2021. március 8. hétfő

márc. 8
14:12
Operatív törzs: „Soha nem volt még ilyen nagy emelkedés”, gyorsan terjednek a mutánsvírusok is (SzMo)
A törzs mai ülésén beszéltek az oltásokról, a fiatalok veszélyeztetettségéről és a járványügyi szigorításokról is.
márc. 8
14:12
Varga Judit: nőnek lenni bátor vállalkozás (Demokrata)
Nőnek lenni bátor vállalkozás napjainkban is, amikor a választás szabadságát már élvezve kell zsonglőrködni a család és a munka között – mondta a miniszter.
márc. 8
14:24
Két ajándékot adott a magyar államtitkár Ferenc pápának (ATV)
A meghívott vendégek közül elsőként találkozott Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítésért felelős államtitkára és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője Ferenc pápával a katolikus egyházfő moszuli látogatásán. Novák András Erbílben készített interjút az államtitkárral.
márc. 8
14:24
Négy plusz egy titok, amit nem tudott az egyik legnagyobb marketingversenyről (Demokrata)
Több mint hat éve díjazza a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait a Marketing Diamond Awards.
márc. 8
14:42
"Megszakad a szív utána" - egy nap alatt halt bele a koronavírusba egy általános iskolai tanár (ATV)
Búcsú Attila bácsitól - hétvégén gyertyák és mécsesek égtek az iskola épülete előtt, a beszámolók szerint mindenki szerette a hirtelen elhunyt tanárt. Halálát valószínűleg koronavírus-fertőzés okozta.
márc. 8
15:00
Zacher Gábor: a legrémisztőbb, hogy komplett családok kerülnek kórházba (ATV)
A toxikológus hetente minimum 80 órát dolgozik, de nem ez a legnehezebb. Minden nap három-négy, vagy annál is több beteggel kell közölnie, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és lehet, soha többet nem ébred fel.
márc. 8
15:00
Zacher Gábor: El kell magyaráznom, hogy lélegeztetőgépre tesszük, és lehet, hogy abba belehal (SzMo)
A toxikológus szerint az ellátás azért nem omlik össze, mert a dolgozók emberfeletti erővel dolgoznak, de mesélt a drámai helyzetekről is.
márc. 8
15:12
Magyarország veszi át az öttusa-világkupa döntőjének rendezését, amit Szöul lemondott a vírus miatt (ATV)
Most március 24-től 28-ig Budapesten folytatódik az öttusa világkupa-sorozat, a döntőt is Magyarország szervezi.
márc. 8
15:24
"Jakab Péter a harcostársam, és az is marad" - Ennek ellenére nézeteltérés alakult ki a Jobbik és a Momentum vezére között (Blikk)
Nézetkülönbség támadt a Jobbik és a Momentum között: Jakab Péter hétfői interjújában arról beszélt - sok más téma mellett, - hogy soha nem fog azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen.
márc. 8
15:24
A japán vállalatok európai terjeszkedéskor Magyarországra tekintenek (Demokrata)
A japán vállalatok amikor európai piaci terjeszkedésben gondolkodnak, az elsők között tekintenek Magyarországra – mondta Szijjártó Péter Tokióban.
márc. 8
15:30
Ez mindenkit érint: fontos dologra hívja fel a figyelmet a Nav (Blikk)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezeteket március 15-től elektronikusan elérhetővé teszi az eSZJA felületén; akinek nincs ügyfélkapuja, április 15-ig kérheti a tervezetek postázását.
márc. 8
15:30
Videón, ahogy több mint 1,5 kilométer távvezetéket húznak át a Duna felett (SzMo)
Hasonlóra legutóbb az 1980-as években, több mint három évtizede került sor Magyarországon.
márc. 8
15:32
Elkészült a Vígszínház etikai kódexe: erre törekszik az intézmény (Blikk)
Több hónapos munka után, szakértők, ügyvédek, a Biztonságos Terek Alapítvány, a Színházi Dolgozók Vígszínházi Alapszervezete és az intézmény Művészeti Tanácsa bevonásával elkészült a Vígszínház Etikai Kódexe és Eljárási Rendje. A színház célja, hogy olyan munkahelyi környezetet biztosítson munkavállalói és szerződéses partnerei számára, amely bizto
márc. 8
15:36
Szeptemberben Magyarországra jön Ferenc pápa (ATV)
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.
márc. 8
15:36
Zacher Gábor: El kell magyaráznom, hogy lélegeztetőgépre tesszük, és lehet, hogy abba belehal (SzMo)
A toxikológus szerint az ellátás azért nem omlik össze, mert a dolgozók emberfeletti erővel dolgoznak, de mesélt a drámai helyzetekről is.
márc. 8
15:38
Videón, ahogy több mint 1,5 kilométer távvezetéket húznak át a Duna felett (SzMo)
Hasonlóra legutóbb az 1980-as években, több mint három évtizede került sor Magyarországon.
márc. 8
15:42
Ijesztő napi fertőzésszámokról beszél a magyar víruskutató (Infostart)
A következő két hétben 10 ezer körül alakulhat a napi új fertőzöttek száma Magyarországon – mondta az InfoRádiónak Rusvai Miklós. A víruskutató szerint azonban a hivatalos adatok csak a pozitív esetek alig 10 százalékát mutatják, így valójában akár napi több mint 100 ezer új beteg is lehet a következő időszakban.
márc. 8
15:48
Magyarországra látogat Ferenc pápa: ebben a hónapban érkezik majd (Blikk)
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.
márc. 8
15:48
Molnár Zsolt 10 ezer forintos utalványt kért a nőknek Nőnapra (ATV)
Az MSZP politikusa szerint nincs mit ünnepelni, mert Magyarországon nem valósult meg az esélyegyenlőség, a nők ugyanazon munkáért nem kapnak ugyanakkora fizetést, mint a férfiak.
márc. 8
15:48
Óriási szenzáció: még 2021-ben Magyarországra látogat Ferenc pápa (Pénzcentrum)
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel. Ferenc pápa Magyarországra
márc. 8
15:48
Ferenc pápa Magyarországra látogat szeptemberben (SzMo)
A katolikus egyházfő részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén.
márc. 8
15:48
Ferenc pápa idén Magyarországra látogat (Demokrata)
Ferenc pápa Magyarországra látogat – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
márc. 8
15:50
Köszönetet mondott Müller Cecíliának Orbán Viktor kormányfő (Demokrata)
Magyarország már jóval az uniós átlag fölött van lakosságarányosan az oltások beadásában, megelőztük Németországot és Ausztriát is, mondta a miniszterelnök. Videóval!
márc. 8
16:00
Orbán Viktor külön köszöntötte Müller Cecíliát (ATV)
Orbán Viktor a Vakcinainfó Extra ötödik részében külön köszönetet mondott azon nőknek, akik dolgoznak a vírus legyőzésén, köztük elsősorban Müller Cecíliának.
márc. 8
16:12
Jelentős drágulást hoz a szerda a kutakon (Infostart)
Változik az üzemanyagok ára, mindkét üzemanyagtípus egyforma mértékben fog drágulni.
márc. 8
16:12
Ne rutinból közlekedj: változik a BKK-menetrend a szigorítás alatt (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt Magyarország Kormánya újabb intézkedéseket vezet be március 8-ától, hétfőtől. Ezt figyelembe véve a BKK megkezdte a felkészülést a tanszüneti menetrend bevezetésére, amelyre várhatóan
márc. 8
16:18
Orbán Viktor: a helyzet nem könnyű, de most már a célegyenesben vagyunk (Infostart)
Az egymilliomodik vakcina beadása után a kormányfő azt mondta, reményei szerint az oltás gyorsabban és a hatékonyabban folytatódik, mint a legtöbb európai uniós ország.
márc. 8
16:18
Koronavírus: fontos szerepet kaphat a home office a járvány elleni védekezésben (Blikk)
A home office alkalmazása is segíti a járvány megfékezését, ezért arra kérjük a cégeket, hogy tegyék lehetővé munkatársaik számára az otthoni munkavégzést - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
márc. 8
16:18
Vadai Ágnes: mindenkinek egyénileg kell eldönteni, melyik oltást kéri (ATV)
Mindenkinek magának kell eldönteni, melyik oltást kéri. Kinek-kinek az alapbetegsége az, ami meghatározza, mivel lehet oltani, a háziorvos fogja ezt meghatározni - vélte a DK-s politikus.​ Vadai Ágnes szerint a kormánynak világosan kellene beszélnie arról, hogy a különböző oltásokkal milyen lehetőségei vannak a polgároknak.
márc. 8
16:24
Etikai kódexet adott ki a Vígszínház (ATV)
Több hónapos munka után készült el a Vígszínház Etikai Kódexe és Eljárási Rendje.
márc. 8
16:24
Fekete-Győr András szerint nagyon bántó, amit Jakab Péter a melegek örökbefogadásáról mondott (444.hu)
Jakab azt mondta, sosem fog küzdeni azért, hogy egy gyereknek három apja legyen.
márc. 8
16:30
Így gyorsulhatna az oltás: diákok dolgoztak ki fejlesztéseket (ATV)
Felsőoktatásban tanuló diákok és fiatal fejlesztők részvételével rendezték meg az online Hack&Heal Programozói Versenyt. A Janssen és a Dél-pesti Centrumkórház közösen fogalmazta meg a kérdést:„Hogyan lehetne gyorsítani a koronavírus vakcinációt?”
márc. 8
16:30
Szijjártó Péter úgy látja, baj van (444.hu)
Az a probléma, hogy Brüsszel nem lép fel megfelelően az illegális migráció és a drogfogyasztás ellen.
márc. 8
16:42
Váratlan helyről kapott bírálatot Jakab Péter (ATV)
Fekete-Győr András reagált Jakab Péter interjújára, szerinte nincs annál konzervatívabb, mikor két egymást szerető ember összeköti az életét.
márc. 8
16:54
Varga Judit beszólt a nőknek nőnap alkalmából, egy csomó kommentelő fel is háborodott (SzMo)
Az igazságügyi miniszter posztja nem aratott túl nagy sikert a kommentelők között.
márc. 8
17:00
Jó esélyünk van, hogy elsők legyünk átoltottság terén (Demokrata)
Videó! Jó esély van rá, hogy hamarosan az élre kerüljön Magyarország az EU-ban – mondta Hollik István.
márc. 8
17:06
Több településen is még durvább lehet a járvány (Infostart)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ kiadta a legfrissebb szennyvízadatokat.
márc. 8
17:18
Egy városban sem csökkent a koronavírus-koncentráció a szennyvízben (SzMo)
Sőt, több városban nőtt a mérések szerint. Az eredmények megközelítik az őszi járványcsúcs esetében tapasztalt értékeket.
márc. 8
17:30
Már egymillióan megkapták a koronavírus elleni oltást (ATV)
Már egymillióan kapták meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon, az ország ezzel második az átoltottságban az Európai Unió országai között - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn közösségi oldalán.
márc. 8
17:30
Lengyel EP-képviselő: Orbán Viktor tervében rejlik a jövőnk (Demokrata)
Tárt karokkal várnák frakciójukban a Fideszt a lengyel Jog és Igazságosság európai parlamenti delegációjának politikusai.
márc. 8
17:36
Korrupt műszaki vizsgapontra csaptak le: ötezerért bármit átengedtek (Pénzcentrum)
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat egy Pest megyei műszaki vizsgaállomáson bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. A
márc. 8
17:36
Nem árulja el a kormány, hogy mennyiért vette a kínai oltóanyagot (SzMo)
Egy brit orvosi szaklap összesítése szerint a kínai Sinopharm vakcinája 12-szer annyiba kerül, mint a legolcsóbb, AstraZeneca-vakcina.
márc. 8
17:42
Elnézést kért a BRFK a sértő posztért - viccnek szánták (ATV)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nőnap alkalmából "viccesnek szánt "Facebook-posztban köszöntötte a hölgyeket. A fogadtatás azonban nem volt felhőtlen, legtöbben sértőnek találták.
márc. 8
17:48
Eddig nem látott adatok a nők magyarországi helyzetéről (Infostart)
Számos jó eredményről közölt adatokat a családokért felelős tárca nélküli miniszteri hivatal hétfőn, nőnapon.
márc. 8
17:48
Fekete-Győr Jakab kijelentéséről: „egy nagyon konzervatív álláspontot próbált megfogalmazni, ami aztán nagyon bántóra sikerült” (SzMo)
Jakab Péter nemrég a Telexnek adott interjújában azt mondta: „soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen”.
márc. 8
17:54
Ezt kell tenni azonnal, ha enyhe, de gyanús tünetet észlelnek a gyerekeken (Infostart)
A gyermekeket is tesztelni kell, ha felmerül a koronavírus-fertőzés lehetősége, a fertőzött gyerekek azonosítása ugyanis elengedhetetlen a vírus terjedésének megfékezéséhez - olvasható a magyarországi alapellátó gyermekgyógyász szakmai szervezetek közös állásfoglalásában, amelyet a Házi Gyermekorvosok Egyesületének honlapján tettek közzé.
márc. 8
17:54
Londonban hagyott magyar utasokat a Wizz Air (ATV)
Halogatták a becsekkolást, folyamatosan „hátrébb küldték őket”, végül bezárták a kapukat és ott hagyták a reptéren a magyar utasokat.
márc. 8
17:54
Rákay Philip: Íme, a 2022-es Bokros-csomag! (Demokrata)
Bokros nemrég arról beszélt, hogy milyen intézkedéseket kellene tennie egy baloldali kormánynak 2022 után.
márc. 8
18:06
Karácsony: Manapság talán Ferenc pápától lehet és érdemes a legtöbbet tanulni (444.hu)
A főpolgármester üdvözli, hogy a pápa Magyarországra látogat.
márc. 8
18:18
Most nem "spejzolunk", mint a tavalyi lezárások idején (ATV)
Sok minden bezárt, de azért bőven van, ami nyitva marad a következő két hétben is. Kertészeti áruházba, barkácsboltba, piacra, élelmiszerboltba, de még postára és bankba is lehet menni majd. Híradónk egy nagy élelmiszerlánc egyik üzletében járt, ahol vásárló alig akadt, de az üzlet kommunikációs igazgatója elmondta, az elmúlt három napban egy kiseb

Keresés