2024. március 27. szerda

márc. 27
8:51
Rétvári Bence: A gyermekvédelmi vezetőknek csoportos gyakorlatokon és egy mélyinterjún is részt kell venniük (Telex)
Márciusban és áprilisban 530 gyermekvédelmi intézményben indul soron kívüli vizsgálat.
márc. 27
8:54
Fontos bejelentés: így közlekednek a Máv járatai húsvétkor (Blikk)
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési változásokról beszámolva. Jelezték, hogy ha szükséges, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat.
márc. 27
9:00
Nem áll túl jól a forint szénája, ismét elég közel kerültünk a 400-as euróhoz (ATV)
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 27
9:00
Így lesz művészet az öregedés (Nyíregyháza)
Folytatódik a Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiája újabb hat ismeretterjesztő előadássorozattal.
márc. 27
9:06
Esővel tér vissza az igazi tavasz, de húsvétra nyoma sem lesz a rossz időnek (Pénzcentrum)
Szerdán nap közben csak néhol, estétől azonban már mindenhol beborul az ég, majd az eső is elered. Mindeközben fázni nem fogunk, a hőmérséklet délután 15 és 23, késő este 11, 17 fok között alakul.
márc. 27
9:06
Nyuszi hopp! - a húsvétra készültek a Gárdonyiban (Nyíregyháza)
Húsvéti tojáskereső versennyel kedveskedett a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye a környék óvodásainak és saját tanulóinak az ünnep előtt. A játékos vetélkedés során megelevenednek a régi néphagyományok és a modern kori szokások.
márc. 27
9:12
Megkongatták a vészharangot, szörnyű, ami a magyar határon történik (ATV)
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta naponta még mindig több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
márc. 27
9:18
Újabb, különleges erőmű épülhet Magyarországon: így használná ki a szél és víz erejét (Pénzcentrum)
Jelenleg a szivattyús erőmű jelenti a megoldást az időjárásfüggő technológiák teljesítménykiegyenlítésére - mondta el Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő a Magyar Nemzetnek. Ausztriában számos ilyen létesítmény működik, idehaza Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében létesülhet szivattyús erőmű, írják.
márc. 27
9:27
Erőszakos tüntetők támadtak rá a HírTV stábjára (Demokrata)
Magyar Péter eredetileg békés tüntetésre szólította fel a híveit, de ez ma sem sikerült.
márc. 27
9:30
Rétvári: A mostani vizsgálatok célja, hogy ha volt gyermekbántalmazás vagy szexuális visszaélés, az "most bukjon ki" (444.hu)
Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit.
márc. 27
9:30
Bántalmazták az idősotthonban: meghalt a tokaji férfi (Pénzcentrum)
Halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy tokaji idősotthonban történt bántalmazással kapcsolatban írta a 24.hu. A lapnak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megerősítette, hogy 2024. február 2-án mentő vitte kórházba a tokaji Szent Lázár Idő
márc. 27
9:30
Hangszert a kézbe – Országjáró könnyűzenei sorozat Nyíregyházán (Nyíregyháza)
.
márc. 27
9:36
Figyelmeztet a nemzetbiztonság: a reptér nevében vernek át a Facebookon (ATV)
Egy oldal visszaél a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (Budapest Airport - BUD) nevével, és csaló posztokat, hirdetéseket publikál.
márc. 27
9:42
Egyéves időtartamra megkötné a kormány az új könyvek árát (444.hu)
Hogy ne lehessen kedvezményt adni a kiadó által szabott árból.
márc. 27
9:48
Vitézy Dávid beelőzi Szentkirályi Alexandrát? Friss mérés készült a főpolgármester-jelöltekről (ATV)
Vitézy Dávid a legutóbbi mérések alapján népszerűbb a Fidesz jelöltjénél.
márc. 27
9:51
Magyar Péter jobbulást kívánt Gulyás Gergelynek, aki őt az új Márki-Zay Péternek nevezte (SzMo)
Az egykori jóbarát a hosszú lábadozás után először mutatkozó miniszternek üzent a kormány Facebook-oldalán, ahol Gulyás üzenete videóban is megjelent.
márc. 27
9:51
Egy hónap alatt 30 milliárddal nőtt a kórházak tartozása, a szállítók és a szolgáltatók felé van elmaradás (Telex)
Azért állhatnak le rendelések, mert nincsen elég eszköz.
márc. 27
9:53
Bayer Zsolt Magyar Péterről: Nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével ez a dupla nulla (Telex)
A Fidesz-alapító publicista szerint Magyar Péter "sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire".
márc. 27
9:54
A pillanat, amikor Schiffer András a Hír TV-ben nem találja a megfelelő szót, de Velkovics Vilmos a segítségére siet (444.hu)
Ifj. Lomnici Zoltán-díjas pillanatot produkált Schiffer és a kormánypárti műsorvezető, amikor az ügyvéd Magyar Péter kétperces hangfelvételéről szakértett (úgy, hogy még nem hallotta).
márc. 27
9:54
Egészségszervezők számára rendezett versenyt a GFE (Gyulatelevízió)
A dél-alföldi régió legjobb egészségszervezőjét keresték azon a versenyen, melynek eredményhirdetését kedd délután tartották a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán. A megmérettetés legjobbjának a kondorosi, de a békéscsabai Közgében tanuló Bojtos Petra bizonyult. Az eseményen Vincze Gábor, a gyulai kar dékánja arról beszélt, hogy a felgyorsult világban
márc. 27
9:57
A komplett Fidesz lájkolta Varga Judit legutóbbi posztját, mégis kétszer annyi alatta a röhögő fejes emoji (SzMo)
Képviselők és a párt helyi szervezeteinek oldalai is reagáltak az egykori igazságügyi miniszter bejegyzésére. Röhögős emojiból azonban így is tízezerrel több jött össze.
márc. 27
10:00
Szabadult a fegyházból: a rendőr vesztegetésért és csalásért elítélt Vizoviczki Lászlót (Pénzcentrum)
Szabadult a fegyházból a rendőrök megvesztegetése és költségvetési csalás miatt elítélt Vizoviczki Lászlót tudta meg a Magyar Nemzet. A Hajógyári-sziget volt urának két ítéletét összbüntetésbe foglalták, aminek köszönhetően Vizoviczki már szabad ember.
márc. 27
10:03
TeSzedd! - Tavaly 1775 tonna szemét gyűlt össze önkéntesen, akció újratöltve (Infostart)
Idén tizenkettedik alkalommal, a Föld napjára időzítve, április 22-én elindul a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára mondta el a részleteket.
márc. 27
10:03
Egy nap alatt öt feljelentés született Magyar Péter hangfelvétele miatt (SzMo)
Tiltott adatszerzés, hivatali visszaélés, kényszerítés és zsarolás – akár valódi a felvétel, akár nem, számos problémát felvet. Tényi István pedig igyekezett minddel foglalkozni.
márc. 27
10:03
Gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort az ügyészség (Telex)
A MET szerint Fővárosi Nyomozó Ügyészség nem közölte, hogy mivel gyanúsítják.
márc. 27
10:12
4 400 000 000 forintba került a Sámándob felépítése Karcagon (444.hu)
Miután 5-6 milliárdért felhúzták és lebontották Milánóban.
márc. 27
10:27
Ezren kezdhetnek sztrájkolni a sopronkövesdi Autolivben (Infostart)
Múlt hét csütörtökön már tartottak egy figyelmeztető sztrájkot, most várhatóan hat órán keresztül áll majd a termelés, a külföldi vendégmunkások is csatlakozhatnak.
márc. 27
10:30
Bayer Magyar Péterről: Tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével (444.hu)
"Ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire."
márc. 27
10:33
Figyelem, megint terjed egy átverős oldal, ahol azt állítják, hogy ottfelejtett bőröndöket árverez el a reptér (Telex)
Az oldalra érkezőket egy adathalász oldalra terelik át a csalók.
márc. 27
10:39
Varga Judit minden hozzászólást letiltott, de a kommentelők találtak egy rést a pajzson (SzMo)
Rengetegen pörgetnek vissza egy február 10-i posztjához, amit még szabad kommentelni. És mindenki kendőzetlenül elmondja a véleményét.
márc. 27
10:41
A kormány megtiltaná, hogy olcsóbban adják a könyveket a boltokban (SzMo)
Az új könyvekre legfeljebb 10 százalék kedvezményt lehetne majd adni az első évben. A törvényjavaslat nem vonatkozik a tankönyvekre.
márc. 27
10:42
Kommandósok vitték bilincsben Portik fiát (ATV)
Portik Tamás fia korábban rátámadt egy bíróra, amiért bíróság elé kell állnia.
márc. 27
10:51
Magyar Péter biztonsági öv nélkül autózott az ügyészségre (SzMo)
A Facebookon jelentkezett be útközben a hátsó ülésről, és többen kiszúrták, hogy nem volt bekötve. Pedig több mint 20 éve ez már lakott területen belül is kötelező lenne.
márc. 27
10:57
"A bántalmazás tankönyvi példáját láthatjuk leírva" (Demokrata)
Ezt gondolja a kapcsolati erőszak szakértője Varga Judit megdöbbentő bejegyzéséről.
márc. 27
11:00
Orbán Viktorék a Magyar Péter-ügy árnyékában agyalnak valamin (Menedzsment Fórum)
A kormányfő Facebook-bejegyzése alá kommentet fűzött Magyar Péter is.
márc. 27
11:15
Bayer Zsolt Magyar Péterről: Nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével (SzMo)
A lovagkeresztes publicista szerint 10 éve "kerülgetik" a Fideszben Varga Judit férjét. Bayer takonygerincűnek és dupla nullának is nevezte Magyart, aki szerinte a feleségével készült hangfelvételen "nárcisztikus pszichopatákra" jellemző módon irányította a beszélgetést.
márc. 27
11:18
Gyanúsítottként idézte be az ügyészség Iványi Gábort (444.hu)
Az egyház további hét munkatársát pedig tanúként.
márc. 27
11:21
Magyar Péter a Nyugat.hu-nak: Varga Judit semmilyen bűnt nem követett el (SzMo)
Arról kérdezték a kedd esti tüntetésen, hogyan reagálna, ha a volt feleségét is elszámoltatnák a Schadl-Völner-ügyben.
márc. 27
11:33
Karsai Dániel komoly görcsökkel és fájdalmakkal ment el a parlamentbe, így is leszavazták a bizottság fideszes tagjai, hogy vitázzanak az ügyéről (SzMo)
Az alkotmányjogász csalódott, amiért a kormány kommunikálni sem hajlandó a kérdésben. A kereszténydemokraták szerint nincs jogosultságuk beavatkozni abba, amit az úr adott.
márc. 27
11:36
Orbán Viktor bejelentkezett a mozgalmas kedd után: "Munkában a kormány" (Blikk)
"Munkában a kormány" – erről biztosította közösségi oldalán a miniszterelnök a közvéleményt.
márc. 27
11:36
Szarajevóba utazik a Nyíkse (Nyíregyháza)
Nemzetközi tornán vesznek részt a fiatal kosarasok.
márc. 27
11:42
Újabb meccseket játszottak a vízilabdások (Nyíregyháza)
Medencében a lányok és a fiúk is.
márc. 27
11:48
Hetekig tartó forgalomkorlátozásokra számíthatnak a közlekedők az M0-son: itt vannak a részletek (Blikk)
Április elejétől több héten át forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóút több szakaszán – tájékoztatta szerdán az MTI-t a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
márc. 27
11:54
Rossz hír jött a magyar kórházakról: fuldokolnak az adósságban (ATV)
Mintegy 30 milliárd forinttal nőtt egy hónap alatt a kórházak adóssága.
márc. 27
11:57
Magyar Péter a legnagyobb tüntetést szervezné meg az elmúlt 14 évben (SzMo)
Sok százezres tömeg kell, hogy Magyar megnyerje a számháborút. Április 6-án derül ki, ez sikerül-e.
márc. 27
11:59
Mérő Vera reagált Varga Judit bejegyzésére: A bántalmazott-státus nem propagandaeszköz (SzMo)
A jogvédő ugyanakkor leszögezte, mindig ott van, ha egy áldozat hozzá fordul, akkor is, ha Varga Judit az illető.
márc. 27
12:09
Már megtekinthetők a Feneketlen-tó környékének fejlesztési tervei (Infostart)
A koncepció szerint erősítenék a város és a víz kapcsolatát új stégek és sétányok kialakításával.
márc. 27
12:09
Fontos a zöldenergiáról szóló párbeszéd (Demokrata)
A zöldenergiáról szóló online párbeszéd célja, hogy mindenkihez eljusson a megújuló energia fontossága – közölte Király Nóra.
márc. 27
12:09
A Momentum benyújtja a parlamentnek az Isztambuli Egyezményt ratifikálásra (Telex)
Donáth Anna szerint ha valamikor, akkor most eljött az idő, hogy a kormány is belássa ennek szükségességét.
márc. 27
12:15
Hankó Balázs: százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben (Demokrata)
Soha nem látott mértékű iskolafejlesztési program indul a magyar szakképzésben.

Keresés