Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos szerint az a legfontosabb, hogy a koronavírus és az influenza egyszerre ne támadjon meg senkit. Évente átlagosan 600 ezer és 3 millió között van azoknak a száma, akik megbetegednek influenzában.
A hvg.hu cikke szerint gyakorlatilag arról van szó, hogy a szeződésmódosításokkal nem elmaradt a Szent István napi ünnepségsorozat és tűzijáték, hanem eltolták egy évvel.
Toroczkai László legutóbbi videójában kérdőre vonta Fogarasi Gábor pécsi önkormányzati képviselőt a Lánc utcai társasház ügyében, a lakók ugyanis továbbra is panaszkodnak az önkényes lakásfoglalók miatt. Az atv.hu megkeresésére Fogarasi elmondta, hogy már ellenzékiként is szívügye volt az önkormányzati lakás sorsa, 8 hónap alatt nem lehet csodát te
Október 23-án éjjel valamivel kettő óra előtt érkezett egy bejelentés, miszerint a a szegedi Huszár Mátyás rakpart magasságában egy személy van a folyóban. A területi megbízott azonnal a helyszínre sietett.
"Istenem, segíts kérlek enyhitsd ezt az iszonyatot, meghalok" - írta hétfő délután a Facebookján az énekes nem sokkal azután, hogy szintén a közösségi oldalán jelentette be, hogy hívta a mentőket.
A bükki Vörös-kő alatti időszakos karsztforrás mostani látványos „kitörése” valójában annak a jele, hogy komoly betegségben szenved itt a táj – figyelmeztet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembere.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a területileg illetékes kormányhivataloknak kötelező legyen kiadniuk az önkormányzatok számára a kerületekre, településekre lebontott járványügyi adatokat.
Négy vidéki városban emelkedik a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn a koronavirus.gov.hu oldalon hétfőn.
A szomszédos országokban sem lassul a koronavírus-járvány – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert alezredes közölte: az operatív törzs folyamatosan elemzi és értékeli a járványügyi adatokat, figyelik a környező országok adatait is
Az ország keleti felében található Liege-ben az intenzív osztályok 60 százaléka foglalt, Brüsszelben ez az arány 50 százalék és az északi országrészben található Antwerpenben szintén növekszik.
A mai azonnali kérdések során az influenza elleni ingyenes oltóanyagról is kérdezték a kormányt. Bangóné Borbély Ildikónem kevesebbet, mint azt állította, hogy nem igaz, hogy mindenki számára térítésmentesen jár az oltás.
Falus Ferenc egyetért Zacher Gáborral, aki szerint politikai kérdés a járványkezelés Magyarországon. A korábbi tiszti főorvos „kapitális” hibáról beszélt.
December 18. és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár a szokásos éves leállását, és előre tervezetten októberben is szünetel néhány napra a gyártás.
A szokásos téli termelési szünetet várhatóan december 18 és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár és előre tervezetten októberben is szünetel néhány napra a gyártás - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/26/2211/
Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.
A szennyvízben mért koronavírus-koncentráció alapján négy magyarországi városban nőhet meg az elkövetkező napokban a fertőzöttek száma, míg a települések többségében stagnál ez az adat. Amit azonban érdemes fenntartásokkal kezelni. Négy
A maszkviselés ellenőrzése ne az árufeltöltők, hanem hivatásos őrök feladata legyen. Ezt szeretné a kereskedelmi dolgozók szakszervezete. A legnagyobb tanári érdekvédelmi szervezet eközben hibrid oktatás bevezetésével védené a pedagógusokat. A Párbeszéd betiltaná a nyilvános rendezvényeket, és visszahozná az idősek vásárlási sávját. Az operatív tör
A politikus egy interjúban a Miniszterelnökség tulajdonában lévő, újbudai ÉMI-telekről beszélt, ami után Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselője hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Hallatlan rajtunk a nyomás - mondta az ATV Híradónak egy háziorvos annak kapcsán, hogy többszörösére ugrott az igény az influenza elleni védőoltás iránt. Nemcsak a rendelőkben lévő készletek fogynak, de még az állam által felvásárolt, hatékonyabbnak mondott oltóanyagok sem érkeztek meg. Megkeresésünkre az EMMI azt írta: ez utóbbiakat várhatóan a hé
Már Magyarországon is van olyan beteg, aki kétszer kapta el a Covid-fertőzést. A különböző kutatócsoportok abban egyetértenek, hogy körülbelül 6 hónapra alakulhat ki egyfajta védettség - jelentette ki az országos tiszti főorvos. Közben Nagy Feró, az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter és Csepel polgármestere, Borbély Lénárd is koronavírusos
Féltucat ember vesztette életét a hosszú hétvégén több lakástűzben és szén-monoxid-mérgezés következtében. A katasztrófavédők arra figyelmeztetnek: ha komolyan vesszük ezeket az óvintézkedéseket, akkor egyszerű lépésekkel megelőzhetők
Kövér László házelnök Tallinnban folytatott hétfőn megbeszélést Jüri Ratas észt miniszterelnökkel, Henn Polluaas házelnökkel és Anneli Ott-tal, az európai ügyek bizottságának elnökével - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.
Lehet-e a politika nyelve a szeretet? – tette fel a kérdést a közösségi médián keresztül Gyurcsány Ferenc, aki elismerte, hogy filmbe illő a kérdés, pályázott is már korábban Hugh Grant szerepére, amikor táncolt, de nem lett túl nagy sikere. A DK elnökét a szeretet-elméletéről, Vidnányszky Attiláról, valamint pártja és saját jövőjéről kérdezte Rón
A 2020-ra meghirdetett Open Up, vagyis Nyílj meg! szlogent megtartva rendezik meg jövő májusban Rotterdamban az Eurovíziós Dalfesztivált, amelyet a koronavírus-járvány miatt fújtak le idén.
November 7-én kezdődik a 3-as metró középső szakaszának felújítása, a Nagyvárad tér és Lehel tér között metrópótló buszokkal lehet majd utazni - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.
A Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakasz lezárása idején a 3-as metró hétköznap és hétvégén is Újpest-központ felől a Lehel térig, Kőbánya-Kispest felől pedig a Nagyvárad térig jár majd.
Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon a Budavári Fórumon, amelyen Bayer Zsolt publicistával és Szarvas Szilveszterrel, a PestiTV és a PestiSr
Európának komolyan erősítenie kell a koronavírus elleni harcot, a kontaktuskövetési képesség hiánya miatt pedig sötét kilátásai lehetnek a betegségnek - mondta hétfőn Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.
Cikkünkben az utóbbi 2-3 évben a legaktívabb faültetési szervezeteit és azok sikereit mutatjuk be. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a koronavírus-világjárvány miatt a faültetési akciók kikerültek a reflektorfényből.