2023. február 15. szerda

febr. 15
9:21
Brutális hőség vár ránk nyáron, már júniusban kánikula lesz (Ripost)
Már júniusban is 32-38 fok között lesz a csúcshőmérséklet.
febr. 15
9:27
Több mint 6,5 millió a beoltottak száma Magyarországon (hirado.hu)
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 2 141 720.
febr. 15
9:27
El kell süllyeszteni az Óbudán kiégett luxusjachtot: nem tudni, volt-e egyáltalán biztosítása (Pénzcentrum)
Megszólalt az Árpád hídnál kiégett jacht tulajdonosa: azt mondta, a kérdéses időszakban nem dolgoztak a hajó, így nem tudja, miért gyulladhatott ki. Hozzátette, a terv az, hogy elsüllyesztik, majd pedig kitalálják, mi legyen vele. Azt sem tudni, volt-e rajta biztosítás.
febr. 15
9:39
Heti járványadatok: 830 új fertőzött, 31 halott (Infostart)
325 koronavírus-fertőzöttet ápolnak kórházban.
febr. 15
9:45
Tiltakoznak a pedagógus-szakszervezetek – Évente ellenőrizné a tanárok munkáját a kormány: valakire jutalom, valakire fizetéscsökkentés várna (Blikk)
Évente ellenőrizné a pedagógusok munkáját az Orbán-kormány szeptembertől, de a próbaüzem már most februárban elkezdődik. A szakszervezetek tiltakoznak.
febr. 15
10:09
Ma vonulhat be a börtönbe Lagzi Lajcsi: újságírók hada várja a mulatóslegendát (Pénzcentrum)
Ma vonulhat börtönbe Lagzi Lajcsi: a közműlopásért elítélt mulatóslegenda ugyan maga nem erősítette meg a dolgot, de több egybehangzó információ szerint a zenész február 15-én vonulhat be a kecskeméti börtönbe.
febr. 15
10:15
Titkos játékbarlangokat üzemeltetett egy zalaegerszegi férfi (hirado.hu)
Engedély nélkül tartott fegyvert.
febr. 15
10:33
Jó hír a babaváróról: jobban járnak azok, akik márciusig várnak a hitelfelvétellel (SzMo)
Csökkent a hitel referenciakamata, így a büntetés is kisebb lesz, ha elveszíti valaki a támogatást.
febr. 15
10:39
Megbuktak a magyarok sofőrök a rendőrségi teszten: ötből két gyerek veszélyben van az autókban (Blikk)
A rendőrség 2022-es felmérése szerint 5-ből 2 gyermek biztonsági öv nélkül, vagy nem megfelelően rögzítve utazik gépjárművekben a magyarországi közutakon. A statisztika szerint a hátsó ülésen utazó emberek közel fele nem szabályszerűen használja a biztonsági övet, vagy egyáltalán nem kapcsolja be magát. A DUE Médiaházózat Nagy Diák KRESZ-tesztje -
febr. 15
10:45
A tanárok negyedének csökkentené a fizetését a kormány (SzMo)
A pedagógus szakszervezetek az Európai Unióhoz fordulnak a szerintük rossz rendszer miatt.
febr. 15
10:57
Mutatjuk, mi érdekelte a netezőket leginkább 2022-ben (hirado.hu)
Az NMHH adatai szerint az elmúlt évben egy átlagos napon 4,2 millió hazai felhasználó netezett, ők napi szinten 84 millió oldalt nyitottak meg a magyar online média kínálatából.
febr. 15
10:57
Így dicsekszik „kalandjáról” a kiskorú fiúval szexelő Krúdys tanár (Demokrata)
Döbbenetesen obszcén, valóban korhatáros videóban dicsekszik B. Zsolt zárt Youtube-csatornáján arról, hogyan elégítette ki őt egy tizenegyedik osztályos fiatal fiú.
febr. 15
11:03
Lemondott Varga Mihály kuratóriumi elnöki posztjáról (Infostart)
Nem indokolta döntését a pénzügyminiszter.
febr. 15
11:15
Eltűnt Vecseri Gergő (Ripost)
A 24 éves férfit egyelőre sehol sem találják.
febr. 15
11:21
Ördögűző pap látogatta meg Orbán Viktort (SzMo)
James Blount korábban úgy is nyilatkozott, hogy Szűz Mária az ő élete szerelme.
febr. 15
11:27
Ujhelyi István az EP-választásról: Lehetetlen, hogy 2024-ben az MSZP listáján szerepeljek (ATV)
A független európai parlamenti képviselő a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: valószínű, hogy 2024 után is az európai baloldali pártcsaládban marad, vagyis az LMP listáján nem lesz rajta.
febr. 15
11:33
Már a radiátorokat hűti a brutális infláció: a fűtésen is spórolnak a magyarok (Pénzcentrum)
Úgy fűtöttünk mínusz 4 fokban, mintha plusz 1 lenne - írja a G7. A lap elemzéséből kiderül, hogy hiába ugrott meg a hideg idő miatt hazai gázfogyasztás, a hőmérséklethez képest még mindig keveset fűtöttünk.
febr. 15
11:57
Figyelem! Fontos levelet kapnak az autósok a Nav-tól (Blikk)
Hamarosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gépjárműadó értesítéseket, határozatokat, az első részletet 2023. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni - hívta fel a figyelmet az adóhivatal szerdán az MTI-nek küldött közleményében.
febr. 15
11:57
Szívfacsaró: a magyar kisbaba új életre kapott esélyt (hirado.hu)
Dórika, az első újszülöttkorában kiszűrt SMA-s gyermek, aki megkapta Magyarországon a génterápiát.
febr. 15
12:03
Orbán Viktor fontos döntést hozott az állami kitüntetésekről (Infostart)
A kormányfő felkérte a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjait.
febr. 15
12:15
Tíz milliárd forintnyi élelmiszert juttatott rászorulókhoz az Élelmiszerbank (hirado.hu)
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület mintegy 240 ezer nélkülözőnek nyújtott segítséget.
febr. 15
12:27
Elsüllyesztették - friss információk a kiégett luxusjachtról (Infostart)
Részlegesen el kellett süllyeszteni – írták az Infostart kérdésére.
febr. 15
12:27
Zenés, káromkodós rendőrségi videó a sorompótörő kamionokról (444.hu)
Éppen javították az egyiket, amikor a másikat megint letörték.
febr. 15
12:33
Követelik a magyar biztos lemondását, aki lehülyézte a képviselőket az Európai Parlamentben (SzMo)
Várhelyi Olivér távozását a liberális uniós politikus, Guy Verhofstad is szorgalmazza.
febr. 15
12:39
Meglepő, kivel találkozott Orbán Viktor (ATV)
Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentette be, hogy Jim Blount atya Magyarországra érkezett, aki a Karmelita kolostort is meglátogatta – írta meg az Index.
febr. 15
12:45
Videó: sokkos állapotban találtak meg egy kutyát az autópálya mellett, a gazdája lemondott róla (SzMo)
Az idős eb, Mangó most új családot keres, mert kiderült, beteg gazdája már nem tudja ellátni.
febr. 15
12:51
Adamis Anna: Meghatott a rengeteg köszöntés (hirado.hu)
Rendkívül meghatott, hogy rengetegen, mintegy ötven vagy annál is több színész, zenész, énekesek és zenekarok, táncosok összehozták ezt a csodálatos estét, s engem megtiszteltek vele – nyilatkozta a hirado.hu-nak Adamis Anna. A dalszövegíró műveit, életútját eleveníti fel a Petőfi Zenei Díj – Az életmű gála a Duna Televízión. A műsor keretében a mű
febr. 15
12:51
Az ELTE Radnóti 39 tanára sem fog közreműködni az idei érettségiben (ATV)
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium 39 tanára szerdán egy Facebook-on közzétett nyilatkozatban közölte, hogy idén semmilyen önkéntes feladatot nem vállalnak az érettségiben – írja a Telex.
febr. 15
12:51
Ezt a magyar várost vették célkeresztbe idén a külföldi turisták (Ripost)
Te kitalálod, melyik városról lehet szó? Annyit segítünk: nem Budapestről.
febr. 15
13:09
Változik a közlekedése az egyik villamosnak (hirado.hu)
Pótlóbusszal lehet majd utazni egy szakaszon.
febr. 15
13:21
Egy szabadnapos rendőr mentette meg a Holt-Tiszába esett férfi életét (ATV)
Egy Holt-Tiszába esett férfit mentettek meg a kihűléstől a Csongrádi Rendőrkapitányság rendőrei – írja a police.hu.
febr. 15
13:27
Komoly pénzeket húz le a magyarokról a saját bankjuk: durván ráfizetnek a lustaságukra (Pénzcentrum)
A magyarok a pénzügyi szolgáltatók tapasztalatai szerint igen hűséges ügyfelek. Ennek a bankok persze örülhetnek, maguknak viszont a lakossági ügyfelek gyakran sokat ártanak ezzel az attitűddel. Sokan ugyanis akkor sem váltanak például bankszámlát, ha már drágának találják azt, esetleg elégedetlenek jelenlegi bankjuk szolgáltatásaival. Gyakran felm
febr. 15
13:27
Varga Mihály már nem az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke (Demokrata)
A pénzügyminiszter szerint az Óbudai Egyetem modellváltása sikeres volt, mert az egyik legnépszerűbb és legnagyobb felsőoktatási intézménnyé vált.
febr. 15
13:33
Varga Mihály is lemondott a kuratóriumi tagságáról (ATV)
Varga Mihály szerdán befejezte az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökeként végzett munkáját. Ezt a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közölte.
febr. 15
13:39
Orbán Viktor döntött arról, ki dönthet az állami kitüntetésekről (SzMo)
A miniszterelnök összeállította a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottságok tagjainak listáját.
febr. 15
13:51
„Már csak a csoda segíthet” - kómában küzd az életéért Imre, akit két kisgyermeke vár haza (Ripost)
A felesége mellette van, fogja a kezét...
febr. 15
13:51
Nem lesz könnyű az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának visszaállítása (Demokrata)
Papíron visszaáll a rend az úzvölgyi katonatemetőben – értékelte a jogerős ítéletet Birtalan Sándor csíkszentmártoni polgármester.
febr. 15
14:03
Napokon belül megnevezik a magyar űrhajósjelölteket (Infostart)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosával, Ferencz Orsolyával annak apropóján beszélgetett az InfoRádió, hogy szerdán Magyarországra látogatott az Európai Űrügynökség űrbiztonsági delegációja.
febr. 15
14:03
Szikra Mozgalom: Semmi hősies nincs abban, hogy aktivisták idejönnek Nyugatról, kiélik az agressziójukat, majd hazamennek a következmények vállalása nélkül (444.hu)
A szervezet közleményben jelentette be, hogy semmi közük a külföldről érkező antifasiszták támadásaihoz. Erre azután került sor, hogy a szélsőjobboldali oldalak a Szikrát és Jámbor Andrást emlegették a támadás szervezőiként.
febr. 15
14:03
Elmenekült a kérdések elől a pedofil tanár (Demokrata)
Arcát eltakarva menekült el a Metropol munkatársai elől B. Zsolt.
febr. 15
14:15
Ujhelyi István jóban volt a korrupció miatt letartóztatott politikusokkal (Demokrata)
Közös kép bizonyítja, hogy jó viszonyt ápolt Marc Tarabellával és Eva Kailivel.
febr. 15
14:33
Gulyás Gergely: Minden magyar felelős minden magyarért (hirado.hu)
A miniszter úgy fogalmazott: nagyra becsülik Ukrajna saját területének védelmében folytatott hősies küzdelmét, ugyanakkor a magyar érdek, hogy a kárpátaljai magyarságot ebből a legkevesebb negatívum érje.
febr. 15
14:39
Gyopáros Alpár: A tanyagondnok a falu lelke (hirado.hu)
Sok településen sokat futott, elöregedett járművekkel végezték a szolgáltatást, mostanra 1200 helység kapott új buszt – mutatott rá.
febr. 15
14:39
Lagzi Lajcsi szerint a börtönbe vonulás fakultatív program, és neki nincs hozzá kedve (ATV)
Galambos Lajosnak a hírek szerint ma kellene bevonulnia a börtönbe, ám a mulatós sztár nem jelent meg a büntetés-végrehajtási intézménynél, ahol újságírók várták. Most azt nyilatkozta: úgy érzi magát, mint egy űzött vad.
febr. 15
14:51
Két fontos határidő is lejár ma éjfélkor (Infostart)
A felsőoktatás szeptemberben induló képzéseire február 15-én éjfélig lehet jelentkezni, és idén először eddig kell ezt az Ügyfélkapun hitelesíteni is.
febr. 15
14:51
A kormány a NATO-ban is a magyarok biztonságáért dolgozik (Demokrata)
A védelmi miniszterek áttekintették a NATO keleti szárnyának megerősítését.
febr. 15
14:57
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A kormány a magyar emberek biztonságáért dolgozik a NATO-ban is (hirado.hu)
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban folytatott megbeszéléssel összefüggésben megerősítette: Magyarország álláspontja nem változott.
febr. 15
14:57
Nemzetközi vörösterror Budapesten (Demokrata)
Csak a szerencsén múlt, hogy a magukat antifasisztáknak nevező szélsőségesek budapesti támadássorozata nem járt emberhalállal.
febr. 15
15:09
A nádasból hallotta meg a nyöszörgést a szabadnapos rendőr, ő lett a nap hőse (hirado.hu)
Szabadnapos rendőrnek köszönheti az életét a bajba jutott férfi.
febr. 15
15:09
Kucsera Gábor folytatja a szemérmetlen önsajnáltatást (ATV)
.

Keresés