Az utóbbi idők rossz példái után bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy egy esetleges baráti felajánlás után, miszerint valaki önzetlenül többet csinálna a spórolt pénzünkből, belemenjünk-e egy ilyen bizonytalan alkuba. Vajon a bizalom erősebb a kételynél?
Zelenszkij színésztársai is fellépnek az Ukrajnát támogató, az Élet győzni fog című jótékonysági koncerten a Bakáts téren. A következő pár héten Bécsben, Bukarestben, Berlinben, Firenzében, Madridban és Cascaisban is lesz koncertjük.
A pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy a rezsivédelmi és a honvédelmi alapra azért van szükség, hogy a családok terhein könnyíteni tudjunk, meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a háborús helyzetre válaszolva pedig garantálni az ország békéjét és biztonságát.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán számolt be a kormány legújabb döntéséről, miszerint a júliusi nyugdíj mellett az előző hat hónap és a 13. havi nyugdíj után járó emelést is megkapják az idősek.
A Századvég számításai alapján a hazai rezsidíjak a világpiaci árak érvényesülése esetén – átlagosan négy és félszeres költségnövekedést tapasztalnánk.
Senki nem gondolta volna, hogy az egykor vállaltan kormányellenes rapper egyszer beáll majd a Fideszt támogatók közé. Azt meg pláne nem, hogy Orbán Viktor képet büszkén visel majd a mellkasán.
Egy üveg pálinkát és 200 forintot akart volna ellopni a tettes, de még ez sem sikerült neki. Sőt, még a kétszázas sem volt érvényes, mert még bankjegy formátumban volt.
„Te is szeretnél ilyen menő pólót Apuval?” – írta a rapper a fotója mellé, amin olyan felsőben látható, melyen a miniszterelnök arcképe Godfather, azaz Keresztapa felirat előtt áll.
Felmérések igazolják, hogy az embereket világszerte egyre kevésbé érdekli az orosz–ukrán háború, miközben tisztában vannak annak szörnyűségeivel és globális kockázataival. Az elmúlt két hónapban például Johnny Depp és Amber Heard bírósági tárgyalását hatszor annyian követték figyelemmel az interneten, mint a harmadik világháborúval fenyegető európa
Ismeretlen tettesek próbálták meg felrobbantani az oroszországi Brjanszk településen a vezetéket, amelyen keresztül Magyarországra is érkezik a kőolaj.
Mindkét irányba lassulásra, időszakos torlódásra kell készülniük a közlekedőknek az M1-es autópályán Győr térségében munkavégzés miatt - közölte az Útinform a honlapján vasárnap délben.
A Magyarországon született lány húszévesen, Afrikában tudta meg, ki ő igazán. Azóta úgy érzi, ő képviseli azokat, akik apja szülőföldjéről származnak. Mindent megtesz, hogy adhasson valami jót.
A „munka” végeztével éppen a kerítésen átmászva kívánta elhagyni a helyszínt "rendkívüli" zsákmányával egy 47 éves tápiószelei férfi, amikor a rendőrök érkeztek.
Egy tragikus autóbaleset teljesen megváltoztatta Paczuk Ádám erőemelő életét. Majdnem minden csontja eltört, légmellet kapott, aztán agyvérzést. Zárójelentése szerint 3-5 százalék esélye volt a túlélésre, mégis felébredt a kómából. A balesete előtti életére azonban nem emlékszik. A Heti Napló riportja.
Mindkét irányba lassulásra, időszakos torlódásra kell készülniük a közlekedőknek az M1-es autópályán Győr térségében munkavégzés miatt - közölte az Útinform a honlapján vasárnap délben.
Hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor – tájékoztatott Facebook-oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint védhetetlen a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodaberuházás. Erről az ellenzéki párt elnökhelyettese beszélt vasárnap a szálloda sorsáról szóló helyi népszavazásról tartott, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
A fővárosi közgyűlés döntése nyomán Horn Gyuláról neveznek majd el egy sétányt a 13. kerületben. Ungváry Krisztián az RTL Híradónak azt mondta: rendkívül szerencsétlennek tartja, hogy egy pártpolitikus emlékét rá akarják erőltetni egy teljes közösségre. Karácsony Gergely a névadás kapcsán azzal érvelt, hogy a bevallott bűnöket meg lehet bocsátani.
Kivizsgálást szorgalmaz és bocsánatkérésre szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, aki azt írta, jogtalanul számláztak ki két csepeli panelház lakóinak távhőfogyasztásért több mint százezer forintot.
Sejtették egy ideje, de magyar kutatók most álltak elő a bizonyítékokkal: mire Árpád és honfoglaló csapata megérkezett, a magyarok már régen itt voltak a Kárpát-medencében! Genetikai vizsgálat mutatta ki, hogy magyarországi népesség egy időszámítás előtti rézkori, 6500 éves és egy bronzkori, 4800 éves, a Kárpát medencében élő populációtól származik
Ő az a fiatal tisztviselő, akit 2020-ban egy külön rá szabott törvénymódosítással, diplomája megszerzése előtt neveztek ki, de június 12-től nincs állása.
Nem lenne szabad közterületet elnevezni Horn Gyuláról – ezt mondta Ungváry Krisztián történész az RTL Híradónak. Az egykori miniszterelnök nevét a fővárosi közgyűlés döntése értelmében egy sétány kapja a 13. kerületben. Karácsony Gergely szerint a bevallott bűnöket meg lehet bocsátani – ezzel a főpolgármester Horn Gyula karhatalmista múltjára utalt
Felszabadítják az ország stratégiai üzemanyag-tartalékait az OMV osztrák finomítójának leállása miatt. A döntést az ellátás biztosításával indokolta Palkovics László technológiai és ipari miniszter. A Holtankoljak.hu szerint bár az osztrák nagyvállalat kútjait támogatja a kormány, a kisebb töltőállomásoknak nincs segítségük, több száz ilyen benzink
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
500 millió forintra is büntethetik, aki ízesített, eldobható elektromos cigarettát árul. Erről tájékoztatták a középiskolás gyerekek szüleit az iskolai KRÉTA rendszerben. A fiatalok között rohamosan terjed az Elf Bar. Magyarországon illegális ilyet forgalmazni, az interneten, vagy az utcán mégis könnyen beszerezhető. Zacher Gábor toxikológus szerin
Kevés a szülész-nőgyógyász. Emiatt néhány vidéki kórházban megszűnt, vagy épp csak a hét bizonyos napjaira korlátozódott a szülészeti ellátás. Velkey György, a Kórház-szövetség frissen megválasztott elnöke szerint a szakemberhiány egyik oka, hogy bár az orvosok bérrendezése sikeres volt, bizonyos szakorvosok most kevesebbet keresnek mint korábban,
Drágulnak a fesztiválok. A szervezők emelték a belépők árát, de azt mondják, kevésbé, mint ahogy a költségeik nőttek. A rendezvényeken kapható ételek és italok azonban jelentősen drágulhatnak. A fesztiválszervezők úgy számolnak, a koronavírus-járvány miatti bevételkiesést talán jövőre tudják visszahozni.
Az orosz állami médiában arról beszéltek, hogy milyen eséllyel csatolnák Kárpátalját hazánkhoz, és támadnánk meg Ukrajnát. Mi az oka, hogy már másodszor kerül szóba ez a téma Oroszországban?
A nem vényköteles gyógyszerek pedig valószínűleg drágulni fognak, mert a gyártóknak és a forgalmazóknak valahonnan be kell hozniuk a különadókat – erre számít egy RTL Híradónak nyilatkozó gyógyszerész. Múlt héten derült ki, hogy a gyógyszerforgalmazókat is úgynevezett extraprofitadó befizetésére kötelezi a kormány. 28 százalékos adóval sújtják péld