A magyarok közel fele nem tudja, hogy az ingatlanközvetítők kötelessége elkérni az okmányokat és átvilágítani az ügyfeleket, ez derül ki az Opinio reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit a penzmosasinfo.hu megbízásából készítettek. A felmérés arra is rámutatott, a vásárlók zöme egyébként sem szívesen adja oda az okmányait az ingatlanosoknak, a
Egy nagyvad esett el a honi politikában: ez abból látszik, hogy percekkel Jakab Péter Jobbik-elnök lemondása és a hír közösségi oldalán való megjelenése után máris többen kommentálták a pártvezető visszalépését.
A fideszes képviselők ellene szavaztak. Ughy Attila szerint Horn konfliktusos személyiség volt. Zugló polgármestere arra emlékeztetett, hogy Orbán is mindig tisztelettel beszélt a volt szocialista politikusról.
Mintegy húsz helyre riasztották Pest megyében a tűzoltókat viharkárok miatt szerda délután - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.
A Fitch stabilról negatívra módosította a Mol Nyrt. hosszú lejáratú adósságbesorolásához kapcsolódó kilátásait, ugyanakkor megerősítette 'BBB-' hitelminősítését – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
Jakab Péter három elnökségi tagnak köszönte meg, hogy az elmúlt egy hónapban akkor is támogatták, amikor az elnökség többsége ellene fordult. Ők Szabó Gábor, Z. Kárpát Dániel és Lukács László György voltak.
Hudák István hiába kapott évekkel ezelőtt kitüntetést az államtól a bangladesi sziámi ikrek szétválasztása során végzett munkájáért, mégsem dolgozhat tovább a Honvédkórházban.
Elveszett egy királypiton a 7. kerületben. A tulajdonosok az hüllő fotóival kiplakátolták társasházuk belső udvarát. Erről az rtl.hu adott hírt először. Az egy méter hosszú állat május végén szökhetett el a nyitott ablakon keresztül, azóta nem találják. A szomszédok közül van, aki fél, mást nem zavar a helyzet. A királypiton nem mérgeskígyó, az emb
Az Anthurium wendlingeri a Fűvészkert egyik ékköve volt, egészen addig, ameddig hétfőn egy ismeretlen el nem lopta. A szakértők szerint pótolhatatlan a veszteség. Az ellopott, több mint 20 éves példány értéke legalább félmillió forint.
Szalay Ferenc szolnoki polgármester a helyzetről beszámoló sajtót bírálta, de a kismamák szerint a nem kormánypárti médiumok a valós állapotokat mutatták be.
A gyerekeknek nemcsak kötelességeik, jogaik is vannak az iskolában – erre próbálja felhívni a figyelmet a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. Felmérések szerint ugyanis napi szinten sértik a diákok jogait az iskolák falain belül. Erről a Qubit számolt be.
A magyarok fizetőképességének javulása és fogyasztási cikkek drágulása miatt jelenleg iszonyúan népszerűek a személyi hitelek. Vannak azonban olyan magyarok, akiknek esélyük sincs jelenleg hitelhez jutni. A probléma nem csak a munkanélkülieket és a minimálbér alatt keresőket, hanem a kisgyermeket nevelőket is érinti.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szerdán a délutáni órákban a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja - egy litván felségjelzésű, Szlovákiából Románia felé tartó kisrepülő miatt - elrendelte a légvédelmi készültséget ellátó magyar vadászgépek felszállását.
Még az V. kerületi önkormányzat által készíttetett értékbecslés szerint is egymillió forintot ér négyzetméterenként az a Városház utca 16. szám alatti üzlethelyiség, amelynek a szomszédjában található ingatlant 2019-ben 389 ezer forintos négyzetméteráron vette meg Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatott elnöke. Az önkormányzat a tervek szer
Tegnapi váratlan lemondása után rendre kapta az ívet a Jobbik elnöke a közéleti szereplőktől, ami nem csoda, hiszen egy igazi politikai nagyvad jelentette be, hogy átadja a párt vezetését másnak. Kocsis Mátétól Dopemanen át egészen Varga Juditig sokan beszóltak neki a döntése után. A parizeres oltogatásokat azonban Jakab Péter nem hagyta szó nélkül
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat megvédi a rezsicsökkentést, a kormány 670 milliárd forintos alapot hoz létre annak érdekében, hogy a lakosság és a családok ne fizessenek többet gázra és villamos energiára - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára a Hír TV műsorában szerdán.