2020. október 19. hétfő

okt. 19
0:06
Szfe: néma tüntetés a Vas utcai épületnél – Átadták a 187 magyar művész által aláírt nyilatkozatot (Blikk)
Vasárnap délután 15 órától néma tüntetést szerveztek az SZFE Vas utcai épületénél. A kiállás szervezői többek között Szalai Krisztina és Horgas Péter kezdeményezték.
okt. 19
0:06
Karácsony ütközetei - Ilyen volt belülről az ellenzéki uralom első éve (444.hu)
Milyen ügyekben ugrott össze Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc? Mit üzent Rogán Antal a főpolgármesternek? Kik a legbefolyásosabb emberek a Városházán? A Direkt36 bemutatja a főváros ellenzéki irányításának színfalak mögötti történetét.
okt. 19
0:10
Kitől várnak segítséget a járvány miatt bajba kerülő fürdők? (Blikk)
A járvány kezdete óta súlyos válságban vannak a magyar fürdők. Balogh Zoltánnal, a Magyar Fürdőszövetség főtitkárát kérdeztük a kialakult helyzetről.
okt. 19
0:14
Bűn vagy áldás a lombikprogram? Sokan kiakadtak Veres püspök kijelentésén (Blikk)
Tényleg bűn lenne? Sokan megrökönyödhettek Veres András (60), a római katolikus egyház püspöki kara vezetőjének kijelentésén: szerinte le kellene állítani a hazai lombikbébiprogramot.
okt. 19
0:18
Levideózták, ahogy forgalommal szemben mennek az autósok a Szentendrei úton (Blikk)
Pár nap különbséggel videózták le a két autóst, akik egy lehajtónál hajtottak szembe a forgalommal.
okt. 19
3:48
A fájdalmai vitték sírba Anna nénit – A gyászoló fiú állítja: hazaküldték a kórházból Covid miatt, megölte magát az anyám (Blikk)
Pokoli fájdalmai miatt tragikus módon inkább a halált választotta a 76 éves Anna néni.
okt. 19
4:12
Éhbérért robotoltak a közmunkások a vizsolyi polgármester szőlőjében (Blikk)
Munkaidőben dolgoztatták a vizsolyi közmunkásokat a polgármesterük és háziorvosuk, dr. Palotás András tokaji szőlőjében – állítja több helyi.
okt. 19
5:24
Nem biztos, hogy Magyarország gazdasága a korábban remélt ütemben fog talpra állni (ATV)
Az újabb korlátozó intézkedések késleltetik az eurózóna kilábalását a járvány okozta gazdasági válságból – erről beszélt az Európai Központi Bank igazgatósági tagja. Szakértők szerint már nem biztos, hogy Magyarország gazdasága a korábban remélt ütemben fog talpra állni, és mivel hazánk nyitott ország, gazdasága nagyban függ a német vagy az osztrák
okt. 19
5:48
Interjú Tóth József, XIII. kerületi polgármesterrel: “Nincs titok, dolgozni kell” (ATV)
A tavalyi önkormányzati választáson a hetedik ciklusát nyerte el Budapest XIII. kerületének szocialista polgármestere. A megingathatatlan választási siker titkáról, a kerület fejlesztéseiről és a közelmúlt kihívásairól beszélgetett a Hetek az 1994 óta városvezető Tóth Józseffel.
okt. 19
6:12
Fontos döntés születik ma az Országgyűlésben (ATV)
Az Országgyűlés ma titkos szavazással dönt a Kúria új elnökének személyéről.
okt. 19
6:18
Orbán Balázs: Két sapkám van (444.hu)
Az egyikben átadja a révfülöpi vitorláskikötőt, a másikban átveszi.
okt. 19
6:24
Változás jöhet a hitelpiacon (ATV)
A lakásfelújítások jövő januártól elérhető állami támogatása jótékonyan hathat a fogyasztási hitelek piacára is - ismerteti a hétfői Világgazdaság.
okt. 19
6:36
Megszólalt a brutálisan összevert volt Fradi-játékos ismerőse: "már nem is akar arra a szörnyű estére gondolni" (ATV)
Busai Attila a jelek szerint már felépült.
okt. 19
6:42
A Kúria elnökéről szavaz a parlament (Infostart)
Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben, jelentős témák a napirenden.
okt. 19
6:48
Durva négyes karambol az M4-esen – Mentők és tűzoltók is a helyszínen (Blikk)
Két kamion és két személyautó ütközött össze Monor térségében, az M4-es autóúton hétfőn kora reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
okt. 19
6:48
Négyes karambol történt az M4-esen, a mentők és a tűzoltók is a helyszínen vannak (ATV)
Két kamion és két személyautó ütközött össze Monor térségében, az M4-es autóúton hétfőn kora reggel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
okt. 19
7:00
Újabb szomorú titok derült ki Zámbó Jimmy családjáról (ATV)
Zámbó Krisztián szerint elhunyt édesapját is bántaná a mostani helyzet.
okt. 19
7:02
Varga Judit a Bayer showban elmondta, miért „nem hívták meg a babazsúrba” (ATV)
Donáth Anna volt “a kályha” a Bayer Showban, ahol Varga Judit volt a vendég vasárnap. Az igazságügyminiszter a nyugati, brüsszeli “liberális gőzhengerről” beszélt, és kijelentette: mi védelmezzük az európai jogállamiságot.
okt. 19
7:06
Fontos kérdésben dönt ma az országgyűlés (Blikk)
Az országgyűlés ma titkos szavazással dönt a Kúria új elnökének személyéről.
okt. 19
7:06
Újabb időközi választási dömping ért vége Magyarországon (Infostart)
Számos település új vezetét választott vasárnap, a Balatonnál is új nevekkel kell megismerkedni.
okt. 19
7:12
Megszületett Orbán Viktor ötödik unokája, itt az első fotó a piciről (Blikk)
Újabb fiúgyermek érkezett Orbán Viktor családjába.
okt. 19
7:18
Fotó: Orbán Viktor megmutatta legkisebb unokáját (ATV)
A miniszterelnök Facebook-oldalán tett közzé egy fotót, amelyen a babával látható.
okt. 19
7:30
Gyűlik a focicsapat: megszületett Orbán Viktor újabb unokája (Metropol)
Ő a második fiú unoka: a miniszterelnök a Facebookon mutatta meg Bertalant.
okt. 19
7:30
Elnökségi tag lett Markos György (ATV)
Magyarország legnagyobb civil szervezete hét végi tisztújító küldöttgyűlésén ötödször szavazott bizalmat Túrós András nyugalmazott rendőr altábornagynak, aki újabb öt évig lesz a tisztségben. Az elnökségbe bekerült Markos György is - írja a Magyar Nemzet.
okt. 19
7:36
Orbán Viktor ötödik unokája kisfiú lett (SzMo)
A Bertalan nevet kapta.
okt. 19
7:39
Felkészülni! Jókorát változik az online bankkártyás fizetés - Friss hírek 2020. október 19. 07:28 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/19/2135/
okt. 19
7:42
Borsodban és Szabolcsban a legnépszerűbb a falusi CSOK (Menedzsment Fórum)
Az északkeleti régióban vágnak bele legtöbben falusi csokból a korszerűsítésbe, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyéből kerül ki a legtöbb igénylő - derül ki a Bank360 elemzéséből.
okt. 19
8:00
Közlendője van az operatív törzsnek - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Hétfőn is a szokásos időpontban jelentkezik az operatív törzs, hogy online sajtótájékoztatón reagáljon a hazai járványhelyzetre.
okt. 19
8:03
Titkos szavazást tartanak az Országgyűlésben (Demokrata)
Az Országgyűlés ma titkos szavazással dönt a Kúria új elnökének személyéről.
okt. 19
8:06
ÉLŐ: elindult a híres színészek SZFE-seket támogató felolvasása Palkovics minisztériumánál (SzMo)
Szabó Győző, Pintér Béla és Mucsi Zoltán is részt vesz az akcióban, amit a Szeretlek Magyarország élőben közvetít.
okt. 19
8:09
Az időközi önkormányzati választások eredményei (Demokrata)
Vasárnap az ország több településén időközi önkormányzati választást tartottak.
okt. 19
8:18
A Semmelweis klinikáin is bevetették a magyar koronavírus-gyógyszert (Infostart)
Hét Covid-19 beteg kapta meg eddig a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három klinikája vesz részt a Richter Gedeon által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban. A klinikákon alkalmazott magas színvonalú komplex terápia része a vérplazmaterápia is, amelyben eddig 57-en részesültek a Semmelweis
okt. 19
8:18
Már a Semmelweis Egyetem három klinikáján is alkalmazzák a magyar remdesivirt (ATV)
Hét COVID-19 beteg kapta meg eddig a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három klinikája vesz részt a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban.
okt. 19
8:21
A magyarok mindenáron szabadok akarnak lenni (Demokrata)
A magyarok szabadok akartak és akarnak lenni mindenáron, ez 1956 üzenete – mondta Deutsch Tamás.
okt. 19
8:24
Felborult a MÁV-menetrend (Metropol)
Budapest-Hatvan között figyeljenek az ingázók!
okt. 19
8:30
A magyar remdesivirt három klinikán alkalmazzák: ennyi beteg kapta meg eddig a gyógyszert (Blikk)
A magyar remdesivirt, vagyis koronavírus-gyógyszert a Semmelweis Egyetem három klinikáján is alkalmazzák.
okt. 19
8:30
Csaknem megfeleződött a magántanulók száma (ATV)
Egy tavalyi törvénymódosítás megszüntette a magántanulói státuszt, helyette pedig „egyéni munkarend” igénylésére adott lehetőséget. A Népszava szerint emiatt csökkent a magántanulók száma.
okt. 19
8:36
A hiteleket is felpörgetheti a felújítási ingyenpénz: ezekre repülhetnek rá a magyarok (Pénzcentrum)
A lakásfelújítások jövő januártól elérhető állami támogatása jótékonyan hathat a fogyasztási hitelek piacára is, ismerteti a hétfői Világgazdaság. A fogyasztási hitelek piacára is jótékony hatást gyakorolhat a 2021
okt. 19
8:51
Elhunyt harmincegy koronavírusos beteg hazánkban (Demokrata)
Ismét közel ezerötszáz új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, és újabb betegek haltak meg. Grafikon a cikkben.
okt. 19
8:54
Hétfői adatok: újra több tucatnyi halott egyetlen nap alatt Magyarországon (Infostart)
Csaknem ugyanannyi új fertőzöttet találtak vasárnap, mint szombaton. Egyáltalán nem lassít még a koronavírus-járvány.
okt. 19
8:54
Koronavírus: 31 beteg elhunyt, 1478 új fertőzött van (ATV)
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
okt. 19
8:54
1478 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt 31 beteg (Pénzcentrum)
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Elhunyt 31 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
okt. 19
8:54
Közel felére esett vissza a magántanulók száma (SzMo)
A szülők év közben már nem kérhetik az iskolán kívüli tanítást.
okt. 19
9:00
Szlávik Jánost megkérdezték a második hullám tetőzésétől – ezt válaszolta (ATV)
November-decemberben, de akár jövőre is lehet a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése. Erről Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa beszélt az ATV Start című műsorában, hangsúlyozva, senki nem tudhatja biztosan, mikor lesz a tetőzés.
okt. 19
9:06
Aki kapja, marja, gondolta egy szabadszállási férfi, aki zsebre vágta a földben talált régészeti leleteket (Blikk)
A kunszentmiklósi nyomozók lopás miatt javasolnak vádemelést egy szabadszállási férfi ellen, aki a gyanú szerint megtartotta magának a földben talált régészeti leleteket - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
okt. 19
9:06
Fordulat: tömeges munkanélküliség után most durva munkaerőhiány lépett fel Magyarországon (ATV)
Miközben a járvány elleni védekezést célzó intézkedések miatt a vendéglátóipari, turisztikai és rendezvényszervezési ágazatokban minimum több tízezren váltak munkanélkülivé, addig az ősz beköszöntével a feldolgozóiparban hatalmas munkaerőigény merült fel.
okt. 19
9:06
1478 új beteg, 31 halálos áldozat a koronavírus hétfő reggeli mérlege hazánkban (SzMo)
A számok majdnem ugyanazok, mint vasárnap, a tendencia folytatódik.
okt. 19
9:18
Hamis tanúzás miatt újabb eljárás indulhat a darnózseli hentes ügyében? (ATV)
Nemrég jogerős ítélet született az ügyben, de az áldozat családjának jogi képviselője szerint az elítélt férfi nővére is letöltendő börtönbüntetést kaphat, ha bebizonyosodik, hogy alibit próbált biztosítani testvérének.
okt. 19
9:42
Már a 15 ezerhez közelít a fertőzöttek száma Budapesten - térképen a friss adatok (ATV)
Már 14 662 fertőzöttet regisztráltak a fővárosban, továbbra is itt és Pest megyében van a legtöbb koronavírusos beteg. A fertőzöttek száma a jelenlegi adatok alapján Tolna megyében a legalacsonyabb.
okt. 19
9:45
Több mint négyszáz határsértővel szemben intézkedtek a hét végén (Demokrata)
Az elmúlt héten az ország területén közel ezer migránst tartóztattak fel, és kísértek vissza.

Keresés