Nagyon kell figyelni, mert a kamatperiódusok végével akár duplájára is nőhet a kamat, komoly anyagi gondokat okozva ezzel a hiteleseknek. Erdősi Éva arra is figyelmeztet, hogy az új hitelfelvevőknek magasabb kamatokkal kell számolni.
Csák János, nemrég kinevezett miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium élén, a felsőoktatásért is felelős. A Fudan Egyetemről úgy nyilatkozott, hogy "érdemes idehozni".
Számos rémtörténetet hallani buszmegállóban, vagy vonaton maradt gyerekekről, esetleg plázában, játszótéren elkeveredett kicsikről. A legtöbb szülő rémálma egy ilyen eset, még akkor is, ha tudjuk, legtöbbjük néhány perc múlva előkerül. El se lehet képzelni, mit érezhet ilyenkor egy szülő, a néhány perc is éveknek hat. És micsoda megkönnyebbülés, mi
Az elszálló árak miatt sokan felbontják a szerződéseket, és saját kezűleg próbálják befejezni félkész házaikat. Akik 2020-ban összeállítottak egy költségtervet az építkezéshez, most majdnem kétszeres árat fizetnek. Az építőanyagok súlyos hiánya is nehezíti a helyzetet.
A majomhimlő nem terjed gyorsan, és mutációkra nem hajlamos – mondta a víruskutató, aki szerint megfelelő körültekintéssel, gondossággal felszámolható a járvány.
2022. június 15-i hatállyal távozik a MÁV-VOLÁN-csoport elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát. Utódlásáról a későbbiekben születik döntés.
Még mindig hatóságilag szabályozott áron lehet vásárolni az üzemanyagot, azonban péntek óta már csak és kizárólag magyar rendszámmal. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke elmondta, hogy hogyan alakult az elmúlt pár napban az új rendszer szerint történő üzemanyagértékesítés.
A rendőrség által kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapításai ellentétesek a mindent rendben találó Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatának eredményével.
2022. június 15-i hatállyal távozik a MÁV-VOLÁN-csoport elnök-vezérigazgatója - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium az MTI-vel szerdán közleményben.
Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász közösségi oldalán posztolta a legfontosabb tudnivíalókat a már Magyarországon is regisztrált vírusról.
A jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutott volna, ezért hosszabbodnak meg július elsejétől egy betűvel az újonnan kiadott hazai rendszámok. A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók maradnak.
Július elsejétől egy betűvel meghosszabbodnak az újonnan kiadott magyar rendszámok - emlékeztetett a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán szerdán.
Hátborzongató bejegyzés terjed a Facebookon, mely szerint ma reggel lakott területen, mi több, az emberek szeme láttára irtottak ki vaddisznókat a vadmalacaikkal együtt Budapest II. kerületében.
Egy hónapja nincsen szappan a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban, a Demokratikus Koalíció magyarázatot vár az oktatásért felelős Belügyminisztériumtól - közölte a párt szóvivője.
Problémát okozhat a határon túli magyaroknak a tankolás Magyarországon – mondta Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője a Spirit FM Aktuál műsorában, akivel szintén előfordult, hogy belga rendszámú autóban ülve kellett tankolnia hazánkban.
Lányát és unokáit ruházza fel a Blikk játékának legújabb nyertese, Argay Lászlóné nyereményéből. Mária néni egy 30 ezere forint értékű C&A utalvánnyal lett gazdagabb.
Nem a Suzuki helyezte forgalomba a legtöbb autót májusban, és ezzel az éves összesítésben is lekerült az első helyről. Bár az S-Cross egyelőre magasan vezeti a modellek 2022-es toplistáját, de a Vitara ezüstérme veszélybe kerülhet. Mutatjuk, melyek most a magyarok kedvenc autói.
Ezt mondta Híradónknak a párt korábbi elnöke, miután etikai eljárások indulnak és belső ellentétek alakultak ki a Jobbikban. Sajtóhírek szerint a párt egy része Jakab Pétert is leváltaná. Híradónk úgy tudja: a tagságot is meglepte, hogy az elnök saját helyettesét záratná ki a pártból. Elemzők szerint az is kérdéses, hogy túléli-e a párt a belüli fe
A nőgyógyászati járóbeteg-ellátást, a várandósgondozást, és a „ún. progresszív ellátási szintnek felelő nőgyógyászati műtéteket”, valamint a nőgyógyászati ügyeletet továbbra is biztosítja a kórház, de a szülést már nem.