A 2020-ban mért 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra emelkedett az eladott termőföldek átlagos hektárára - írja keddi számában a Világgazdaság (VG) az OTP Termőföld Értéktérkép című kiadványának adatai alapján.
A Népszava a „olajpiacon le nem kötelezett forrásaira” hivatkozta írta meg, hogy érthetetlen okokból, de 500-700 benzinkúton is üzemanyaghiány léphet fel.
Ma tovább folytatódik a meleg, de a kánikula mellett már zivatarokra is kell számítanunk: 13 megyére adtak ki risztást – tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A Budapesti Autósok Közössége tett közzé egy videót, amelyben egy autós és egy motoros akar egymás járművén elégtételt venni egy vélt vagy valós sérelem miatt.
Fejenként négymilliós jutalmat kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárai az áprilisban, míg a korrupciós ügybe keveredett Völner Pál közel 4,8 millió forint plusz pénzt kapott, írta meg a Blikk.
Nem mindenki tudja, de az autókban lévő klímáknak szüksége van a karbantartásra, amit ha nem végeznek el rendszeresen, akkor a klíma javíttatása akár több százezer forintra is rúghat, figyelmeztet a HelloVidék.
A múlt hét pénteken jelentette be a Mol elnök-vezérigazgató-helyettese, hogy a hazai töltőállomásokon az árstopos üzemanyagból az eddigi adag felére, 50 literre csökkentette a vásárolható mennyiséget. Szakértők szerint érthetetlen, miért döntött így az olajcég, ahogy az is, mi lehet az oka, hogy hetente 500-700 kúton fogyhat ki a benzin vagy a gázo
Sporttudományos alapokra helyezett csörte zajlott a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök és Fekete-Győr András, a Momentum frakcióvezetője között. A téma az esetleges 2030-as, budapesti rendezésű olimpia volt, amelynek legfőbb érdekessége, hogy abban az évben nem is rendeznek olimpiát.
Hétfőn délelőtt omlott le a fővárosi VI. kerületi, Jókai utca 1. számú ház tetőzetének egy része. Az utcát és a járdát is teljesen beterítették a romok, több autó megrongálódott. A mentők négy sérültet láttak el a VI. kerületi házomlás helyszínén, egy nőt koponya- és gerincsérüléssel szállítottak kórházba. Az egyébként üresen álló épületben felújí
A kánikulában a folyadékpótlásnál a sóbevitelre is fontos figyelni: olyan vizet érdemes fogyasztani, amelynek a nátriumtartalma legalább 50 milligramm literenként – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szaktanácsadója kedden az M1 aktuális csatornán.
Nagy Alekosz a Való Világ negyedik szériájának a győztese Facebook posztban jelentkezett be a Karinthy-gyűrűért, amely a kiemelkedő művészeknek jár a humorban végzett kiemelkedő munkájukért.
A kormány még nagyobb adókat fog kivetni azokra a cégekre, amelyek áthárítják az ügyfeleikre az extraprofitadót - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter.
Továbbra sem tudja letenni a parlamenti esküjét Hadházy Ákos, országgyűlési képviselő. A politikus régóta várja, hogy Kövér László napirendre tűzze az eskütételt, egy váratlan fordulat azonban tovább nehezíti a helyzetét.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük az Elf Bar terméket is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
A XXI. Század Intézet elemzőinek értékelése szerint a vasárnap megtartott időközi önkormányzati választások eredményei azt mutatják, hogy a kormánypártok lendülete megmaradt, a baloldal viszont a három hónapja elszenvedett "történelmi vereség" óta nem talál magára.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Vuong Dinh Hue-t, a vietnami nemzetgyűlés elnökét; a megbeszélésen a két ország közötti együttműködés elmélyítéséről volt szó - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.