegy
A Momentum Mozgalom feladata mostantól az, hogy a magyar egészségügy, oktatás és megélhetés pártjává váljon - jelentette ki a párt elnöke vasárnap éjjel Budapesten az európai parlamenti (EP-) választási eredményeket értékelve.
Brutális brüsszeli vitákra számít Szijjártó Péter az elkövetkező hónapokban, a bevándorláspárti és- ellenes tengely mentén. A külügyminiszter szerint Gyurcsány Ferenc nem néz Híradót.
Sietve kiugrik a hársfa-soron álló magyar nagykövetség előtt lefékező kocsiból, búcsúzóul a válla fölött még int egyet a sofőrnek. Harmincöt körül lehet, hosszú, középen elválasztott, barnásvörös haja sima. Szavazni jött. Hunyorog: a felhőfátyol vakítóan szórja a délelőtti nap fényét. Az épülethez érve megtorpan, mint aki nem biztos benne, hogy jó
Kudarcnak tartja Tóth Bertalan, hogy az MSZP-Párbeszéd közös listája egy mandátumot szerzett az EP-választáson, de a párt elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy nem mond le.
"Bizony, sajnos, itt vannak szomorú veszteségek is a néppárti sorokban. A kérdés számunkra az, hogy olyan lesz-e az Európai Néppárt, ahol van értelme annak, hogy együtt dolgozzunk” - mondta a Bálnában tegnap este az atv.hu-nak adott interjúban Novák Katalin családügyi államtitkár, a Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke. A DK-s áttörésről az a
Fennállásának 150 éves története alatt idén először kapta meg az Év Múzeum elismerést a nyíregyházi Jósa András Múzeum. Erről, és az elmúlt évek sikereiről, valamint az idei tervekről a HelloVidék készített interjút Dr. Rémiás...
A Kárpát-medence időjárását hétfő estig eleinte száraz levegő, majd a dél felől fölénk helyeződő mediterrán ciklon felhő- és csapadékrendszere alakítja. Hétfőn napközben a déli területek után másutt is megvastagszik...
Átlagosan a lakosság 93,5 százaléka szavazott a kormánypártra az ország tíz legszegényebb településén. A "migránsoktól" félnek akkor is, ha sokszor nem csak munka, de vezetékes víz sincs. (Belföld)
Csak az Európai Néppárt tagjaként tud politikai tényező maradni a Fidesz az európai politikában - vélekedett az InfoRádióban az EP-választást értékelve Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője. Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint Magyarországról nem lehet mélyrehatóan befolyásolni az európai erőviszonyokat.
Nem a szél fújta be az ajtón a magas részvételt, azért megdolgoztak, hiszen soha ennyien nem vettek még részt európai parlamenti választásokon, mint most – ezt Orbán Viktor mondta a Hír TV-nek.
Ma reggel okosabbak vagyunk, mint voltunk tegnap este, amikor éjjel fél 12-kor, lapzártakor még kevés biztosat lehetett tudni az európai parlamenti választások végeredményéről. Joggal mondhatja Csányi Vilmos etológus, hogy tíz ember már túl nagy közösség, hogy racionális döntést hozzon, s a történelem is bizonyította már, hová vezet, ha a nép nevé
A szavazóktól kapott újabb komoly felhatalmazásról beszélt Orbán Viktor a nagy arányú EP-beli mandátumszerzés kapcsán, amit a brüsszeli vezetők kiválasztásában "ügyeskedve" fog meghálálni. (Belföld)
Nem igaz, hogy mindennek van határa. Donald Trump elnöksége első 828 napja során 10111 alkalommal, naponta tizenkétszer nem mondott igazat. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Washington Post tényellenőrző csoportja, élén a veterán Glenn Kesslerrel gondosan vezeti, rendszerezi és táblázatba illeszti a „tévedéseket”. Trump ennél is többször füllentett, de
Azért mindennek van határa, nem kellene az összes kacsát, mindenféle találgatást rögtön leközölni! – ezzel hívott fel régi barátom valamikor 2012 végén, miután a Népszava - elsőként - megírta: 2013 tavaszán Matolcsy György váltja majd Simor Andrást a jegybank élén. Ízlésbeli, mondhatnám esztétikai kifogásai voltak; nem amiatt aggódott, hogy ez az á
Tudjuk, hogy a britek sok mindenben különböznek és szeretnek is különbözni. Bár a külföldieknek legtöbbször csak a tejes tea, a krikett és a jobboldali közlekedés tűnik fel, talán a legjellemzőbb az understatement lefordíthatatlan kifejezéssel jellemezhető magatartás: szerénynek lenni és még szerényebbnek látszani. Nem kell tragédiát csinálni a dr
Nincs két egyforma nagyhatalmi versengés. A Szovjetunió Amerika ideológiai, külpolitikai és katonai szuperhatalmi riválisa volt, de gazdasági szempontból nem jelentett kihívást. Japán egy ideig ijesztő gazdasági veszélynek számított, de nem zavarta Washington geopolitikai érdekeit . Ezzel szemben Kína minden területen Amerika globális vagy regionál
A terveknek megfelelően megindult hétfőn az utasforgalom a Keleti pályaudvaron azt követően, hogy befejeződött a kéthetes felújítás az állomáson - közölte A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A legszegényebb magyar településeken lényegében totálissá vált a Fidesz-KDNP fölénye a vasárnapi szavazás alapján. Húsz emberből mindössze egy nem szavazott a kormánypártokra, és ez még a tavalyi parlamenti választáshoz képest is számottevő változás.
Megmozgatta a sportfogadókat a 2018-2019-es NB I-es labdarúgószezon, a Tippmixen és a Tippmix-Prón meccsenként átlagosan több mint 200 ezer fogadást kötöttek, a kifizetett nyeremény csaknem 4,2 milliárd forint volt - írja a Világgazdaság. Megmozgatta...
A magas részvételt nem a szél fújta be az ajtónkon, Magyarországon soha ennyien nem vettek még részt európai parlamenti választáson. Sikerült magunkat meggyőzni arról, hogy egy európai választásról van szó, de ez a hazánkról szólt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Erős felhatalmazást kaptak a kormánypártok a magyar választóktól az európai parlamenti (EP-) választáson - közölte a Fidesz alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az emberkereskedelem áldozatait tekintve Magyarország – Romániával és Bulgáriával együtt – sajnos az első háromban található – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Németh Ágnes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője.
Közleményükben azt írják, hogy a szakszervezetnek nem felróható okok miatt eddig nem jöttek létre a jogszerű munkabeszüntetés lehetőségeinek feltételei. (Belföld)
A PDSZ közleményben mondta le a május végére tervezett munkabeszüntetést, de továbbra is harcolnak azért, hogy szabadon lehessen sztrájkot szervezni a közszférában is.
Az egész ellenzéki struktúrát érdemes átgondolni Lendvai Ildikó szerint, miután az MSZP, a Jobbik és az LMP is komoly vereséget szenvedett a vasárnapi európai parlamenti választások során. A szocialisták volt elnöke szerint a december és január környéki tüntetéssorozat megakadása az egyik oka annak, hogy az MSZP-t büntette a választóközönség.
Erős felhatalmazást kaptak a kormánypártok a magyar választóktól az európai parlamenti választáson - közölte Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az M1 aktuális csatornán.