Szenteste gyertyát és csillagszórót gyújtunk, úgy köszöntjük a Messiás születését, utat mutatva a fénynek, hova érkezzen a Megváltó december 24-e éjszakáján. A lakástüzek száma is jócskán megszaporodik az ünnep éjjelén, a katasztrófavédelem munkatársai számára ez az időszak az egyik legforgalmasabb az év során.
Aki betakar egy fázó gyermeket Kárpátalján, aki segít megmelegedni egy kihűlt otthonában fagyoskodó embernek vagy egy plédet terít egy alvó hajléktalanra, az a betlehemi jászolban fekvő Kisjézust takarja be. Erről beszélt Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek karácsony alkalmából.
Esténként több órán át ütemre futnak a fények a szentesi zenélő házon. Az ötletet pár éve az internetről vette a ház programozó tulajdonosa, aki időről időre bővítette a rendszert. Annyi áramot fogyaszt, hogy idén kérdésessé vált az attrakció, de annyira népszerű, hogy többen támogatást ajánlottak.
Szükség van a koronavírus-járvány idején 300 milliárd forintért beszerzett, és azóta is raktárban álló 16 ezer lélegeztetőgép jelentős részére. Ezt válaszolta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL Híradó kérdésére. Ezt azzal indokolták, hogy a járványok, háborúk és tömeges migráció évtizede előtt állunk.
A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa szerint még a váradós nőknek is érdemes beadatni az influenza elleni oltást. A családi összejöveteleken maszkviseléssel védekezhetünk, de ha betegnek érezzük magunkat, semmiképp ne menjünk mások közelébe.
Továbbra is optimistának mondhatóak a dolgozó fiatalok, ha a fizetésükről van szó – derül ki a K&H ifjúsági index negyedik negyedéves adataiból. A kutatás szerint a fiatalok 38 százaléka érzi azt, hogy megbecsülik a munkáját.
Milyen ismeretekkel rendelkeznek a fogyasztók a metaverzumról? Milyen lehetőségek rejlenek a reklámalapú videó streamingben? Növekszik az érdeklődés az 5G iránt? Hogyan viszonyulunk a fenntarthatóság kérdéséhez, hajlandóak vagyunk többletkiadást is vállalni érte? Ki milyen okoseszközöket részesít előnyben? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a De
A hideg hónapokban is nagyon sok gyermekbaleset történik, és leggyakrabban zúzódásokkal, fejsérülésekkel és törésekkel járnak. Megfelelő védőfelszereléssel és kellő odafigyeléssel viszont megelőzhető a baj – hívta fel a figyelmet Molitorisz Dániel, a Manninger Jenő Baleseti Központ ortopéd-traumatológus osztályvezető főorvosa.
Már négy hónap eltelt azóta, hogy az ismert állatvédőnek, Kodolányi Endrének leégett a főváros XIX. kerületében lévő háza, és a négy imádott kutyája elpusztult, de nem múlik el egyetlen nap sem úgy, hogy a férfi ne gondolna Tarára, Donikára, Lilikére és Bellára. Azt az első pillanatoktól kezdve sejtették, hogy a lángokat a nagy hőség miatt bekapcso
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Jézus, a gyönge gyermek szeretetével legyőzte a világot - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Budapesten, a Szent István-bazilikában a karácsonyi éjféli szentmisén.
Országszerte sokat csökkent a szálló por miatti légszennyezettség a Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adatai szerint.
Országszerte sokat csökkent a szálló por miatti légszennyezettség a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adatai szerint.
Országszerte sokat csökkent a szálló por miatti légszennyezettség a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adatai szerint.
Magyarországon mind a nagyvárosokban, mind a kistelepüléseken élők sokféle forrásból tájékozódnak, sokszínű a médiafogyasztás - összegezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság napokban közzétett Médiapiaci Jelentésének tanulságait a szervezet elnöke.
Nehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok az energiaválság miatt, több szolgáltatást és intézményt is be kellett zárni, mert nincs fedezet a nagyobb kiadásokra. December 23-án megjelent a Magyar Közlönyben egy rendelet, mely az önkormányzatok energiatámogatását szabályozza.
Isten gyermekként akar velünk lenni, és azt kéri, hogy kövessük őt gyermeksége útján - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi ünnepi istentiszteletén vasárnap.
A 10 ezer fő feletti települések és a főváros esetében egyedi döntések születhetnek a rezsitámogatásról - ez derül ki a péntek éjszakai kormányrendeletből.