2021. március 9. kedd

márc. 9
8:21
Matteo Salvini a magyar főkonzullal egyeztetett (Demokrata)
Az olasz Liga vezetője a milánói magyar főkonzullal, Csiszár Jenővel egyeztetett egyebek mellett az idegenforgalom újraindításáról.
márc. 9
8:24
Járványügyben megy Jeruzsálembe Orbán Viktor (Infostart)
Magyar-cseh-izraeli kormányfői csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Jeruzsálemben, melynek fő témája a koronavírus-járvány elleni védekezés lesz.
márc. 9
8:24
Szijjártó: Elindult a nap és nem is akárhogyan (ATV)
"Elindult a nap és nem is akárhogyan. Áprilisban ünnepeljük a Magyar Suzuki 30. születésnapját" - írta Japánból a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
márc. 9
8:27
Hárommillióhoz közelít az oltásra jelentkezők száma (Demokrata)
Százezrekkel kevesebben kapták volna meg eddig az oltást, ha csak a nyugati vakcinákat használták volna – emlékeztetett Dömötör Csaba.
márc. 9
8:30
A turizmus újraindításáról is tárgyalt Salvinival Csiszár Jenő (Infostart)
Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője a milánói magyar főkonzullal, Csiszár Jenővel egyeztetett, egyebek mellett a koronavírus elleni oltási kampányról és az idegenforgalom újraindításáról.
márc. 9
8:36
Jeruzsálemben tárgyal csütörtökön Orbán Viktor (Metropol)
A megbeszélés fő témája a koronavírus-járvány elleni védekezés lesz.
márc. 9
8:36
Húst akart lopni, majd megölte az idős párt (ATV)
Részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak az a 26 éves férfi, akit a vasárnapi, kislángi kettős gyilkossággal gyanúsítanak - közölte kedden a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
márc. 9
8:48
Új tudnivalókkal érkezik az operatív törzs – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A szokásos időpontban terveznek kezdeni ma is.
márc. 9
8:48
Magyar Nemzet: Az antiszemita Hajnády továbbra is élvezi Jakab Péter bizalmát (HírTV)
A lap arról számolt be, hogy az Auschwitzban győzelmi jelet mutató Hajnády változatlanul az egri Jobbik választókerületi elnöke.
márc. 9
8:54
Ha nincsenek gazdák, nincs étel, nincs jövő (GazdaságPortál)
A világ népesedésének folyamatos növekedése próbatétel elé állítja a mezőgazdaságot. A legfontosabb célok az elérhető, elegendő és jó minőségű élelmiszerek fenntartható előállítása, valamint a termelékenység növekedése. A kihívásokra a digitalizáció adhat választ: a terméshozamok és a hatékonyság biztosításának egyetlen módja a fejlett technológiák
márc. 9
8:57
Szlávik János: ma már az egész családon átvonulhat a betegség (Demokrata)
A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet – mondta Szlávik János.
márc. 9
9:00
Mi történhetett vele? Eltűnt egy 17 éves zalaegerszegi fiú (Blikk)
A zalaegerszegi rendőrök eltűnés miatt keresik a 17 éves Szőcs Kevint.
márc. 9
9:06
Szlávik János rendkívül súlyos helyzetről számolt be (Infostart)
A Dél-pesti Centrumkórház covid-osztálya betelt és más kórházakban is ütemesen érkeznek az újabb és újabb betegek.
márc. 9
9:06
Szlávik a koronavírus harmadik hullámáról: rendkívül súlyos a helyzet (Blikk)
A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, rendkívül súlyos a helyzet – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 9
9:06
Navracsics ma már nem tartja magát meghatározó szereplőnek a Fideszben (ATV)
Orbán Viktor egykori helyettese kormánybiztosként, a Veszprém 2023 programfelelőseként, vidékfejlesztési kormánybizottsági tagként térhetett vissza, de a pártban ma már nem tartja magát meghatározó szereplőnek.
márc. 9
9:06
Kegyetlenül belevágta a kést az idős párba a tetten ért magyar férfi (Ripost)
Részletes beismerő vallomást tett a 26 éves gyanúsított, aki kegyetlenül belevágta a kést az idős párba.
márc. 9
9:09
Csúsznak a fővárosi aluljáró-felújítások (Demokrata)
Márciusi ülésén dönthet a BKK igazgatósága a régóta halogatott metróaluljáró-felújításokról, ám hogy a munkálatok mikor és mennyiből kezdődhetnek, továbbra is tisztázatlan.
márc. 9
9:12
Itt a lista, hogy melyik oltóanyagból mennyit használtak fel eddig Magyarországon (SzMo)
A kormány ezt nem hozza nyilvánosságra itthon, de az EU felé kötelezettsége van.
márc. 9
9:18
Nem hagyott sok esélyt Maruzsa Zoltán a Kréta üzemeltetőjének (Infostart)
Azt is elmondta, mennyi gyerek felügyeletét kell megoldani az óvodákban, iskolákban.
márc. 9
9:21
A Krétának bírnia kell a nagyobb terhelést (Demokrata)
Maruzsa Zoltán államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására.
márc. 9
9:24
Közel 6500 új fertőzöttet regisztráltak és több mint 800 beteg szorul lélegeztetőgépre (ATV)
1 047 045 fő a beoltottak száma, ebből 314 485 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn léptek életbe.
márc. 9
9:24
Szlávik János: megteltek a betegágyak, rendkívül súlyos a helyzet (Ripost)
Aggasztó helyzetre figyelmeztet a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, Szlávik János. Mint mondja: rendkívül súlyos a helyzet.
márc. 9
9:27
Hatezer felett az új fertőzöttek száma hazánkban (Demokrata)
Újabb 45 ezer ember kapta meg a koronavírus elleni első oltását, a gyógyultak száma is tovább nőtt. Grafikon a cikkben.
márc. 9
9:30
Rossz hír: több mint duplájára nőtt az újabb fertőzöttek száma, elhunyt 158 beteg – Íme, a friss adatok (Blikk)
Folyamatosan zajlik az oltás, 1 047 045 a beoltottak száma, ebből 314 485-en már a második oltást is megkapták. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn léptek életbe.
márc. 9
9:30
Júniusban dönthet a Néppárt a Fidesz kizárásáról, ha Orbánék nem lépnek ki előtte (ATV)
Nyáron, júniusban dönthet a Néppárt a Fidesz kizárásáról - írja a FAZ. Addigra a Fidesz szinte biztosan elhagyja az Európai Néppártot. Salvini a magyar milánói főkonzullal egyeztetett járványügyi kérdésekről. Gulyás Gergely pedig március 16-án folytat majd online beszélgetést a német kancelláriaminiszterrel a magyar-német kapcsolatokról.
márc. 9
9:33
"Szeretlek tűzoltóbácsik" – üzenték a leégett házban lakó gyerekek (hirado.hu)
Igazán megható meglepetésben volt része a dabasi hivatásos tűzoltóknak. Gyerekek látogatták meg őket.
márc. 9
9:42
Egyekben a magyar koronavírus-fertőzési adat, rekordon az elhunytak száma (Infostart)
A harmadik hullám legmagasabb halálozási adata érkezett. Jelenleg 120 ezer embert tartanak nyilván aktív betegként, de ennek minden szakértői becslés szerint többszöröse a valóban fertőzött emberek száma.
márc. 9
9:42
Hiába a korlátozások, valósággal betámadták Velencét a turisták (Blikk)
A napokban osztott meg a Velence Korzó egy Facebook-posztot, ahol arra kérték a turistákat, hogy a koronavírus-járvány miatt a kirándulók egyenlőre hagyják meg ezt a helyet a velenceieknek.
márc. 9
9:44
Kiderült: bár a virágboltoknak be kellett zárniuk, de a piacokon nyitva lehetnek a virágárusok (Blikk)
A virágboltoknak ugyan be kellett zárniuk a védelmi intézkedések szigorítása miatt, de a piaci virágos standok továbbra is nyitva tarthatnak – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
márc. 9
9:48
Fordulat: fegyházba rakatnák Kovács Bélát, a Jobbik volt Ep-képviselőjét (Blikk)
Súlyosításért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Kovács Béla, a Jobbik volt európai parlamenti képviselője ellen.
márc. 9
9:48
Megérkezett Karácsony Gergely vírustesztje: itt az eredmény (ATV)
A főpolgármester addig jobbnak látta, ha otthon marad, amíg meg nem érkezik a teszt eredménye.
márc. 9
9:54
Koronavírus: kijöttek a napi adatok, 6494 új fertőzött, 158 halott Magyarországon (Pénzcentrum)
1 millió 47 ezer a beoltottak száma, 6494 az új fertőzött és elhunyt 158 beteg - olvasható a kormányzati tájékoztatási honlapon közzétett jelentésben. Folyamatosan zajlik az oltás, 1 047 045 fő a beoltottak száma, ebből 314
márc. 9
9:54
Drámai a helyzet! Itt vannak a legfrissebb koronavírus adatok (Ripost)
Megint hatezer felett az új megbetegedések száma és elhunyt 158 többségében idős, krónikus beteg. Már 833 ember van lélegeztetőgépen....
márc. 9
9:57
A piacokon nyitva lehetnek a virágárusok (hirado.hu)
Telefonos vagy internetes megrendelés esetén az üzleteknek házhozszállításra is van lehetőségük.
márc. 9
9:59
Jeruzsálemben tárgyal csütörtökön Orbán Viktor (hirado.hu)
Magyar–cseh–izraeli kormányfői csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Jeruzsálemben
márc. 9
10:00
Óriási fogás: brutális, hány tonna illegális fémhulladékot foglalt le a Nav (Blikk)
Öt helyszínen tíz tonna illegális fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök debreceni és nyíregyházi illegális fémtelepeken – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.
márc. 9
10:00
Szlávik figyelmeztetett: rendkívül súlyos a helyzet (ATV)
A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 9
10:00
Izraelbe utazik Orbán Viktor - a koronavírusról fog tárgyalni (SzMo)
Benjamin Netanjahu a cseh kormányfővel együtt fogadja majd Jeruzsálemben.
márc. 9
10:06
Áldoktort népszerűsített Novák Hunor, íme a következmények (Ripost)
A népszerű gyermekorvos egy kitüntetésekkel tarkított műtőssegédet „reklámozott”, akiről kiderült: megkérdőjelezhető beavatkozásokat végzett.
márc. 9
10:09
Hazatér a tulipán (hirado.hu)
Mintakert lesz a Tisza-tó első tulipánkertje – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
márc. 9
10:12
Tíz tonna illegális fémhulladékot foglalt le a NAV (ATV)
Öt helyszínen tíz tonna illegális fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök debreceni és nyíregyházi illegális fémtelepeken - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.
márc. 9
10:12
Szlávik: Megtelt a Dél-pesti Centrumkórház koronavírus-fertőzöttekkel (SzMo)
A szakember szerint egyre fiatalabbak a fertőzöttek, és 10-15 százalékkal súlyosabb tüneteket okoz a brit mutáns.
márc. 9
10:18
Üzent állapotáról a karanténba vonult Karácsony Gergely (Infostart)
A főpolgármester az ATV vendége lett volna hétfőn, ám nem sokkal az adás előtt lemondta az interjút, mert önkéntes karanténba vonult. Kedden a Facebookon üzent.
márc. 9
10:18
Megvan Karácsony Gergely koronavírustesztjének eredménye (Blikk)
A közösségi oldalán adott hírt az állapotáról Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely, aki tegnap váratlanul lemondta esti interjúit, majd önkéntes karanténba vonult, mert attól tartott, megfertőződött a koronavírussal.
márc. 9
10:30
Maruzsa a Kréta-rendszer leállása után: bizonyítaniuk kell, bírnia kell a rendszernek a rohamot (Blikk)
A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta-rendszer és a kollaborációs tér.
márc. 9
10:42
Kovács Bélára fegyházat kért az ügyészség kémkedés miatt (ATV)
Kémkedés miatt fegyházat kér Kovács Béla volt jobbikos európai parlamenti képviselőre a büntetőper másodfokú eljárásában a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
márc. 9
10:45
Lázzal, végtagfájdalommal és fejfájással küzd a koronavírusos Dobrev Klára (SzMo)
A DK EP-képviselője azt mondja, a következő 1-2 hetet biztosan otthon tölti, egészen addig, ameddig fertőzőképes.
márc. 9
10:45
Nőtt a szakképzést választó fiatalok száma (Demokrata)
A családok vonzónak találják az oktatás e területén az elmúlt években megvalósított változtatásokat – mondta Schanda Tamás.
márc. 9
11:06
Sokan már most a nyaralásra készülnek: az adriai tengerhez mennének a magyarok (Blikk)
A felmérések szerint egyre nagyobb a magyarok körében az utazási kedv, ráadásul sokan nem csak belföldi utakat terveznek. A magyarok számára vonzó célpont a horvát tengerpart.
márc. 9
11:06
Az amerikái járványelemzők napi ötszáz halottal is számolnak Magyarországon (ATV)
A Bill Gates alapítványa támogatta Health Metrics and Evaluation (IHME) nevű járványelemző központ grafikonjai alapján április elején akár az ötszázat is átlépheti a napi halálozási szám. Ugyanakkor már látni a fényt az alagút végén, nyárra fellégezhetünk.

Keresés