Kék villogóval felszerelt, forgalomból kivont személygépkocsival közlekedett egy férfi Taszárnál, ezért eljárás indult ellene - írta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.
Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elmondta: szerdán ismét egyeztettek a pedagógusszakszervezetek a kormánnyal, ám nincs előrelépés a tanárok béremelésével kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kormány uniós források nélkül is megemelné a pedagógusok bérét.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye idézi Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, aki péntek reggel az olasz védelmi miniszter látogatása kapcsán azt mondta: az ukrajnai háború nyomán a NATO egyik legfontosabb döntése volt, hogy az úgynevezett "Keleti Szárny" megerősítésére "4 plusz harccsoportot" hoz létre.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint december 5. és 11. között 239 500 ember fordult orvoshoz felső légúti panasszal, ami 62 százalékos emelkedés az öt héttel korábbi helyzethez képest. Az újonnan feltörő RSV-vírusfertőzés inkább a fiatalabb korosztályt érinti.
Volodimir Zelneszkij szerdán látogatott el Washingtonba. A titokban megszervezett látogatás komoly visszhangot váltott ki, Orbán Viktor egyik legnagyobb külföldi „támogatója”, a népszerű konzervatív televíziósnál, Tucker Carlsonnál egyenesen kiverte a biztosítékot. Szerinte az ukrán elnök illetlen öltözékben jelent meg az Egyesült Államokban.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Auguszt József, Saly Noémi, Pál Ferenc, Szakonyi Károly, Tari Annamária, Kozma Imre, Lőrincz György, Bagdy Emőke, Marco Rossi és Bíró Lajos.
A karácsony előtti időszakban hat nap alatt összesen hatezer adag meleg ételt osztott szét a rászorulók között a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen. Gáncs Kristófot, a szervezet kommunikációs igazgatóját kérdeztük.
Olyan jó, hogy vagytok! - így fogadták a tizenéves szolnoki lányokat az ország egyik legszegényebb faluja, Csenyéte iskolájában. A szűkösen élő gyerekeket megajándékozó Lara és Dorka mellett most az ötletgazda lány húga, Liza is elkísérte az adományozó csoportot. A tinicsapat a szülőkkel és a csenyétei pedagógusokkal együtt csak a könnyeit törölget
A 2019-ben meghirdetett programhoz a kormány 90 milliárd forintos keretet különített el, és bár a kormány szerint mindent előkészítettek, mégsem indulhatnak a diákok.
Kétkedve fogadták az ellenzéki európai parlamenti képviselők Navracsics Tibor bejelentését, miszerint: minden olyan megállapodás megszületett az Európai Bizottsággal, ami lehetővé teszi az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést.
Orosháza karácsonyi békéjét felfoghatatlan gyász ködösíti, december 22. óta mindenkinek kicsit összeszorul a szíve, a torka. Nehéz szavakat találni egy olyan tragédiára, mint amelyet most Zsurka Erik él át. Az apa a karácsonyra készült, ám csütörtökön minden összeomlott, súlyosan beteg kisfia itt hagyta a földi világot.
Magyarországon a nagyvárosokban és vidéken is sokfél forrásból tájékozódnak a magyarok, de a televízió még mindig a legnépszerűbb információforrás hazánkban. Az MTI beszámolója szerint továbbra is mi nézzük Európa szerte a legtöbbet a TV-t.
Január óta működik az állami tulajdonú Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft., de a felesleges élelmiszerek begyűjtése egyelőre nem megy szervezetten, az üzletláncok más úton hasznosítják a megmaradó termékeiket.