2022. június 11. szombat

jún. 11
9:36
Nem közlekedik ez a budapesti budapesti villamos a hétvégén, pótlóbusz jár helyette (Blikk)
Rendezvény miatt lezárják a kispesti Ady Endre út egy szakaszát szombaton és vasárnap, ezért a 42-es villamos helyett pótlóbusszal lehet majd utazni, a 68-as autóbusz pedig módosított útvonalon közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
jún. 11
9:48
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
Vonattal 77 ember, köztük 31 gyermek érkezett a háború elől menekülve Budapestre pénteken.
jún. 11
9:54
Drága mulatság lesz idén a fürdőzés (ATV)
A Magyar Fürdőszövetség 20-25 százalékos áremelkedésre számít.
jún. 11
10:00
Alkotmányt sértene a Horn sétány (Demokrata)
Alkotmánysértő egykori karhatalmistáról elnevezni közterületet – nyilatkozta ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzet szombati számában.
jún. 11
10:12
Nem is lehet Horn Gyuláról közteret elnevezni? (Infostart)
Van egy szabály, amely alapján egykori karhatalmistákról tilos. Részletek az alkotmányjogásztól.
jún. 11
10:18
Ezt kéri minden budapestitől a főváros: így gyűjtsük megfelelően az italos kartonokat! (Blikk)
Egy jó dobást! Igen, ezt kéri minden budapestitől a főváros. Egy jó dobást. Ha kell, nap, mint nap. Ahogy a szükség hozza. A kék kuka helyett már a sárga kukába.
jún. 11
10:42
Nagy bejelentést tett Schobert Norbert és Rubint Réka (ATV)
Norbi gyűrűt adott Rékának, szeptemberben „megerősítik a szövetségüket”.
jún. 11
10:42
Lomnici szerint nem lehet Horn Gyula utca, mert karhatalmista volt az egykori miniszterelnök (444.hu)
A fideszes jogász szerint alkotmánysértő a Fővárosi Közgyűlés döntése.
jún. 11
10:42
Zámbó Krisztiánék szakítottak, Pintér Tenya többé nem celeb, Frohner Fecó elsírta magát (rtl.hu)
Nem elég, hogy a dánok sokkal boldogabbak nálunk, beköszöntött a villámárvizek és a 2500 forintos lángos ideje. A hét videói.
jún. 11
10:54
Újabb Volánbusz-járatokon lehet kerékpárt szállítani (Demokrata)
Járatonként három bicikli szállítható az autóbuszok hátfalára szerelt kerékpárszállítókon.
jún. 11
10:56
Megemlékezett a Hableány sétahajó kiemeléséről a TEK (Demokrata)
Megemlékezést tartottak a Hableány kiemelésének harmadik évfordulóján Budapesten.
jún. 11
11:12
TEK-megemlékezés: három éve emelték ki a Hableányt a Dunából (ATV)
Megemlékezést tartott szombaton, a Hableány sétahajó kiemelésének harmadik évfordulóján Budapesten a Terrorelhárítási Központ (TEK).
jún. 11
11:18
Lendvai Ildikót szíven ütötte, ami Márki-Zay Péterrel történt, és beszélt az állítólagos plasztikai műtétekről is (rtl.hu)
A szocialisták korábbi elnökét mellbe vágta az újabb kétharmad.
jún. 11
11:24
Két év alatt két és félszeresére nőtt a hazai zöld rendszámos autók száma (Demokrata)
A kormány célja, hogy az ország 2050-re elérje a teljes klímasemlegességet.
jún. 11
11:30
Vizsgálat indult a Wizz Air vezérigazgatójának kijelentései miatt (ATV)
Váradi Józsefről egy videó került elő, amelyen arról beszélt, hogy néha a fáradtság ellenére is szükség van az extra erőfeszítésekre a dolgozók részéről. Szavait sokan bírálták.
jún. 11
11:42
Eltűnhetnek gyógyszerek a patikákból a különadó miatt (rtl.hu)
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerint az újabb ágazati adó veszélyezteti az ellátást biztonságát, ezért egyeztetést kezdeményeznek a kormányzattal.
jún. 11
11:48
Fontos hír érkezett a hazai meggyültetvényekről: ennyi gyümölcs teremhet idén (Pénzcentrum)
Az elmúlt hetek esős-viharos időjárása nem okozott jelentős kárt a meggyültetvényekben - közölte a FruitVeB.
jún. 11
11:48
A közvélemény kompromisszumot sürget az orosz-ukrán konfliktusban (Demokrata)
Ugyanakkor a döntő többség úgy látja, hogy az érintett felek nem a békekötésben érdekeltek.
jún. 11
11:54
Megemlékezett a Hableány sétahajó kiemeléséről a Tek (Blikk)
A tragédia helyszínének közelében, a Margit-híd pesti hídfőjénél felállított emlékműre Hajdu János főigazgató koszorút helyezett el, majd a kollégáival együtt főhajtással emlékezett meg az áldozatokról.
jún. 11
12:06
Hamarosan több Volánbuszjáratra is felvihetjük kerékpárjainkat - Mutatjuk a részleteket! (Blikk)
Idén nyáron sokkal több Volánbuszon szállhatjuk kerékpárjainkat az eddigiekhez képest. Olyan népszerű kirándulóhelyekre is tudunk majd bringával menni, mint a Mátra, Aggtelek, Szilvásvárad vagy Tiszafüred.
jún. 11
12:06
Szijjártó bejelentette: fontos mérföldkőhöz érkezett Paks II. (ATV)
A projekt megkapta az egyik legfontosabb engedélyt az Országos Atomenergia Hatóságtól.
jún. 11
12:06
Újabb fontos engedélyt kapott meg a Paks II. beruházás (Demokrata)
A beruházás megkapta az úgynevezett talajszilárdítási engedélyt – közölte Szijjártó Péter.
jún. 11
12:12
Újabb engedélyt kapott meg a Paks II. beruházás (Infostart)
Mostantól szabad a talajszilárdítás. Már csak a létesítési engedély hiányzik, és lehet építkezni.
jún. 11
12:18
Megszólalt az OMSZ a gyermekét újraélesztő édesanya ügyében (ATV)
Győrfi Pál közölte: a gyerek jelenlegi állapotáról nincs információjuk.
jún. 11
12:30
Üzent Orbán Viktor (ATV)
A miniszterelnök kijelentette, hogy megvédik mindazt, amit vállaltak, mikor megalakult az ötödik Orbán-kormány.
jún. 11
12:30
Brutálisan drágán kaptuk a gázt az oroszoktól, nem lesz fenntartható a rezsicsökkentés (SzMo)
A Népszava számításai szerint Putyin a tőzsdei árnál is drágábban adta nekünk a nyersanyagot.
jún. 11
12:36
Különleges autós razziát tartottak a budapesti rendőrök (Infostart)
Bevonták öt engedély nélkül átalakított autó forgalmi engedélyét.
jún. 11
12:48
A Dunántúlon jelentős eső esett, de keleten továbbra is aszály van (Demokrata)
Jelentős mennyiségű eső esett az elmúlt napokban a Dunántúlon.
jún. 11
13:00
Nagyot kaszált egy magyar játékos az Eurojackpoton (ATV)
Péntek este húzták ki az Eurojackpot 2022/23. heti nyerőszámait. Habár telitalálat ezúttal sem született, a legmagasabb magyar nyeremény a 3. nyerőosztályban, 5+0 találatért járt, nettó 157 millió forintot vihet haza a szerencsés játékos.
jún. 11
13:06
"Új, piros" vonatok lettek most még újabbak (Infostart)
Korszerűsítettek harminc FLIRT motorvonatot - közölte a MÁV szombaton az MTI-vel.
jún. 11
13:06
Botrány lesz a Horn Gyuláról elnevezett sétányból? Karácsonyék szerint kell ilyen Budapestre, a jobboldal kiakadt (Blikk)
A Fővárosi Közgyűlés szerdán megszavazta, hogy utcát nevezzenek el Horn Gyuláról, az MSZP egykori miniszterelnökéről. Jobboldali értelmiségiek szerint ez nagyon nincs rendben így.
jún. 11
13:12
Szijjártó: újabb fontos engedélyt kapott meg a Paks II. beruházás (SzMo)
A külügyminiszter szerint a talajszilárdítási engedély azért fontos, mert az ilyen létesítményeknél kiemelt szempont, hogy ne süllyedjenek meg, ezért az alattuk lévő talajt meg kell erősíteni.
jún. 11
13:18
Szijjártó Péter nagy bejelentése: fontos engedélyt kapott meg Paks Ii. (Blikk)
Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Paks II. beruházás: megkapta az úgynevezett talajszilárdítási engedélyt az Országos Atomenergia Hivataltól - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán megosztott videóban.
jún. 11
13:18
10 titkos, természetes strand Magyarországon: hihetetlenül olcsó és kevés a turista (Pénzcentrum)
Fürdővizeink többsége kiváló minősítést kapott a hatóságoktól, ez azt jelenti, hogy biztonsággal lehet ott fürdőzni - számol be az NNK friss közleményében. Magyarországon összesen 274 kijelölt természetes fürdőhely van, mi most összeszedtük a 10 legjobbat.
jún. 11
13:24
Falmászóközpontot avatott Simicskó István Újbudán (Demokrata)
Már a legkisebbek is biztonsággal kipróbálhatják az idegrendszer fejlesztésére is alkalmas falmászást.
jún. 11
13:54
Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentkezett be: „Megvédjük azt, amit a kormányalakításkor vállaltunk” (Blikk)
Orbán Viktor szerint a kormány megvédi mindazt, amelyet a kormányalakításkor vállalt.
jún. 11
13:54
Felavatták a Petőfi család felújított síremlékét (SzMo)
A Petőfi család 1911-ben emelt síremlékében nyugszanak Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, felesége, Szendrey Júlia, gyermekük, Petőfi Zoltán, valamint a költő öccse, István a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
jún. 11
13:54
Felavatták a Petőfi család felújított síremlékét (Demokrata)
Felavatták a Petőfi család megújult síremlékét szombaton a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
jún. 11
14:12
Terjed a volánbuszos kerékpárszállítás - újabb bejelentés (Infostart)
Az összecsukható bringák továbbra is szállíthatók a poggyásztérben, a többi bicikli a busz hátán utazik
jún. 11
14:12
Balatoni nyár: mit tartogat számunkra az idei szezon? (ATV)
Pünkösd hétfőn estefelé már szép számmal lubickoltak a pihenni vágyók a káptalani strandon. Még nincs csúcsszezon, de már kerülgetni kell a forgalmasabb útvonalakat, ha idejében le akarunk érni a partra egy kora esti fürdőhöz. A Hetek helyszíni tudósítása a Balatonról.
jún. 11
14:36
Spórolást ígért Orbán Viktor, házon belüli osztogatás lett belőle (Menedzsment Fórum)
A héten nyújtotta be a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét a parlamentnek. Azt mondták, magán is spórol jövőre az állam, ám ez valahogy nem jött össze. Hogy milyen jövő vár ránk és mi a gond a költségvetéssel, arról lapcsaládunk felelős szerkesztője, Székely Sarolta beszél.
jún. 11
14:36
Sporteseménnyel hívták fel a figyelmet a rászoruló gyermekek támogatására (Demokrata)
Futással hívta fel a figyelmet a rászoruló gyermekek támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet.
jún. 11
14:54
A kormány támogatja a mikrocégek energetikai költségeit (Demokrata)
A mikrocégek bent maradnak a rezsicsökkentésben – mondta Palkovics László.
jún. 11
15:24
Kunhalmi Ágnes a szolnoki Hetényi Géza Kórház előtt állva üzent a kormánynak (ATV)
Minden megyei kórházban biztosítani kell a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást a válság ellenére is - mondta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
jún. 11
15:24
Seregek Közép-Európában (Demokrata)
Sikerült közelebb kerülni a kitűzött célhoz, a régiós középhatalmi szerepnek megfelelő hadsereg kiépítéséhez?
jún. 11
16:18
Nagy István: a hungarikumok erősítik nemzeti identitásunkat (Demokrata)
A hungarikum mozgalom ma már a magyar életmódot is védő eszköz.
jún. 11
16:24
Lendvai Ildikó: valószínűleg hülye voltam (Infostart)
Az MSZP egykori elnöke egy bulvárlapnak adott interjút, beszélt korábbi társairól, pártjáról, de a 2022-es választásról is.
jún. 11
16:24
Eltűnt egy idős, cukorbeteg férfi Gyálon, veszélyben lehet az élete: aki látta, jelentkezzen! (Blikk)
A 71 éves Molnár József megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Dabasi Rendőrkapitányság.
jún. 11
16:42
Palkovics: a mikrocégek "benn maradnak a rezsicsökkentésben" (ATV)
A kormány továbbra is támogatja a mikrocégek energetikai költségeit - mondta a technológiai és ipari miniszter szombaton Felsőrajkon, a nemzetközi térségi kiállítás és vásáron.
jún. 11
16:48
Palkovics László: egyes cégek benn maradnak a rezsicsökkentésben (SzMo)
A miniszter szerint a kis- és mikrovállalkozások a korábbi időszakban is fókuszban voltak, és ez a jövőben is így lesz.

Keresés