Keszthely vitán felül festői szépségű, mindössze 2 órányi autóútra fekszik Budapesttől. A Balaton fővárosa, és a tó második legnagyobb városa gazdag történelmi múlttal és kultúrával, valamint pezsgő turizmussal büszkélkedhet. Keszthely sokszínűségére egy ár-összehasonlító szolgáltatást nyújtó brit cég is felfigyelt, amikor Európa legjobb vízparti v
A távozó köztársasági elnök azt is elmondta, szerinte helyes, hogy a törvény úgy gondoskodik a leköszönő államfőről, hogy nem kell például állásért kuncsorognia.
A zöldség-gyümölcs termelői szervezetekkel kapcsolatos tapasztalatok megosztásáról, valamint a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervről tárgyaltak a felek a Csornán megtartott szlovák-magyar államtitkári találkozón.
Szombaton a Városligeti fasorban tartott tisztújítást a Jobbik. A párt elnöki posztjáért ketten indultak: Jakab Péter, valamint a parlamentből nemrégiben kiesett Stummer János, aki az előző ciklusban a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke volt.
Az elmúlt három évben közel 48 ezerrel nőtt Pest megye lakossága, eközben Budapesten 26 ezerrel csökkent a népesség. Egyre több a kiköltöző, sok település viszont nem tud lépést tartani a népességnövekedéssel. A Heti Napló riportja.
Tíz év alatt több mint 100 városban fordult meg Illés Kata, az Utazások kis mopeddel c. blog szerzője. A fiatal nő célja megmutatni a mozgássérült embereknek, hogy nincs olyan akadály, amit ne tudnának leküzdeni, ha az álmok megvalósításáról van szó. Kata maga is mozgássérült, állapota azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy hobbijának, az utazásnak
A belpolitika aligha állítja nagy kihívás elé az Orbán-kormányt a következő években, a nemzetközi politika és a gazdaság színterén azonban annál több kreativitásra és diplomáciai érzékre lesz szükség. Elemzőket kérdeztek a témában.
A Nézőpont Intézet legújabb kutatásából kiderül, hogy melyik ellenzéki politikusnak milyen támogatottsága van az áprilisi vereség után. Úgy tűnik, hogy Jakab Péternél csak Gyurcsány Ferencet kedvelik kevésbé.
Egész Európának a kizárólag anyagiakat biztosító gazdasági politikánál többre, erkölcsi megújulásra van szüksége Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szerint.
Csalók küldenek ki elektronikus leveleket magánszemélyeknek külföldi munkalehetőséghez vagy onnan érkező nagy összegű állítólagos pénzküldeményekhez kapcsolódó, az MNB által felszámítandó díjakról. A jegybank nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfelek számára semmiféle kereskedelmi banki elszámolási, vagy adminisztrációs tevékenységet.
Áder János május 9-én távozik a köztársasági elnöki posztról. Búcsúinterjúja elején szólt az orosz invázióról, amely Ukrajnát sújtja, de egész Európa kárvallottja. "Ami történik, azt agressziónak tekintjük, a szövetségesi – vagyis uniós, illetve NATO-s – kötelezettségeket pedig minden tekintetben teljesítjük"- emelte ki.
A közoktatásban dolgozó pedagógusok jelentős része 50 éven felüli, és csak 7 százalékuk tartozik a 20-29 éves korosztályba – derült ki a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ adataiból.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az év eleje óta jogellenesen használják ingyenesen a bajaiak helyi tömegközlekedést. Az ITM, az illetékes minisztérium levélben hívta fel a város figyelmét, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt nem módosíthatják a tarifákat. Két hónapot kaptak a megoldásra. Az ATV Híradójának riportja.
"Orbán példát mutatott 2002-ben, hogy hogyan kell felállni” - igy jellemezte újabb győzelme után Orbán Viktor kormányfőt Medgyessy Péter, az MSZP 2002-es miniszterelnöke, párhuzamot vonva a mai ellenzék választási veresége és a Fidesz hosszú távú választási felkészülése között.
Az év eleje óta jogellenesen használják ingyenesen a bajaiak helyi tömegközlekedést. Az ITM, az illetékes minisztérium levélben hívta fel a város figyelmét, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt nem módosíthatják a tarifákat. Két hónapot kaptak a megoldásra. Az ATV Híradójának riportja.
Az év eleje óta jogellenesen használják ingyenesen a bajaiak helyi tömegközlekedést. Az ITM, az illetékes minisztérium levélben hívta fel a város figyelmét, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt nem módosíthatják a tarifákat. Két hónapot kaptak a megoldásra. Az ATV Híradójának riportja.