Nyolcszáz éve, 1224. március 5-én született Árpád-házi Szent Kinga lengyel királyné, Lengyelország és Litvánia védőszentje. Kinga (Kunigunda) a második honalapító
Bár a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatóját a róla készült internetes szócikk közgazdászként jellemzi, a Klasszis Klub február 28-ai adásában vele folytatott beszélgetésben a legkevesebb szó a gazdaságról esett. Elvitte ugyanis a fókuszt a rendszerváltás utáni legnagyobb botrány, mely Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezetett. Ha n
Felsőbb utasításra kettévágták a Magyar Állami Operaházban a jelenleg is futó Carmina Buranát azért, hogy az operaház büféjének nagyobb lehessen a bevétele. Állítja a művet eddig dirigáló karmester. Bogányi Tibor a nemtetszését kifejezve visszalépett.
Kabinnyomás-probléma miatt megszakította útját Budapesten a Turkish Airlines Isztambulból Koppenhágába tartó járata vasárnap délben, a gép leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Budapest Airport Zrt.
Ókovács Szilveszter több tiszteletet kért Bogányi Tibortól, aki kritikával illette a Magyar Állami Operaházat. A büfés bevételeket növelni kívánó döntésről azonban nem ejtett szót.
Suhajda Szilárd tavaly májusban a Mount Everesten vesztette életét. A hegymászó műholdas nyomkövetője utoljára május 24-én küldött jelzést, akkor Suhajda 8795 méter magasan járt, a Hillary-lépcsőnél. A hegymászó után három serpából álló mentőcsapat indult el, hogy megmentsék, azonban végül nem találták meg és befejezték a keresést. Arról is írtunk
Jakab Zsófia, az új kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos elmesélte, honnan ered a barátsága Orbán Ráhellel.
Interjút adott Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás felesége. Az új köztársasági elnök felesége azt mondta, hogy az eltervezett nyugalmasabb nyugdíjas évek helyett kihívásokkal teli időszak elé néznek.
A DK szerint Pölöskei Gáborné vezette azt az osztályt, ahol már 2011-ben jelezték, hogy a gyerekotthon igazgatója zaklathatja a gyerekeket. "Hogyan lehet államtitkár az, aki nem akadályozta meg, hogy a pedofil igazgató tovább molesztálja a rábízott gyerekeket?" - kérdezi a párt.
A kérdésre Demarcsek György, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesület elnöke felet. A "nyírséges" táncos kezdőket és profikat is elvarázsoló stílusban beszélt egy olyan erdélyi örökségről, ami a világ számos pontján szerzett már rajongókat.
Visszalépett a Magyar Állami Operaházban jelenleg is futó a Carmina Burana dirigálásától Bogányi Tibor karmester és rendező. Elmondása szerint azt az utasítást kapta, hogy a büfé bevételének növelése érdekében ketté kell vágni a darabot.
Nagy István, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, az ünnepi szentmisét követő beszédében arról beszélt, hogy Nyugat-Európában keresztény templomokat zárnak be vagy alakítanak át bevásárlóközpontokká, mecsetekké.
Katus Attila egy nappal az idei nőnap előtt Fitt Body tréningre invitálja a nyíregyházi hölgyeket. Az edzés a Mozdulj Nyíregyháza! program keretében ingyenes. A részletekről Hornyák Enikő, sportreferens számolt be a Sziesztában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Változón felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, olykor élénk széllel és néhol esővel március első hetében. Szerdától csökken a nappali felmelegedés mértéke és már csak 8-15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, miközben visszatérnek a gyenge hajnali fagyok is - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
4 for Dance, Tnt koncert és virágeső. Tánccal, koncerttel és a hölgyek felé irányuló nagyobb figyelemmel készül a Városháza az idei nőnapra. Jó hír, hogy nem csupán a hölgyeké a megkülönböztetett figyelem, a férfiakra is számítanak a Continental Arénában péntek délután. A részletekről Ulrich Attila alpolgármestert kérdeztük a Nyíregyházi Televízió
Miután a botrány kirobbant, Lentiben egy napon belül leszerelték a már hónapok óta kinn díszelgő táblákat. A főigazgató egyébként magyar nyelv és irodalom szakos tanár.
Bakács Tibor hétfőtől éhségsztrájkot hirdetett a Parlament elé, miután egy BKV-s bliccelés miatt már több mint egymillió forintot kellett volna kifizetnie. Most azonban kijelentette, hogy soha nem is akart éhségsztrájkba kezdeni, csak pénzt akart gyűjteni egy rákos ismerőse számára.
Zászlóbontás március idusán címmel hirdette meg az eseményt a Facebookon Varga Judit volt férje. A pártalapítás sem késhet soká, főleg, ha sokan lesznek kinn jövő pénteken.