2022. december 29. csütörtök

dec. 29
10:21
Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást (Demokrata)
A babaváró támogatást 2024. december 31-ig változatlan feltételekkel lehet kérni.
dec. 29
10:42
Több milliárd forintot gyűjtött idén a GVH, a büntetésekből, de nem csak a költségvetés járt jól (ATV)
Összesen 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt, valamint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idén.
dec. 29
10:51
42 évesen meghalt az egyik legtehetségesebb magyar fotós, Móricz-Sabján Simon (SzMo)
Munkásságát az elmúlt években számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták. Többször elnyerte a MÚSOZ Nagydíját, és idén neki ítélték a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat is.
dec. 29
11:00
Közel 12 ezren érkeztek Ukrajnából Mgayarországra (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6148-an léptek be Magyarország területére szerdán, a román-magyar határszakaszon pedig 5751-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön közleményben az MTI-t.
dec. 29
11:03
Nem hagyták az út szélén: ötmillió forintos fizetést kap Palkovics László az új munkahelyén (SzMo)
A volt ipari miniszter új megbízatásával kétszer annyit keres, mint a legtöbb kormánytag. És emellett még egyéb bevételekre is számíthat.
dec. 29
11:18
Közel 12 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6148-an léptek be Magyarország területére szerdán, a román-magyar határszakaszon pedig 5751-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön közleményben az MTI-t.
dec. 29
11:21
A lakáspiacot 2023-ban segítő intézkedések lépnek hatályba (Demokrata)
Év végén több olyan támogatást is meghosszabbítottak, amely az ingatlanpiacot segíti.
dec. 29
11:21
Elhunyt Móricz-Sabján Simon fotóriporter (rtl.hu)
A 42 éves fotós idén megkapta a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat is.
dec. 29
11:24
Tovább pontosították a babaváró részleteit (Infostart)
Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az állami televízióban.
dec. 29
11:27
Megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlák (Demokrata)
Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet.
dec. 29
11:36
SZÉP-kártya tulajdonosok figyelem, fontos változás jön (ATV)
Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.
dec. 29
11:36
TikTok evangelizáció: óriási sztár lett Huszti atya az interneten (Ripost)
A videóinak témája természetesen az evangelizáció.
dec. 29
11:48
Meghalt a Nemzet Sportolója (Blikk)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Varga János olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója.
dec. 29
11:54
Elhunyt Móricz-Sabján Simon (ATV)
A fotóriporter 42 éves volt.
dec. 29
12:03
Szilveszter éjjel járni fog a metró, a HÉV és a nagykörúti villamos (Demokrata)
Az éjszakai járatok a megszokottnál sűrűbben indulnak.
dec. 29
12:12
Grád Ottó: a kínai járványügyi helyzet is befolyással lesz a hazai üzemanyagárakra 2023-ban (Infostart)
A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy jelenleg az ország valamennyi töltőállomása ellátott, de vidéken lehet olyan töltőállomás, ahol valamelyik termék hiányzik.
dec. 29
12:18
Kezdjük megszokni: egyre több helyen jelennek meg a vármegyetáblák az országban (Blikk)
Egyre több megyehatártáblát cserél le a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Január elejére be is szeretnék fejezni a munkálatokat, de nem kevesebb mint 714 helyen kell megváltoztatni a jelenlegi megyejelzést.
dec. 29
12:21
Az udvaron nincs a gyerekeknek játéka, de a kormány inkább fociedzéshez szükséges kellékeket küldött nekik 400 ezer forint értékben – írja egy szegény település… (SzMo)
Hadházy Ákos számolt be az Ovis Labdaprogram egyik nyertes intézményéről, akik igazából nem is pályáztak. Márciusban mégis közölték velük, hogy nyertek, és érkeztek is az eszközök.
dec. 29
12:21
A határvadászok átvették a katonák feladatait a déli határon (Demokrata)
A Magyar Honvédség katonái befejezték az aktív műveleti szolgálatot a déli határszakaszon.
dec. 29
12:24
Így változik szilveszterkor a közlekedés a fővárosban (Blikk)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szilveszter egész éjszaka járnak majd a metrók, a HÉV-ek és a nagykörúti villamosok, az éjszakai járatok pedig a megszokottnál sűrűbben indulnak.
dec. 29
12:24
Nagyon jó hírt kaptak a fővárosban élők a BKK-tól (ATV)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szilveszter egész éjszaka járnak majd a metrók, a HÉV-ek és a nagykörúti villamosok, az éjszakai járatok pedig a megszokottnál sűrűbben indulnak - közölte az MTI.
dec. 29
12:36
Amire számíthat szilveszter éjjelén a közlekedést illetően (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint szilveszter egész éjszaka járnak majd a metrók, a HÉV-ek és a nagykörúti villamosok, az éjszakai járatok pedig a megszokottnál sűrűbben indulnak.
dec. 29
12:39
Egy év alatt annyival nőtt Csányi Sándor vagyona, mint harmincezer kezdő tanár éves fizetése (rtl.hu)
Csányi idén Mészáros Lőrincet megelőzve lett az ország leggazdagabb embere.
dec. 29
12:45
Négyszázezer forintnyi focifelszerelést kapott egy óvoda, pedig nem is kérték, viszont nagyon sok minden másra szükségük lenne (rtl.hu)
Ha kérték, ha nem, megkapták.
dec. 29
12:48
Elloptak egy autót, elaludtak, majd a rendőrök ébresztették őket (ATV)
Egy kecskeméti pár az utcákat járva kereste az alkalmat a lopásra. Végül meglovasítottak egy kocsit, de aztán elaludtak benne.
dec. 29
12:48
A határvadászok átvették a katonák feladatait a déli határon (444.hu)
Az nem derült ki, hogy mekkora az állomány.
dec. 29
12:54
Pert nyert a kórházzal szemben az a magyar édesanya, akit két napra elszakítottak koraszülött babájától: „Éppen csak magamhoz tértem... és elvitték” (Blikk)
Pert nyert az az édesanya azzal a kórházzal szemben, ahol szülés után elszakították koraszülött gyermekétől, és csupán napi kétszer fél órára láthatta csecsemőjét – közölte a TASZ szerdán. A bíróság kimondta, a szülés és az azt követő napok egyszeri és megismételhetetlen eseményt jelentenek az anya és a gyermek életében. A TASZ szerint precedensért
dec. 29
13:12
Az egyik ellenzéki párt a tűzijátékozás betiltását akarja elérni (Infostart)
Szabó Rebeka, a Párbeszéd politikusa a kisállatok védelmében posztolt.
dec. 29
13:18
Itt a szomorú tény: ennyi időt kell várni a vezetéssel a szilveszteri koccintás után (Ripost)
Egy toxikológus elárulta a titkot, mennyi idő alatt ürül ki belőlünk az alkohol.
dec. 29
13:21
Meghalt Varga János olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója (rtl.hu)
A birkózó 83 éves volt.
dec. 29
13:24
Fizikai melósból lett az egyik leggazdagabb magyar: egyetlen merész lépésen múlt, neki sikerült (Pénzcentrum)
Mindig is érdekelt, mi tesz valakit milliárdossá? Vajon a kapcsolati tőke, a neveltetés, netán a szerencse a legfontosabb összetevője a siker receptjének? Nos, épp ezért indítottuk útjára az Első Yard podcast-sorozatot, hogy kiderüljön a dúsgazdag magyarok titka. Hallgasd meg 2022-ben megjelent adásainkat, melyeket ebben a cikkünkben is kivonatoltu
dec. 29
13:33
Pert nyert az édesanya, akit jogtalanul szakítottak el újszülött gyermekétől (rtl.hu)
A TASZ szerint precedensértékű ítélet született.
dec. 29
13:42
A határvadászok átvették a katonák feladatait a déli határon (ATV)
A Magyar Honvédség katonái befejezték az aktív műveleti szolgálatot a déli határszakaszon, feladataikat a határvadász ezred tagjai vették át csütörtökön.
dec. 29
13:51
Csaknem 18 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel (Demokrata)
17800 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést.
dec. 29
14:12
Botrány Egerben: a Tarna vizét kiszivattyúzó borászatot hiába tiltották ki a városból, mégis ott lesz egy fontos eseményen – Megszólalt a polgármester (Blikk)
Augusztusban példaértékű döntést hozott Eger képviselő-testülete, amikor kitiltott egy pincészetet a városból, mivel eltorlaszolták a Tarna medrét és kiszivattyúzták a vizét. Korábban a folyó hazánk egyik legnagyobb mellékfolyója volt, manapság viszont a kiszáradás veszélye fenyegeti, így az ehhez hasonló gazdasági érdekű, ám felettébb környezetkár
dec. 29
14:18
Tripledémia: így védekezhetünk Rusvai Miklós szerint (Ripost)
Sokan betegedtek meg az utóbbi időszakban.
dec. 29
14:24
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az egyik legjobb magyar sajtófotós (Infostart)
Elhunyt Móricz-Sabján Simon. 42 éves volt. A Világgazdaságnál dolgozott.
dec. 29
14:30
Gyász: meghalt Kácsor László fotóriporter (Blikk)
Kilencvenhárom éves korában elhunyt Kácsor László fotóriporter, az MTI volt munkatársa - közölte Vízvár község önkormányzata csütörtökön.
dec. 29
14:33
Civilek kegyelmet kérnek a Budaházy-ügy további vádlottjainak is (Demokrata)
A Budaházy Bizottság az Igazságtételért arra kéri a köztársasági elnököt, hogy alaposan gondolja újra Budaházy György kegyelmi kérvényét.
dec. 29
14:42
Egy hét alatt, közel 18 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel (ATV)
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint a múlt héten csaknem 18 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte az MTI-vel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtöki heti jelentésében.
dec. 29
15:06
Az év nagy gyógyulásai: igazi csoda, amit ők 5-en átéltek (Ripost)
A betegségek a sztárokat sem kímélik.
dec. 29
15:24
Így működik a pénzek átvezetése a változó SZÉP-kártyáknál (Infostart)
Az új jogszabályok szerint 2023. január 9-től csak egy számla marad a SZÉP-kártya mögött, az eddigi három zsebből csak a szálláshely zseb marad meg.
dec. 29
15:33
Kiderült: A magyarok 78 százaléka nem érez jelentős emelkedést a rezsiköltségekben (BorsOnline)
A magyarok közel négyötöde nem érez jelentős változást.
dec. 29
15:42
Nézőpont: A magyarok 78%-a nem érez jelentős emelkedést a rezsiköltségekben (Ripost)
A baloldali választók több mint kétharmada is ezt gondolja.
dec. 29
16:00
Döbbenet! A magyarok csaknem 80 százaléka nem érzi a rezsiárak emelkedését (Blikk)
A magyarok közel négyötöde nem érezte azt, hogy "nagymértékben" nőtt volna a rezsiköltsége a tavalyi év azonos időszakához képest - derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából csütörtökön.
dec. 29
16:00
Jó hír érkezett a kormánytól, erre várt rengeteg magyar (ATV)
Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
dec. 29
16:12
Ismét veszélyessé vált a levegő minősége ebben a magyar városban (ATV)
Ismét veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéteren - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
dec. 29
16:18
Jön is pénz, meg nem is – Trükkös alkut kötött Brüsszel az Orbán-kormánnyal (Menedzsment Fórum)
Egész évben ment a szkander Brüsszel és az Orbán-kormány között az uniós pénzekért, végül politikai kompromisszum született. Az EU 6,3 milliárd euró kohéziós forrást befagyaszt, és a Helyreállítási Alapból járó 5,8 milliárd eurót sem utalja át egyelőre. Ezeket a pénzeket akkor kapja meg az ország, ha a kormány maradéktalanul teljesíti a korrupcióel
dec. 29
16:27
A magyarok 78 százaléka nem érez jelentős emelkedést a rezsiköltségekben (Demokrata)
A magyarok túlnyomó többsége a rezsicsökkentési intézkedések haszonélvezőjének tartja magát – derül ki a Nézőpont felméréséből.
dec. 29
16:30
Árnyékkormány: A kormány elárulta az ápolókat (ATV)
Az Árnyékkormány szerint jövőre még kevesebben fognak a gyógyításunkkal foglalkozni.

Keresés