Hogyan juthat el a kiegyensúlyozott életig a gyerekkorában bántalmazásokkal szembesülő gyermek? Milyen a találkozás évtizedek múltán az anyával? Mit képes adni az állami gondozás és hogyan tör magának utat a tehetség? A sokoldalú színész, Kálid Artúr szívszorító gyerekkori történetét osztja meg ma este Lutter Imrével és a nézőkkel az ATV-n, az élet
A lakosság jelentős része egy gazdasági válság terheit nyögve fordul rá az újévre, márpedig erre az elmúlt tizenkét évben nem volt példa. Így a Fidesz kormányzásának egyik legnehezebb időszaka lehet a 2023-as év – mondták az rtl.hu-nak nyilatkozó elemzők. Az ellenzék helyzete ugyanakkor ettől még nem lesz kedvezőbb, az egymás elleni stratégiájuk ug
A vásárlók 56 százaléka rendszeresen nem jut hozzá egy-egy hatósági áras élelmiszerhez, mert nem lehet kapni őket - derült ki a Publicus felméréséből. A felmérés arra jutott, hogy a kormánypárt szavazóit kevésbé zavarja az élelmiszerhiány, viszont azért nagy mértékben a szankciókat hibáztatják, míg az ellenzékiek többen találkoznak áruhiánnyal, sze
Mától vásárolhatók meg a tűzijátékok, ám arra érdemes készülni, hogy nemcsak a robbanóanyagok, de az áraik is újabb magasságokat ostromolnak: tavaly óta 30-40 százalékkal drágultak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A köztársasági elnök szeptemberi amerikai útján arról is beszélt, hogy egyre több gyerek jár egyházi iskolába, és ezek a fiatalok hatással vannak a szüleikre is.
A Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahelyekről, ennek köszönhetően több posta újranyit januárban, az egyeztetések folytatódnak - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.
Idén a Nébih csaknem 1800 ellenőrzést hajtott végre hazánkban: ennek során 12 millió forintnak megfelelő bírságot osztott ki, illetve 51,6 tonna élelmiszert vont ki a forgalomból.
A Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahelyekről, ennek köszönhetően több posta újra kinyit januárban, az egyeztetések pedig folytatódnak – közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.
Megjelent a Forbes magazin 50 leggazdagabb magyart felvonultató idei listája. A listán azok a magyar milliárdosok szerepelnek, akik meghatározó üzleti tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy akiket üzleti érdekeltségeik ide kötnek. A lap nyilvánosan elérhető információkból és a december 1-ig feltöltött üzleti beszámolókból dolgozott.
Csányi Sándor átvette a vezetést a leggazdagab magyarok listáján, a korábbi éllovas Mészáros Lőrinc csak a harmadik. Mint kiderült, a lista első három helyezettje beiratkozott a dollármilliárdosok körébe, az OTP-vezér vagyona átlépte az 500 milliárd forintot.
Budapesten szakította meg útját műszaki ok miatt a Ryanair Brüsszel (Charleroi) Bukarest járata, ahol a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egységei a futópályán megkezdték a repülőgép átvizsgálását írja Facebook-oldalán az Airportal.
Szilveszteréjjel országosan átlagban 20-50 közötti azon tüzek száma, amelyek a tűzijátékok használata miatt keletkeznek. A legtöbbször csak kisebb tüzekről van szó, de minden évben előfordulnak többmilliós kárral járó esetek is. A leggyakrabban fenyők, tuják, kukák gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyre vagy autó alá repül, ma
Tragédia történt kedd este Budapest XV. kerületében: egy nő kivetette magát egy ötödik emeleti lakás ablakából – olvasható a kerület hivatalos oldalán.
Immár több mint másfélszáz MOL kúton van lehetőség a kutyák azonosító chipjeinek leolvasására, ami hatalmas segítséget jelent, hogy a szilveszteri petárdaszezonban elkóborolt négylábúak sikeresen hazatalálhassanak szerető gazdáikhoz. Az állatvédő szervezetek szerint az év utolsó napjaiban rendre ezres nagyságrendű kutya szökik el a számukra extrém
Decemberig száz Credobus Inovell 12 típusú autóbusz állt forgalomba országszerte. A Volánbusz az ország 15 megyéjének helyközi-távolsági vonalain biztosít kényelmesebb utazási körülményeket.
Január elsejétől nem kell magunknál tartani a forgalmit és a jogosítványt, amennyiben érvényesek és szerepelnek a hatósági nyilvántartásokban. Ha azonban baleset szereplői vagyunk, továbbra is meg kell adnunk a kárrendezéshez szükséges adatokat, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Online kampányt indított az Erste Bank, hogy segítsen biztonságosabbá tenni az internetet. Az online csalások, az adathalászat elleni védekezés egyszerűbb, mint hinnénk: néhány alapvető szabály betartásával sokkal biztonságosabbá tehetjük a világhálót. Öt pontban összefoglaltuk a bank szakértőinek tanácsait, hogy ezzel is segítsük a pénzügyileg egé