2024. október 10. csütörtök

okt. 10
12:03
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország békéjéhez elkötelezett hazafiakra van szükség (hirado.hu)
A küldetés folytatódik, nem feledjük az előttünk járókat, és a mi nemzedékünk is megteszi, amit kell – mondta a honvédelmi miniszter.
okt. 10
12:03
Ez már nem lehet véletlen: újabb fideszes nagyágyú szólt be kegyetlenül Vitézynek (ATV)
Lázár János után újabb kormányközeli politikus támadta meg Vitézy Dávidot.
okt. 10
12:12
Magyar Péter öccse rajta volt a Volánbusz fizetési listáján, amikor bátyja a vállalat igazgatósági tagja volt (SzMo)
Nem ez az első olyan eset, amikor kiderült, hogy a Tisza párt elnöke és öccse korábban egyszerre tűntek fel állami vállalatok környékén.
okt. 10
12:18
A békéhez elkötelezett hazafiakra van szükség (Demokrata)
Újjáépítjük a Magyar Honvédséget, megerősítjük az altiszti kart – mondta a honvédelmi miniszter.
okt. 10
12:21
A Médiatanácsnak adott igazat a Fővárosi Törvényszék az RTL-lel szemben (Infostart)
Megerősítette a Médianács egyik, RTL-lel szemben tavaly meghozott másodfokú határozatának jogszerűségét a Fővárosi Törvényszék - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
okt. 10
12:21
A szentendrei Escobárnak készült - Szétdrogozta magát, majdnem megölte nevelőapját - Korhatáros rendőrségi videó (ATV)
Nevelőapja bántalmazásától sem riadt vissza az a 28 éves férfi, aki a gyanú szerint közel két éve rendszeresen fogyasztott marihuánát. A szentendrei rendőrök elfogták.
okt. 10
12:24
Bajnoki érem - Ifj. Belus Tamás dobogóra állhatott az országos bajnokságon (Nyíregyháza)
A nyíregyházi ultra futó ezúttal is remekül versenyzett.
okt. 10
12:24
A Pannónia programban már több mint négyezer kétoldalú kapcsolat jött létre (vasárnap.hu)
Eddig már több mint négyezer kétoldalú kapcsolat épült ki a magyar és a külföldi egyetemek között a Pannónia Ösztöndíjprogramban – mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára Budapesten, a programot népszerűsítő flashmobon. Az államtitkár a XII. k
okt. 10
12:30
Akkora a teher a boltokon, hogy hajléktalanszállókra és benzinkutakra is telepítene visszaváltó-automatákat a Mohu (SzMo)
A boltokon már túl nagy a nyomás, és ez nem csak konfliktusokat szül, de az üzletek nem is bírnak minden esetben a hatalmas rohamokkal.
okt. 10
12:33
Orbán Viktor: itt egy újabb őrhely, világszínvonalú múzeumban világszínvonalú kiállítást nyitottunk (Infostart)
A Néprajzi Múzeum új állandó kiállításának megnyitóján mondott beszédet a miniszterelnök.
okt. 10
12:39
A Xviii. kerületnek nyújtott támogatáson is rajta van a Fidesz választókerületi elnökének neve (444.hu)
"Pártállami tempó" – írta a kerület DK-s polgármestere.
okt. 10
12:45
Egy idős férfi elektromos kerekesszékkel hajtott fel az M4-esre (Infostart)
Az idős embernek egyáltalán nem lett volna szabad az autópályán tartózkodnia a lassan haladó elektromos járművel, és ezt a sofőrök igyekeztek is a tudomására hozni.
okt. 10
12:48
Amíg a tankerület új céget talál, addig a szülők takaríthatják a XVII. kerületi iskolát (Telex)
A szülők csináltak egy Excel-táblázatot, a takarításra önként lehet jelentkezni, pénz nem jár érte. Írjon nekünk, ha hasonló tapasztalatai vannak!
okt. 10
12:51
Vége a titkolózásnak: itt bukkant fel Szijjártó Péter - ez sokaknak nem fog tetszeni (ATV)
A külügyminiszter reggeli posztjából még csak sejteni lehetett, hogy hova utazik. Mostanra kiderült, maga Szijjártó Péter tette közzé, hogy ismét Oroszországban van.
okt. 10
12:57
Megmentették a Bükkben egy sziklán lógó az idős nőt (hirado.hu)
A járőrök és a katasztrófavédelem munkatársai együttes erővel, biztonságban lehozták a hegyről az idős nőt.
okt. 10
13:00
Magyar Péter Orbán Balázsról: "Azért az uniós bürokratáknak van humora. A 23-as székre ültették az Európai Parlamentben". (SzMo)
Magyar Péter vette észre, hogy az 1956-ról érdekes kijelentéseket tevő politikai igazgatót szerdán éppen a 23-as székre ültették az Európai Parlamentben.
okt. 10
13:09
Orbán Viktor: "26 után megindulhatunk ismét a nagy dolgok felé" (ATV)
"Lassacskán túljutunk a bajokon, a ‘25-ös és a ‘26-os év a családok, kisvállalkozások rendbetételének az éve lesz. De aztán megindulhatunk ismét a nagy dolgok felé, ideje, hogy a tervezők ismét hegyezzék a ceruzájukat" - jelentette ki a miniszterelnök a Néprajzi Múzeumban.
okt. 10
13:09
Szijjártó Péter azért szívélyesebb a keleti kollégákkal, mert ők nem oktatják ki a médiaszabadságról, a finnek meg igen (444.hu)
Pedig Szijjártó szerint érdemes megnézni a koncentrált finn média viszonyait.
okt. 10
13:15
Felújítják a főváros egyik fontos útját, a dugó miatt a környéken nincs menekvés (Infostart)
A X. kerületi Kozma utcában a Budapest Közút felújítja az útburkolatot.
okt. 10
13:15
Orbán Viktor: Mi, magyarok csak akkor maradhatunk meg, ha megéljük kultúránkat és hagyományainkat (hirado.hu)
Orbán Viktor hangsúlyozta: ha egy nemzet elveszíti népi kultúráját, akkor elveszíti a képességét, hogy megítélje, mi a jó és mi a rossz.
okt. 10
13:21
Orbán Viktor: A Városliget nemcsak egy közpark, hanem a magyar nemzeti kultúra egyik zarándokhelye is (hirado.hu)
Évekkel ezelőtt a Liget botrányos állapotban volt, a főváros nem volt abban a helyzetben, vagy talán nem is akart javítani az állapotán, ezért a kormánynak kellett lépnie – idézte fel a kormányfő.
okt. 10
13:21
Ha tetszik, ha nem: Szijjártó Péter Szentpéterváron parádézik a gázfórumon (444.hu)
Egy nappal azután, hogy többek között épp emiatt bírálták a magyar kormányt az Európai Parlamentben.
okt. 10
13:24
Kovács Gergely: Eddig 420 ezret kerestem, most 4 milliót fogok, ez ijesztő (SzMo)
A XII. kerület újdonsült polgármestere a várható fizetéséről is beszélt a Telexnek adott interjújában.
okt. 10
13:24
Az EP képviselői azt követelik a georgiai hatóságoktól, hogy töröljék az LMBT-propagandát tiltó törvényt (vasárnap.hu)
Az Európai Parlament (EP) Georgiával kapcsolatos szerdai állásfoglalása beavatkozás az október 26-i georgiai parlamenti választásokba az ellenzék javára – jelentette ki csütörtöki sajtókonferenciáján Mamuka Mdinaradze, a Georgiai Álom-Demokratikus Georgia kormánypárt végrehajtó bizottságának titkára. Az EP-képviselők által jóváhagyott dokumentumban
okt. 10
13:27
Orbán Viktor ma már kiállítást nyitott meg Budapesten, de a tegnapi Ep-csörtéről is szót ejtett: "Súlyos a helyzet!" – fotók, videó (Blikk)
Orbán Viktor tegnap, azaz szerdán még az Európai Parlament strasbourgi vitáján vett részt, ahol ismertette a magyar soros elnökség programjait, amelyet egy több órás vita követett, ahol elszabadultak az indulatok. Azonban csütörtökön már a miniszterelnök ismét Budapesten van, ahol a Néprajzi Múzeum új, állandó kiállítását nyitotta meg ma délelőtt.
okt. 10
13:27
Böröcz László: Botrányos kifizetésekre és adattörlésre is fény derült az I. kerületben (hirado.hu)
A polgármester közölte: két év alatt V. Naszályi Márta közvetlen köre, a fizetésükön felül közel 140 millió forintot vettek fel különböző jogcímeken.
okt. 10
13:27
Vitézy ott folytatja, ahol tegnap abbahagyta: aprítja Lázárt, ahol csak tudja (ATV)
Friss poszttal jelentkezett a fővárosi képviselő, egykori közlekedési államtitkár, melyben továbbra is a közleledési miniszzert bírálja nagy lendülettel.
okt. 10
13:29
Október 15-től lezárják az M5-ös autópálya egy csomópontját Kecskemét térségében (hirado.hu)
Pántya József kiemelte, Kecskemét városa sem tétlenkedett, hiszen az elmúlt öt évben 45 utat és csomópontot épített vagy újított fel.
okt. 10
13:36
Kicsoda a főváros szürke eminenciása, akihez Karácsony Gergely annyira ragaszkodik? (Telex)
Kiss Ambrus neve főpolgármester-helyettesként ritkán került az újságok címlapjára, de az elmúlt hetek fővárosi tárgyalásai miatt most sokat hallani róla. Kiss a baloldali kormányok alatt sok tapasztalatot szerzett a közigazgatásban, de Karácsonynak nem csak korábbi munkahelyei miatt lehet fontos a személye.
okt. 10
13:45
Rengeteg útépítést és fejlesztést jelentett be a kormány az elkövetkező évekre (Infostart)
A magyar kormány váratlanul jelentette be, hogy tömeges útépítéseket tervez az elkövetkező évtizedre, például összekötné a Kárpát-medencei városokat.
okt. 10
13:45
Megkapta a kormány a verdiktet nyugdíjügyben - Ha ezt nem teszi, akkor lesz a nagy baj (ATV)
A GKI szerint átfogó nyugdíjreform mentheti csak meg a rendszert, amihez sok kis léps szüséges.
okt. 10
13:45
Kikérték az Európai Parlamenttől Magyar Péter mentelmi jogát (444.hu)
Az ügyet továbbítják az EP jogi szakbizottságához.
okt. 10
13:54
A magyar kormány nem tudna blokkolni: az Unió elfogadta, hogy 35 milliárd eurós hitellel támogatja Ukrajnát (SzMo)
A törlesztéshez a szankciók miatt befagyasztott orosz jegybanki vagyon hozamát is felhasználnák, azaz tulajdonképpen orosz pénzzel segítenék Ukrajnát.
okt. 10
14:03
Kovács Gergely hivatalba lépett: "nem akarunk senkit elküldeni" (Infostart)
Megtartották az állománygyűlést, elkezdte a munkát a kutyapártos Kovács Gergely a hegyvidéki önkormányzat élén. Beszélt arról is, tényleg ingyenes lehet-e a parkolás egy időre a kerületben, illetve hogy miért nem Hegyvidék már a kerület Facebook-oldalának a neve.
okt. 10
14:03
Orbán Viktor nyitotta meg a kiállítás (Metropol)
Orbán megnyitotta új kiállítását
okt. 10
14:03
Hiába vették fel rég, még sincs sehol Orbán Balázsék stratégaműsorának új része (444.hu)
A miniszterelnök politikai igazgatójának műsorvezetőtársa, Kohán Mátyás viszont nem tűnt el: a kazah demokráciát ajánlja az EU-nak.
okt. 10
14:15
Nincs takarítócég, a szülők takarítják az egyik budapesti általános iskolát (Blikk)
A magyar oktatás egy újabb döbbenetes esetéről érkezett hír. Az egyik XVII. kerületi általános iskolában jelenleg a diákok szülei végzik az osztálytermek takarítását, amíg a tankerület új takarítócéget keres. Noha a helyzet csak ideiglenes, a szülők önkéntes alapon takarítják a termeket: pénzt nem kapnak, csupán a szükséges eszközöket.
okt. 10
14:15
A hurrikán fogságában a magyar csillagász – Kiss László Orlandóból jelentkezett (Infostart)
A szélnél is sebesebben terjednek az álhírek a Floridában pusztító hurrikánról – mondta az InfoRádióban Kiss László csillagász. A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója Orlandóban egy szállodában vészelte át a hatalmas vihart.
okt. 10
14:15
Mi történik a Fideszben? - Újabb fideszes polgármester ment neki nyiltan Navracsics tervének (ATV)
"Nem tartom szükségesnek": Debrecen polgármestere ellenzi az iparűzési adó rendszerének átalakítását. Papp László azt mondja, Debrecen már így is 8 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizet évente, ebből lenne érdemes fejleszteni az agglomerációs településeket.
okt. 10
14:21
Orbán: "hosszan sorolhatnám a bosszantó és beteg agyszüleményeket" (ATV)
"A héten volt szerencsém Strasbourgban vitázni, higgyék el, súlyos a helyzet. Adjunk hálát a Jóistennek, hogy nálunk még helyükön vannak a dolgok - mondta Orbán Viktor a Néprajzi Múzeum kiállításmegnyitóján, ahol az abszurd okoskodásokra példaként hozta azt, "ha a sokszínűség akkor is érték, ha bűnözést és terrort szül". "Vagy hogy békében élhessün
okt. 10
14:45
Orbán Viktornál a labda, eldöntheti, hogy mi épüljön a következő évtizedben (Menedzsment Fórum)
Beadták a minisztériumok, hogy milyen beruházásokat tartanak indokoltnak.
okt. 10
14:45
Itt a Glamour-matek lényege: minél többet költ, annál többet spórol (Blikk)
Nem késő még otthon leülni és átnézni, miből kellene venni egy nagyobb mennyiséget. Jól jönne az öblítő? Kifogyott a mosogatószer? Végét járja a kedvenc parfüm és már a samponból se maradt sok? Meg annyira jó volna megvenni azt a cuki cipőt, amit már kinézett a múlt héten? Nos, itt a megoldás: itt van a GLAMOUR-napok ősz!
okt. 10
14:45
Az EP elnöke bejelentette, hogy Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérték (ATV)
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke csütörtökön bejelentette, hogy a magyar hatóságok hivatalosan kérvényezték Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A kérelmet az EP jogi szakbizottsága fogja megvizsgálni, amely később véleményt nyilvánít az ügyről. A végső döntést az Európai Parlament képviselői hozzák meg szavazás ú
okt. 10
14:48
Az EP elnöke bejelentette, hogy kikérték tőlük Magyar Péter mentelmi jogát (Telex)
Az ügy most az Európai Parlament jogi szakbizottságához megy véleményezésre.
okt. 10
14:51
Az Egészségablak-alkalmazással egyszerűen foglalható időpont szemészeti vizsgálatra (hirado.hu)
Rétvári Bence államtitkár kiemelte, hogy az Egészségablak ingyenes, bárki számára letölthető mobiltelefonos alkalmazás.
okt. 10
14:54
Telex: Orbán Viktor öccse maga is segített elkészíteni a kiszivárgott hangfelvételt (SzMo)
A Telex információi szerint egy elszámolási vita állhat amögött, hogy a felvétel nyilvánosságra került.
okt. 10
14:54
Az ukrán parlament megemelte a hadiadót (vasárnap.hu)
A hadiadó megemeléséről döntött a kijevi parlament csütörtökön. A törvény szerint a lakosságot érintő, már 2014-ben bevezetett hadiadót 1,5 százalékról 5 százalékra emelik. Kivételt képeznek a katonák, számukra továbbra is 1,5 százalék lesz az adó mértéke. Magasabb lesz az egyéni vállalkozók és kisvállalkozások adója, 50 százalékos nyereségadót vet
okt. 10
15:06
Őszi virágosítás – Virágba borul az egész város (Nyíregyháza)
Már javában zajlanak a virágosítások Nyíregyházán. Idén ősszel kétnyári és hagymás növényeket ültet el a Nyírvv Nonprofit Kft. a parkokban és tereken. Közel 75 ezer növénnyel díszítik fel a várost, melyekben tavaszig gyönyörködhetnek a lakók.
okt. 10
15:09
Az egyik legismertebbb elemző szerint a Fidesz nagyon betett a saját polgármestereinek is (ATV)
A téma apropóját az adja, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter elismerte, hogy a kormány elvonná az önkormányzati bevételek egy részét
okt. 10
15:15
Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán posztolt Deutsch Tamás (Infostart)
Magyar Péter a mentelmi joga mögé bújva akarja elkerülni az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti felelősségre vonást - írta a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője a Facebook-oldalán csütörtökön.

Keresés