2023. január 30. hétfő

jan. 30
11:45
Internetes csaláshoz folyamodott egy rendőrségen dolgozó fegyveres biztonsági őr (hirado.hu)
A férfi a csalásokat megelőzően rendszeresen járt kaszinóba, emiatt magánkölcsönökre kényszerült.
jan. 30
11:45
Novák Katalin a Sándor-palotában fogadta az azeri elnököt (Demokrata)
Ilham Alijev méltatta a magyar–azeri kapcsolatokat és reményét fejezte ki, hogy szorosabbá válnak a két ország közötti energetikai együttműködések.
jan. 30
11:51
Balhé a budapesti buszon: „Felb.sztad az agyamat, húzzál lefele” – zavarta le utasát a sofőr (Ripost)
Balhé lett.
jan. 30
12:03
„Könyörögni fogsz” – fenyegető üzenetet küldött Pétervására polgármestere Hadházy Ákosnak (SzMo)
A család szentségére hivatkozik azzal kapcsolatban, hogy a képviselő csak őt találta meg az 50 millió forint uniós támogatással megépített vendégházban.
jan. 30
12:15
Minden várakozást felülmúlt a magyar turizmus teljesítménye 2022-ben (hirado.hu)
Az ágazat továbbra is emelkedő pályán mozog.
jan. 30
12:45
Nézze csak, ki van Orbán Viktornál! (ATV)
Orbán Viktorhoz látogató érkezett: Azerbajdzsán elnöke. Erről a miniszterelnök közösségi oldalán számolt be.
jan. 30
12:57
Fotók: Holdbéli táj volt nyáron, most újra van víz a tavaly kiszáradt Vekeri-tóban (SzMo)
A tó kedvelt pihenő- és kirándulóhely, ahol számos szabadtéri programra van lehetőség.
jan. 30
13:03
Tóth Gabi az elmúlt hetekben számot vetett az életével (ATV)
Az énekesnő nemrég ünnepelte a születésnapját, ez alkalomból pedig számot vetett a múltjával és az életével, a gondolatait pedig a család.hu-n megjelent írásaiban öntötte szavakba – írja a 24.hu.
jan. 30
13:21
Elemző: Külföldi befolyás lehet az akkumulátorgyár körüli hisztériakeltésben (hirado.hu)
Románia és Szlovákia is versenybe szállt anno a végül Debrecenben megvalósuló beruházásért.
jan. 30
13:21
A Kúria kimondta: hazudott a TV2 Márki-Zayról (444.hu)
Helyreigazítást kell beolvasnia a Tényeknek.
jan. 30
13:33
Rendkívüli bejelentés Szijjártó Pétertől a háborúról (ATV)
Szijjártó Péter Facebook-oldalán osztotta meg a gondolatait a háborúról és Magyarország szerepéről.
jan. 30
13:33
Váratlan hideget hozott a januári tavasz: újabb fagyrekord dőlt meg vasárnapról hétfőre (Pénzcentrum)
Az idei január leghidegebb éjszakája volt a mostani, hétfőre virradóra a Nógrád vármegyei Zabaron mínusz 9,4 Celsius-fokig süllyed a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. A hétfő hajnal az észak felől áramló hideg levegő és az éjszakára csökkenő felhőzet, valamint a mérsékelt, gyenge légmozgás együttes ha
jan. 30
13:33
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az osztrák védelmi minisztert fogadta (Demokrata)
Ausztriával hagyományosan jó szomszédok vagyunk, együttműködésünk a katonai-védelmi területen is nagyon szoros – mondta a honvédelmi miniszter.
jan. 30
13:51
Nagyon jó hírt kaptak a magyarok: ennyit érhet a forint év végére (ATV)
Fél éves, markáns romlás után most stagnál a GKI konjunktúra-indexe, ugyanakkor a Standard&Poor's leminősítette Magyarországot. A szakértők szerint az infláció valóban lassulhat év végére, de az áhított egyszámjegyű szint nem valószínű, viszont ha a jelenlegi szinten stabilizálódnának az energiaárak, az olyan mértékű javulást hozna, amihez egy 370-
jan. 30
14:09
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Minden területen szorosan együttműködünk Ausztriával (hirado.hu)
A semleges Ausztria sem küld fegyvereket a háborúba.
jan. 30
14:21
Rajtaütöttek a kiskunlacházi kábítószer-hálózaton (hirado.hu)
Egy névből kiindulva göngyölítettek fel egy nagyszabású kábítószeres ügyet a Pest vármegyei rendőrök Kiskunlacházán.
jan. 30
14:33
Orbán Viktor: Egy fokozattal feljebb emeltük az együttműködés szintjét Azerbajdzsánnal (hirado.hu)
A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta Ilham Aliyev azeri elnököt.
jan. 30
14:39
Bűnösnek mondta ki a bíróság Varju Lászlót, aki szerint ez súlyos kordokumentum (Demokrata)
Varju szerint ez az ítélet a putyinizálódó orbáni Magyarország legsúlyosabb kordokumentuma.
jan. 30
14:41
Orbán Viktor: Azerbajdzsánnal feljebb emeltük az együttműködés szintjét (Demokrata)
Magyarország egy fokozattal feljebb, a kiemelt stratégiai partnerség szintjére emelte az együttműködést – jelentette be a kormányfő, aki az azeri elnököt fogadta.
jan. 30
15:03
Gyász: hiába küzdöttek a hős mentősért, Sándor életét vesztette (Ripost)
Özönlenek a részvétnyilvánítások a mentős halála miatt.
jan. 30
15:33
Orbán Viktor: Egy fokozattal feljebb emeltük az együttműködés szintjét Azerbajdzsánnal (BorsOnline)
Magyarország egy fokozattal feljebb emelte az együttműködés szintjét Azerbajdzsánnal, a kiemelt stratégiai partnerség szintjére - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten.
jan. 30
15:33
Orbán szerint tovább fog mélyülni a feszültség az EU és Magyarország között (SzMo)
Újabb beszámoló jelent meg a miniszterelnök újságírókkal folytatott háttérbeszélgetéséről. Egy német újságíró szerint Orbán azt mondta, hogy három dologban tér el az EU és az általa képviselt vélemény.
jan. 30
15:45
„Feljebb tekertük” az „együttműködés szintjét” Azerbajdzsánnal (444.hu)
Orbán és Alijev több mint egy évtizede dolgoznak azon, hogy a két ország kapcsolatainak „mélysége és szélessége méltó legyen a két országhoz".
jan. 30
15:45
A németek szegényebbek lesznek a szankciós válság miatt (Ripost)
Drágul az élet Németországban, és nimcs jele javulásnak.
jan. 30
15:51
Soltész Miklós: A kormány támogatja a méltó búcsúztatást is (hirado.hu)
Az államtitkár az emberi élet értékére utalva arról beszélt, bármilyen életkorban is van az ember, méltóságra született és ebben a méltóságban kell tőle búcsút venni.
jan. 30
15:51
Megszökött egy női fogoly Debrecenben (ATV)
A nyomozók néhány órán belül elfogták.
jan. 30
16:03
Nem csak embertársain, de az állatokon is segített az elhunyt szikszói mentős (Ripost)
A vasárnap elhunyt Barna Sándort az egész környék gyászolja.
jan. 30
16:03
Soltész Miklós: A kormány támogatja a méltó búcsúztatást is (Demokrata)
Az államtitkár ravatalozót adott át hétfőn a Borsod-Abaúj Zemplén vármegyei Irotán.
jan. 30
16:09
Váratlan bejelentést tett Orbán Viktor (ATV)
Magyarország egy fokozattal feljebb emelte az együttműködés szintjét Azerbajdzsánnal, a kiemelt stratégiai partnerség szintjére - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten.
jan. 30
16:33
Schadl-Völner-ügy: február második felében kezdődik az előkészítő ülés (ATV)
Tagadja a végrehajtók letartóztatott elnöke, hogy pénzt adott volna Völner Pálnak. Az rtl.hu információi szerint Schadl György kihallgatásain azzal védekezett, hogy csak azért kapott olykor pénzt a végrehajtóktól, mert korábban kölcsönadott nekik, Völner Pállal pedig csak italt ajándékoztak egymásnak, hétköznapi figyelmességként. Schadl azt is mond
jan. 30
16:33
Szórólapokkal oltja a tüzet a debreceni városvezetés (444.hu)
És megjelent egy rejtélyes közvélemény-kutatás is.
jan. 30
17:03
Hatalmas drágulás jön a dohányboltokban szerdától (Ripost)
Nagy drágulás várható a jövedéki adó emelése miatt.
jan. 30
17:09
Elege lett a Mi Hazánknak a postahivatalokban zajló "zsibvásárból" (ATV)
A párt azt követeli, vessenek véget a postahivatali "zsibvásárnak"!
jan. 30
17:45
Saját bajtársukat próbálták újraéleszteni a mentők, sajnos nem tudták megmenteni (SzMo)
Barna Sándort rendkívül segítőkész és jószándékú embernek ismerték, aki fiatalabb bajtársait mindig csendesen, mosolygósan terelte a jó irányba.
jan. 30
17:45
Görgei Artúrra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben (Demokrata)
Görgei Artúr honvédtábornokra, hadügyminiszterre emlékeztek születésének 205. évfordulóján.
jan. 30
17:51
Baj van a kormányablak informatikai rendszerével - több ügyintézés is leállt (ATV)
A hiba nem mindenhol és nem minden ügytípusnál jelentkezik, de nem lehet többek közt jogosítványt, lakcímbejelentést sem intézni - írja a hvg.hu.
jan. 30
18:00
PDSZ: „Az elitgimnáziumok tönkretétele következik” (Menedzsment Fórum)
Nagy Erzsébet szerint ha most felhagynak az ellenállással, akkor még rosszabb lesz a helyzetük, mint a tiltakozások kezdetekor.
jan. 30
18:09
Brutális bírságot kapott az eMAG a versenyhivataltól (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital- eMAG Kt.), mert megszegték a korábbi jóvátételi vállalásaikat - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel.
jan. 30
18:45
"Jelentős eszkalációval" fenyeget a Kreml, ha további nyugati fegyverek érkeznek Ukrajnába (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 30
18:51
Brutális drágulásra számíthatunk a menzákon (ATV)
Lassan luxus lesz az iskolai menza, és az időseknek is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk egy finom ebédért. Idén tovább emelkednek az árak a közétkeztetésben, várhatóan durvább lesz a drágulás, mint az elmúlt években.
jan. 30
19:09
Szijjártó: úgy látszik, ami Németországban jó, azzal szemben Magyarországon egyeseknek kifogásuk van (ATV)
A Boysen csoport 60 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, ahol a cég elektromos autókhoz kapcsolódó alkatrészeket fog előállítani a BMW debreceni gyára számára - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jan. 30
19:15
"Teljesen egészséges kisgyerek volt" - a világ legdrágább gyógyszerétől függ az SMA-s Tomika élete (Ripost)
Tomika fél éves kora óta küzd SMA-s izomsorvadással.
jan. 30
19:21
Jó hír jött a forintról (ATV)
Erősödött a forint hétfőn - közölte az MTI.
jan. 30
19:21
„Könyörögni fogsz” – megszólalt Pétervására polgármestere, szerinte ez nem fenyegetés, teljesen mást jelent (SzMo)
Eged István azt állítja, ő és családja viszont szerint több ezer fenyegetést kapott Hadházy Ákos videója miatt.
jan. 30
19:45
Egy nappal a születésnapja előtt halt meg Chochol Károly fotóművész (SzMo)
Január 27-én lett volna 88 éves a Magyar Televízió Életmű Nívódíjával és Balogh Rudolf-díjjal kitüntetett fotóművész.
jan. 30
20:15
Így áll most a Lánchíd felújítása (ATV)
Továbbra is az eredeti tervek szerint, költségkereten belül halad a Lánchíd felújítása; a szakemberek már festik a járdákra visszakerülő korlátokat és műemléki elemeket - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.
jan. 30
20:27
Elhunyt Chochol Károly (ATV)
Egy nappal 88. születésnapja előtt, január 26-án elhunyt Chochol Károly Balogh Rudolf-díjas fotóművész, fotóriporter - közölte hétfőn a Magyar Fotóművészek Szövetsége.
jan. 30
20:39
Felképelte, megtépte és megrugdosta egymást két 15 éves lány Egerben (SzMo)
Három menetben csaptak össze: az első a szünetben, a második az iskola előtt, a harmadik pedig már a vasútállomáson zajlott. Az egyikük meg is harapta a másikat.
jan. 30
20:57
Orbán közvetlen munkatársa keményen visszavágott Dnyipró polgármesterének (ATV)
Nem Ukrajnáról, hanem arról a frontszakaszról beszélt Orbán Viktor, “ahol brutális és kegyetlen harcok dúlnak”, ezt hasonlította Afganisztánhoz, a senkiföldjéhez  - Nagy János, Orbán Viktor egyik közvetlen munkatársa tisztázza ezzel a miniszterelnök szavait a Dnyipró polgármesterének címzett videónyilatkozatában.
jan. 30
20:57
Nagy büntetés járhat szerdától a magyar autópályákon (Ripost)
Még elkerülhető a bírság!

Keresés