“Ha a baloldalnak bele kell adni a közösbe, ilyen cirkuszt csinál!“ Elveszítettek 800 ezer szavazót és “verik a tam-tamot” 3 milliárd miatt - Kocsis Máté így vágott vissza az ellenzéknek az új frakciószabályozási parlamenti vitában. De azt is kijelentette: a KDNP nélkül a Fidesznek nem lenne kétharmada, és Semjén Zsolték pártja 8-12 százalékot szer
Szerdán akár 38 fok is lehet az előrejelzések szerint. A következő napokban még melegebb lesz, csak szombaton érkezik csapadék, de komolyabb lehűlés nem várható.
Pósán László, fideszes politikus nem szeretné, ha az emberek többet látnának bele a vármegye és ispán kifejezésekbe, mint az a Kocsis Máté által benyújtott törvényjavaslatban szerepel. Elmondása szerint a visszanevezés erősítené a nemzeti identitást és az összetartozás-érzést.
A kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat maga fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük.
Csökkenti a frakciók anyagi támogatását és megváltoztatja a képviselők vagyonnyilatkozati rendszerét az a kormánypárti javaslatcsomag, amelyet kedden vitatott meg az Országgyűlés.
A legtöbb településen a 0-24 órában nyitva lévő, az ünnepnapokon is üzemelő, valamint az ügyeletes vagy készenlétet tartó gyógyszertárak lesznek nyitva a Semmelweis-napon, július 1-jén. Az egészségügyi dolgozók napján a védőnői tanácsadás is szünetel, nem nyitnak ki a rendelőintézetek, nem rendelnek a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a fogorvoso
A vártnál sokkal nagyobb kamatemelést hajtott végre a jegybank, ami így 7,75 százalékra nőtt. Az MNB szerint a korábbi előrejelzésüknél is magasabb infláció jön, akár 12,6 százalék is lehet a pénzromlás mértéke.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az év második felében a kormány megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így megnyílik a lehetőség az uniós források kifizetésére – jelentette ki a területfejlesztési miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlését követően megtartott keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Legtöbbünk szívesen szabadulna minden ruhájától ebben az embertelen hőségben, ami csütörtökig tovább fokozódik, sőt, utána sem enyhül. Ám vannak, akik ilyenkor is nagykabátba bújva végzik a munkájukat. Nem azért, mert meghibbantak a hőgutától, hanem mert ott, ahol dolgoznak, a legforróbb nyári hetekben is a zimankó az úr.
A baloldal képtelen volt mozgósítani most vasárnapra, de gyakorlatilag április 3., a parlamenti választások óta nem tudott érdemi alternatívát nyújtani a Fidesz–KDNP-vel szemben – mondta Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Blikknek.
A Jobbik egyetért azzal a fideszes javaslattal, hogy „ha valaki szándékosan, politikai céllal bojkottálja” a parlamenti eskütételt, annak „legyen retorziója” – mondta Brenner Koloman, a párt képviselője kedden a parlamentben.
A magas minőségű, márkás termékekből egyre kevesebb, míg az olcsóbb, adott esetben saját márkás vagy alacsonyabb minőségű termékekből több kerül a boltok polcaira... ez lehet a különadó, az infláció és az árstop együttes hatása – állítják a kiskereskedelmi szektorban jártas szakértők, akik szerint ez már nemcsak az árstopos termékek körét érinti, h
A fideszes Pósán László pedig arról beszélt a parlamentben, hogy szerinte erősítené a nemzeti identitást és az összetartozás-érzést, ha visszahoznák a vármegye és a főispán elnevezéseket.
A várost a napokan óriási szárazság sújtja, ráadásul a hőség miatt egyre több helyen állítottak fel kerti medencéket a lakosok. Ezek pedig óriási mennyiségű vizet képesek felemészteni, ami most hiányzik a rendszerből.
Az alaptörvény tizenegyedik módosításának általános vitájában a nemzetiségi szószóló véleményének ismertetésével és képviselői felszólalásokkal folytatta munkáját kedden délután az Országgyűlés.
Hiába szerveztek rengeteg rendezvényt és egyéb közösségi programot, nem volt rentábilis fenntartani úgy a helyet, hogy zene csak este 10-ig szólhat, ezért bizonytalan időre bezártak.
Nem kapta meg az esti rendezvények tartásához szükséges engedélyeket, ezért ideiglenesen bezár a nyolcadik kerületi Turbina Kulturális Központ – számolt be a Forbes a szórakozóhely Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
Bővíti a fenntartható búzatermesztési programját Magyarországon is a Mondelez. Mayer Gábor, a hazai leányvállalat ügyvezetője kiemelte, a Harmony program bővítése a teljes magyarországi kekszgyártásukat érinti.
Bár az Európai Unió területén a teljes államadósságot tekintve az erős középmezőnyben helyezkedünk el, ennek ellenére nincs okunk feltétlenül ünnepelni.
„A Jobbik egy demokratikus párt, ezért nem támogat semmilyen féldiktatórikus lépést, ezért nem fogja megszavazni a törvényjavaslatot” – írták, miután Hadházy Ákos reagált Brenner Koloman felszólalására.
Vasárnap mintegy 150-200 Budapestre érkező utas volt kénytelen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren éjszakázni, mert nem kapták meg a repülőkre feladott csomagjaikat – tudta meg a 24.hu.
Az önkormányzat közlése szerint a hajnali öntözések, locsolások fokozottan mértékben terhelik az ivóvíz hálózatot, ezért a solymári ivóvíz-tározók nem tudnak feltöltődni.
Az egész reptéren órákon át nem volt senki, aki érdemi információval szolgált volna a kialakult helyzetről: a földi kiszolgáló cég pultja zárva volt, az illetékes telefonszámot pedig nem vette fel senki.