Március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pénteken Budapesten újságírók
Átestek az első orvosi vizsgálaton Kátya, az Ukrajnából mentett selyemmajom ikrei a Nyíregyházi Állatparkban. A fehérpamacsos selyemmajom ikrek szeptemberben születtek, a vizsgálaton az egyedi azonosító behelyezése mellett ivarmeghatározás is történt. A selyemmajom ikrek nevét Kátya, az anyaállat egykori gazdája adta, így a Tony és Leona keresztnev
Megkezdődtek a nádvágási munkálatok a Bujtosi-tónál. A Petőfi Sándor Tagintézmény diákjai egy rendhagyó tanóra keretein belül ismerhették meg a tó élővilágát és ennek a tél végi munkának a fontosságát péntek délelőtt. Az örökös ökoiskola évek óta kiemelten foglalkozik a gyerekek környezettudatos nevelésével.
Március 4-től ismét visszaköltöznek a közösségek, művészeti, mozgás, és életmód csoportok a közművelődési intézménybe. Ezzel együtt megszaporodik a színházi és egyéb produkciók száma is a művelődési központban, amely márciustól már szombat délelőttönként is nyitva lesz. Repisky Dániel ügyvezető kiemelte, a tavaszi programkínálatot úgy állították
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, Demeter Szilárd lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és létrejön a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ. A hírt Csák János kulturális és innovációs miniszter jelentette be kedden. A Magyar Nemzeti Múzeum frissen kinevezett igazgatója az ATV Start című műsorának a vendége volt.
A főváros vezetésének az a célja, hogy egy évtizeden belül visszaadjon plusz öt, egészségben eltöltött évet a budapestieknek - jelentette ki a főpolgármester egy a főváros jövőjéről szóló pénteki tanácskozáson.
Bárnai Árpáddal készített egy hosszú interjút a 444.hu, amelyben a bicskei gyermekotthon korábbi alkalmazottja elmesélte, hogy mi is történt ott 2006 és 2011 között.
Kubatov Gábor FTC-elnök és Fidesz-alelnök korábban azt mondta, aki megvonja a Fraditól a támogatást, az mit sem sejt a nemzeti érzésekről, sem a sport oktatásban betöltött fontos szerepéről.
Az érdeklődők a program tervezett tematikájával kapcsolatban levélben vagy elektronikus levélben legkésőbb március 17-ig tehetnek észrevételt vagy javaslatot.
Több fővárosi kerületben és vidéki nagyvárosban is visszaléptetik a már bejelentett polgármesterjelöltjüket a másik javára. A DK beáll Juhász Péter mögé, és Csepelen is a momentumos jelöltet támogatják. A Momentum Kőbányán és Pesterzsébeten hozott áldozatot. Mutatjuk a DK-Momentum paktum részleteit.
Idén a legénységnél átlagosan 12 százalékos, az altiszti állománynál átlagosan 11 százalékos, a tiszteknél átlagosan 10 százalékos illetményfejlesztés valósul meg.
Mint azt az atv.hu is megírta, a Demokratikus Koalíció (DK) egy közleményben azt állította, hogy Áder János egykori köztársasági elnök testvére tudhatott arról, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója molesztálja az ott élő gyerekeket. Áder János most bejelentette, hogy húga pert indít Gy. Németh Erzsébet és Dobrev Klára, a Demokratikus Ko
Bár a hírekben mostanában az Integritás Hatóság azzal szerepel, hogy együttműködik velük Magyar Péter, Varga Judit exminiszter exférje, az is érdekes lehet, hogy mit tartalmaznak a viszonylag új intézmény vezetőinek vagyonnyilatkozatai.
"Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik" – írja a történész, aki szerint az új államfő apja 1944-ben a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetőjeként üdvözölte az ország német megszállását.
Melodráma három képben. Ez az alcíme a Kaktuszember című mozinak, mely Rudolf Olivér vizsgafilmje. A fiatal rendező munkáját nemrégiben mutatták be nagy sikerrel a 35. Trieszti Filmfesztiválon. A szakemberek elismerően nyilatkoztak a film újszerű technikájáról, mely leegyszerűsített játékmódot kívánt a művészektől. A Kaktuszember férfi szereplője
A teljes magyarországi választókorú népesség csaknem egésze, egészen pontosan a 95 százaléka hallott a kegyelmi botrányról, kétharmaduk pedig közvetlen köztársasági elnök-választást szeretne egy friss felmérés szerint.
Egyelőre megállíthatatlan üstökösnek tűnik Magyar Péter a magyar közéletben, és most úgy tűnik: az emberek túlnyomó többsége látatlanban akár szavazna is rá.
A Fidesz-Kdnp pártszövetségre a biztos pártválasztók 47%-a szavazna egy most vasárnapi választáson, ez 3 százalékpontos csökkenés a legutóbbi méréshez képest.