2022. június 9. csütörtök

jún. 9
19:06
Szereti a csípőset? Akkor van egy rossz hírünk (ATV)
Csilihiány miatt több ízesítőt, mint például a Huy Fong Foods-féle Sriracha szósz gyártását már fel is függesztették.
jún. 9
19:06
Júliusban érhet véget az üzemanyagárstop? (rtl.hu)
A kettős üzemanyagár felfüggesztését kéri a kormánytól az Európai Bizottság. Az Unió illetékes biztosa szerint hátrányos megkülönböztetést jelenthet, hogy a külföldiek másfélszer drágábban tankolnak Magyarországon, mint a magyarok, és magyarázatot vár a szabályozásra. A MOL elnöke a Mandinernek azt mondta, július után a belföldiek esetében is ki ke
jún. 9
19:08
Lemond a Jobbik elnökségéről Jakab Péter, de frakcióvezetőként folytatja (rtl.hu)
Lemondott a Jobbik elnöke. Jakab Péter két és fél évig vezette az ellenzéki pártot, egy hónapja még megerősítették tisztségében a küldöttek. Több elnökségi taggal viszont nem jött ki, a belső harcok szinte állandósultak, és egyik botrány követte a másikat a Jobbikban. Közben a párt támogatottsága is mélypontra jutott. Jakab Péter a közösségi oldalá
jún. 9
19:12
Budapesten és környékén is sok riasztást kaptak a tűzoltók (Demokrata)
Főként pincékbe, ingatlanokba befolyt vizet és kidőlt fákat távolítottak el.
jún. 9
19:24
A „közoktatás rendszerének összeomlása” fenyeget? (ATV)
58 pedagógus polgári engedetlenséget helyezett kilátásba a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, amennyiben a kormány nem rendezi a bérüket. Így ősztől nem tartanak órákat, és az adminisztratív teendőiket sem látják el, sőt, jövőre érettségiztetni sem fognak. Közben a pedagógus szakszervezet a kormánnyal tárgyalt, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitk
jún. 9
19:24
Szabó Tímeára lecsapott a „politikai bunkósbot”, felfüggesztették mentelmi jogát (rtl.hu)
A Fidesz mostantól bármikor politikai bosszúra használhatja a mentelmi jog felfüggesztését – ezt mondta a Párbeszéd társelnöke, miután 30 éves szokásjogot felrúgva, a kormánypárti képviselők szerdán egy rágalmazási ügy miatt függesztették fel a mentelmi jogát. Az ellenzéki politikust Bús Balázs jelentette fel, mert Szabó Tímea azt állította, hogy a
jún. 9
19:26
Hazai és külföldi újságírókról gyűjtöttek adatot magyar diplomaták (rtl.hu)
Kiderült, hogy rendszeresen gyűjtenek adatot a magyar kormánnyal kritikus magyar és külföldi újságírókról a magyar diplomaták. A jelentéseket azután adta ki a Külügyminisztérium, hogy a Direkt36 oknyomozó portál és a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet adatigénylési pert indított. A külügyminisztérium csütörtökön úgy reagált: nem figy
jún. 9
20:06
Elemző: Sikerült a puccs Jakab ellen (ATV)
Le kell venniük frakcióvezetői pozíciójából Jakab Pétert a tagoknak, ha változást akarnak a pártban – erről beszélt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Spirit FM Aktuál című műsorában.
jún. 9
20:06
Hogyan fordulhatott elő, hogy hét órán át a buszban felejtették a kislányt? (rtl.hu)
Egy emberként aggódik az ország az óvodabuszban felejtett négyéves kisgyerekért, akit kedd óta intenzív osztályon ápolnak, állapota életveszélyes. Hogyan lehetett hét órán át bezárva a buszba? Mit élhetett át a felforrósodó gépjárműben? Hogy nem tűnt fel senkinek, hogy a kislány nincs sehol?
jún. 9
20:54
Az Európai Parlament célja a tagállamok jogosítványainak csökkentése (Demokrata)
Az EP egyre több hatáskört kíván magához vonni – jelentette ki Trócsányi László.
jún. 9
21:00
Szijjártó: „Őrült ötlet” a dízeles és benzines autók megadóztatása (ATV)
„Nagyon úgy tűnik az elmúlt időszak fejleményeiből, hogy a világ egy kontrollálhatatlan hullámvasútra ül a gazdasági kilátások szempontjából” – hangzott el a külügyminisztertől a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet ülését követően Párizsban.
jún. 9
21:00
Globális kihívások fenyegetik a nemzetállamok létét (HírTV)
Joe Biden kormányzata olyan kezdeményezést indított, amellyel a WHO-t egy nemzetek feletti egészségügyi hatalommá tenné.
jún. 9
21:12
Egyre terjed a madárinfluenza itthon (ATV)
Már Hajdú-Bihar megyében is találtak egy fertőzött állományt, amit fel kellett számolni – jelentette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
jún. 9
21:18
Áthárítja az utasokra az extraprofitadót a Ryanair (ATV)
Csütörtökön levelet kaptak a Ryanair utasai, akik júliusra vagy későbbi időpontra foglaltak jegyet Budapestről: a légitársaság ugyanis visszamenőleg minden utasára ráterhel plusz 3900 forintot (10 eurót), mert utasonként ennyi a kormány által bevezetett extraprofitadó – számolt be a 444. Ez az  összeg Európán kívüli úticél esetén még ennél is nagyo
jún. 9
21:30
Novák Katalin először adott köztársasági elnökként nagyinterjút (SzMo)
Az államfő az M1, 48 perc című műsorában válaszolt Lánczi Tamás kérdéseire.
jún. 9
21:36
Potocskáné Kőrösi Anita a Jobbik ügyvezető elnöke (444.hu)
Amíg nincs végleges elnök, nem beszélnek a belső ügyeikről.
jún. 9
21:36
Semmi különös, csak beesik az eső a 7-es buszba (rtl.hu)
A nagy budapesti eső a 7-es buszt is próbára tette. Olvasónk felvétele alapján sajnos nem állta ki a próbát, a víz az utasok nyakába folyt.
jún. 9
21:42
Megszólalt a Jobbik „belső ügyeinek rendezéséről” (ATV)
A párt ülésezett, és azt a döntést hozták, hogy a közeljövőben tisztújítást írnak ki, mely során új elnököt választ majd a tagság.
jún. 9
22:12
Hiány a Lufthansánál, rengeteg nyári járatot töröltek (ATV)
Szóvivőjük ismertetése alapján a Lufthansa mintegy 900 belföldi és európai rövid távú járatot törölt júliusra, köztük a Lufthansa és az Eurowings járatait.
jún. 9
22:12
Fotók: sziklák, fatörzsek, sár és folyónyi víz árasztotta el a Zebegény és Nagymaros közti utat (rtl.hu)
Leszakadt egy támfal is, órákon át állt a forgalom.
jún. 9
22:14
A Jakab Péter által kirúgott alelnök vezeti tovább a Jobbikot a tisztújításig (rtl.hu)
Nincs más hátra, mint előre! címmel adott ki közleményt csütörtök este a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
jún. 9
23:12
Novák Katalin Ádert idézte első nagyinterjújában: „Ha száz jó törvényt kapok, százat fogok aláírni” (SzMo)
A beszélgetés végén azt mondta, hogy öt év múlva akkor értékelné sikerként elnöki ciklusát, ha három feltétel teljesülne.

2022. június 10. péntek

jún. 10
0:12
Két hónapra lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát - térképek (Infostart)
Az érintett időszakban a pesti alsó rakparton a hét minden napján, így hétvégente is lehet majd gépjárművel közlekedni.
jún. 10
0:12
Friss információkat közölt a Bkk az ítéletidő miatt leállított villamosjáratokról (Blikk)
Újra teljes vonalukon járnak a fővárosban az esőzés miatt korábban szakaszosan közlekedő villamosok – írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán csütörtök este.
jún. 10
0:16
A Ryanair máris továbbhárította az extraprofitadót az utasokra (Infostart)
Áthárítják a jegytulajdonosokra.
jún. 10
0:16
Fenntartják-e jelenlegi formájában a benzinárstopot? – Megérkezett a kormány válasza az Eu-s aggályokra (Blikk)
„A kormány a benzinárstopot fenntartja” – igy válaszolt a Technológiai és Ipari Minisztérium sajtóosztálya arra a sajtóérdeklődésre, amely azt tudakolta, mit válaszolt a magyar kormány arra, hogy az uniós biztos a 480 forintos kettős üzemanyagár felfüggesztését kérte.
jún. 10
0:20
Novák Katalin szerint három feltétel teljesülése esetén sikeres lesz a munkája (Infostart)
Először adott nagyinterjút köztársasági elnökként.
jún. 10
0:20
Reagált a Jobbik Jakab Péter lemondására: megvan, kik veszik át a párt irányítását (Blikk)
A Jobbik elnöksége tudomásul vette és elfogadta Jakab Péter lemondását.
jún. 10
0:24
Hadházy Ákos két nap alatt megkapta a kért hatmillió forintot (Blikk)
Mindössze két nap leforgása alatt összejött az az összeg, amely szükséges ahhoz, hogy Hadházy Ákos független képviselő és stábja folytatni tudja nyár végéig a munkáját.
jún. 10
4:24
Vérfürdő a fodrászszalonban – Valóra vált minden figaró rémálma: a sztárfodrászok szerint olykor a legjobbak is belevágnak a fülbe (Blikk)
Talán már mindenki fejében megfordult a fodrászszékben ücsörögve, amikor a füle mögött csattog az olló: „jaj, csak bele ne vágjon a mester a cimpámba”. A fájdalmas esemény most egy elegáns budai szalonban bekövetkezett.
jún. 10
4:36
Egy kilométer hosszú omlás és sárlavina is volt (Infostart)
Fákat döntött ki a szél, ingatlanokat öntött el a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső csütörtökön Budapesten és több megyében, Nagymaros és Zebegény között csaknem egy kilométer hosszan beomlott a domboldal. A tűzoltók a fővárosban és környékén, valamint Pest, Baranya és Tolna megyében is sok riasztást kaptak.
jún. 10
4:48
Itt lehet ma erős a vihar (ATV)
Délelőtt inkább a Dunántúlon, majd délután a Dunától keletre lesznek nagyobb számban záporok, zivatarok.
jún. 10
4:54
Mennyből a pokolba: a családja után a karrierjét is bukja Jakab Péter (Blikk)
– Nagyot fordult a világ Jakab Péterrel! Sokáig a legnépszerűbb ellenzéki politikus volt, néhány hónapja még Orbán Viktor legesélyesebb kihívójának tartották. Miniszterelnöki ambíciókat dédelgetett, ám elbukott, a választási vereség óta pedig mennyből a pokolba jutott. Ráadásul a magánélete is romokban: a Blikk úgy tudja, válófélben van.
jún. 10
4:54
Hosszú Katinka fontos bejelentést tett (Infostart)
Kicsit megunta a versenysportolói életet, és az Iron Lady imidzs helyett meg akarja mutatni az igazi énjét is Hosszú Katinka, derül ki az úszó Forbesnak adott interjújából, amiben mások mellett arról is szó esik, hogy éttermet nyitott Koool néven.
jún. 10
5:18
Jobb, ha vigyáz, egyre gyakrabban tűnnek fel banki csalók (ATV)
Egyre gyakrabban tűnnek fel banki csalók, akik telefonon, banki ügyintézőnek kiadva magukat, pénzt próbálnak kicsalni az áldozatuktól. A kiberbiztonsági szakértő szerint a legfontosabb, hogy soha senkinek ne adjuk meg a bankkártyánk adatait, ha pedig valaki úgy mutatkozik be, hogy banki alkalmazott, mindenképpen ellenőrizzük le úgy, hogy visszahívj
jún. 10
6:06
Elképesztő, mi folyik a Balatonnál (ATV)
Bár vevő nincs, hiszen többek közt az ukrán háború, a választások és a drágulás miatt megtorpant az ingatlanpiac a magyar tengernél is, a drágulás nem állt le.
jún. 10
6:36
Novák Katalin sejtelmes választ adott arra, egyeztetni fog-e az ellenzéki pártokkal (ATV)
Elemi érdek, hogy minél előbb béke legyen és az ukrajnai háború ne eszkalálódjon - mondta Novák Katalin köztársasági elnök az M1 aktuális csatornának nyilatkozva; a csütörtökön sugárzott beszélgetésben azt hangsúlyozta: a Kárpátalján élő magyarok ne csak élhessenek a szülőföldjükön még száz év múlva is, hanem legyen ott valóban magyar élet.
jún. 10
6:42
Útinform: vízátfolyások, torlódás és lezárások – Erre számítson, ha pénteken autóba ül (Blikk)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események.
jún. 10
7:06
Hatalmas lángok csaptak fel a felgyői szeméttelepen (Infostart)
Jelentős erők szálltak harcba a tűzzel.
jún. 10
7:06
Novák Katalin: Ha száz jó törvényt tesznek elém, százat fogok aláírni (rtl.hu)
Első nagyinterjújában a köztársasági elnök azt ígérte, hasonló elvek szerint ír majd alá, mint Áder János.
jún. 10
7:12
Népszava: újabb tényfeltáró EP-küldöttség érkezik Magyarországra (SzMo)
A novemberben érkező delegáció a magyarországi kulturális, oktatás- és médiapolitika legfrissebb fejleményeiről, a vonatkozó kormányzati intézkedésekről és ezeknek a demokratikus közéletre gyakorolt hatásáról szeretne tájékozódni.
jún. 10
7:12
Öt éve gondozzák az állam lovait, egy fillér nélkül (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 10
7:12
Tolvajok, rossz kórházak és homofóbia – erre figyelmeztetik a Magyarországra érkező turistákat (rtl.hu)
A koronavírus-járvány lecsengésével újra tömegesen jönnek a turisták. Megnéztük, hogy nyugati kormányok milyen tanácsokkal látják el a hozzánk érkező honfitársaikat. Nem csak a túlszámlázó éttermekre és bárokra figyelmeztetnek!
jún. 10
7:30
Többe fog kerülni a sör (ATV)
A jövedéki adóemelés miatt július 1-től többet kell majd fizetnünk a sörért – írja a 24.hu.
jún. 10
7:30
Novák Katalin jónak tartja Áder János aláírási gyakorlatát (444.hu)
Ha jónak találja a törvényeket, aláírja.
jún. 10
7:36
Álomba szenderült utasokat fosztott ki egy román férfi a 4-6-os villamoson: a jármű kamerái mindent rögzítettek (Blikk)
Óvatosan odasettenkedett, majd lassan kihúzta az alvó utasok zsebéből azok tárgyait egy tolvaj Budapesten. A román férfi az éj leple alatt portyázott a 4-6-os villamoson, végül a jármű kamerái buktatták le.
jún. 10
7:48
Tényfeltáró uniós küldöttség érkezik Magyarországra (ATV)
November elején Magyarországra látogat az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának küldöttsége - értesült a Népszava.
jún. 10
7:48
Kőnig doki szerint így lehet megelőzni a fulladásos tragédiákat gyerekeknél (rtl.hu)
Dr. Kőnig Róbert gyermeksebészt kérdeztük a Reggeliben, hogy szülőként mikre érdemes fokozottan odafigyelni a nyári időszakban. Szerinte csak olyan gyereket engedjünk mentőmellény vagy karúszó nélkül úszni, akiknek már megvan a vízbiztonsága, hiszen egyetlen rosszul vett levegő elég lehet a tragédiához. Elmondása szerint ez azért is veszélyes, mert
jún. 10
8:00
Orbán Viktor bejelentései péntek reggel - Nem húzhatjuk ki magunkat a háború következményei alól, itt van a rezsicsökkentés új szabálya is (Blikk)
Háború, infláció, ársapkák miatti uniós ellenkezés, extraprofit adó, olajembargó, gazdasági nehézségek szorongatják Magyarországot. Orbán Viktor öt hét után most újra megszólalt a Kossuth rádióban.
jún. 10
8:00
Orbán Viktor: A kisvállalkozók is bennmaradnak a rezsicsökkentésre jogosultak körében (ATV)
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjút péntek reggel.

Keresés