A járványügyi veszélyhelyzet május végével megszűnt, a kormány döntésének értelmében a korábban lejárt okmányokat még június 30-ig lehet a bérletvásárláshoz, az online vásárolt jegyekkel illetve a kedvezményes utazáshoz használni. Július elsejétől azonban a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain is csak az érvényes igazolványokat fogadják el.
A régió több országában - Csehországban, Szlovákiában és Romániában is - megugrott júniusban a koronavírusos esetek száma, és Magyarországon is tapasztalható már az emelkedés. Ráadásul a korábbi oltások a mostani variánsok ellen nem igazán hatékonyak.
Közös tesztmérésekkel vizsgálják az 5G-hálózatokból eredő elektromágneses sugárzást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei, a mérési eredmények nem mutatnak egészségügyi határérték-túllépést.
Újabb szakaszába lépett az M3-as metró felújítása, miután májusban átadták a középső szakasz három állomását (Kálvin tér, Corvin és Semmelweis Klinikák).
Az önkormányzati szakrendelők állami átvételén gondolkodik a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkársága. Az új államtitkár, Takács Péter egy szakmai konferencián beszélt a praxisjog kiüresedéséről és az alapellátás átalakításáról is.
A Medicina2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnökét meglepte az a felvetés, hogy az állam átvenné az önkormányzati kézben lévő szakrendelők működtetését.
A nem megfelelő karbantartás miatt bármikor történhet olyan tragédia, mint hétfőn a Jókai utcában – figyelmeztet a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének alapító elnöke. Bék Ágnes az InfoRádiónak azt mondta: a lakóközösségek jellemzően pénzhiány miatt nem foglalkoznak a statikai ellenőrzésekkel, a tetőszerkezet vizsgálatával.
Lokális vízhiány esetén haladéktalanul lajtos kocsis vízellátást ígérnek. Solymáron már szükség is volt erre. Van, ahol illegális vízkivét is lehet a háttérben.
Komoly akadályokba ütközhet a zökkenőmentes szeptemberi tanévkezdés, a pedagógusok nem törődnek bele kormány megalázó bérajánlatába – igy tolmácsolta a Blikknek a pedagógusok érdekvédő szervezetének álláspontját Komjáthy Anna, a PDSZ ügyvivője.
Állami kézbe kerülhetnek az önkormányzati szakrendelők – közölte Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, hozzátéve: nem kizárt, hogy az elkövetkezendő évtized a járványok évtizede lesz, erre pedig fel kell készülni.
Tíz Pest megyei település küzd vízhiánnyal a közel 40 fokos kánikulában. Solymáron napközben átmenetileg a lajtoskocsiból is elfogyott a víz. Egy helybéli szerint sosem fordult még elő, hogy ennyi ideig akadozzon a település vízellátása. A polgármester arról beszélt híradónknak, hogy a hőség miatt többet öntöztek, medencéket töltöttek meg az embere
A biztosítók attól függően fedezik a károkat, milyen biztosítási szerződése van a társasháznak, illetve a lakóknak – mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője a terézvárosi házomlás kapcsán.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint úgy érdemes kalkulálni, ha valaki a fővárosban tud ingatlant venni, akkor egy balatoni nyaraló sem lehet számára akadály.
Állami felügyelet alá kerülhet az önkormányzati szakrendelők egy része – erről az új egészségügyért felelős államtitkár beszélt egy szakmai konferencián. Ez azt jelentené, hogy ezek az intézmények az önkormányzat helyett az illetékes kórházak alá tartoznának. A Járóbeteg Szakellátó Szövetségnél attól tartanak, hogy így kevesebb pénz jutna a szakren
Fél nap alatt meggondolta magát a Jobbik arról, meg kell-e büntetni a Hadházy Ákoshoz hasonló képviselőket. Fideszes képviselők javaslatára minden jogot elvonnának azoktól a képviselőktől, akik nem tesznek esküt az alakuló ülésen. A Jobbik vezérszónoka azt mondta, abban az esetben egyetértenek ezzel, ha Hadházy Ákoshoz hasonlóan valaki politikai ok
Drágul a parkolás Budapesten – erről is döntött szerdán a fővárosi közgyűlés. Szeptembertől egységesítik a parkolási zónákat, ezzel pedig lesz olyan hely, ahol kétszer annyit kell fizetni, mint most. A legdrágábban – óránként 600 forintért – a belvárosban lehet megállni. A Fidesz szerette volna elérni, hogy a díjköteles időszak reggel csak fél 9 ut
Idén 54 szervátültetésen átesett, vagy a műtétre váró gyerek nyaral a Balatonon a Transzplantációs Alapítvány táborában. Játszanak, sportolnak és terápiás foglalkozáson vesznek részt. Utóbbiba a gyerekek szüleit és testvéreit is bevonják, ugyanis egy családtag szervátültetése lelkileg őket is súlyosan megterheli az alapítvány szerint.
A négynapos munkahét bevezetését készítik elő a szombathelyi önkormányzatnál. Várhatóan a nyár után döntenek arról, hogy milyen feltételek mellett lehet a kötelező munkaidőt csökkenteni.
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, illetve a játékosok is csalódottan értékeltek szerda este az olaszoktól elszenvedett negyeddöntős vereséget követően a hazai rendezésű világbajnokságon - írja az MTI.
A magyar női vízilabda-válogatott ádáz küzdelem után végül 7-6-ra legyőzték Ausztrália legjobbjait. A nehéz mérkőzés után érthető, ha a lányokban felgyülemlett feszültség könnyek formájában manifesztálódik.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Gyomorforgató körülmények várták az ellenőröket egy Békés megyei, szalámikat és kolbászokat készítő kistermelőnél. 68 ismeretlen eredetű sertés mellett koszt, penészt és patkányokat is láttak a helyszínen.
„Ha mint Nagy-Britanniában, nálunk is népszavazást tartanának arról, hogy Magyarország kilépjen-e az Európai Unióból, Ön mire szavazna?” – tette fel a kérdést a Medián május végén.