Több közlekedési változásra, lezárásra kell számítani ma délután a Puskás Aréna környékén a Magyarország–Koszovó válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Valahogy nem szerepel a vádiratban például a Rogán Antal kabinetfőnökének szállított autó, hátszeles egyetemi vizsgák, a 35 éves biznisz Tóni, Barbara és Ádám között, találkozók a Karmelitában, végrehajtási adatok, melyeket politikai célokra használtak fel. Kérdés, hogy is siklott el az ügyészség szeme ezek felett?
A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása március 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben, ahol az immunizálással párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.
Összeütközött két személygépkocsi vasárnap a Kállói és a Lujza utca kereszteződésben. Az egyik jármű nem adott elsőbbséget a védett úton haladónak, így keletkezett a baleset.
Tényi István intézett kérdést a hivatalhoz, jogosan juthatott-e hozzá Magyar Péter az információkhoz. Az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálja a nemzetbiztonsági kockázatokat.
A dollár és a svájci frank ellenében kissé erősödött a forint kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, az euróval szemben nem változott az árfolyama.
Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt Andrea képei kerültek a falakra. Az alkotó 33 esztendőn keresztül volt a Délmagyarország fotóriportere, munkássága azonban messze túlmutat a sajtófotó műfaján: íróportrék, tájképek, dokumentarista és s
Bár az ügyészség nem mindent húzott ki a volt igazságügyi miniszter szerint. A volt férjének a kétperces hangfelvételen azt is mondta, az ügyészségen belül Polt Péter nem ura a helyzetnek. Magyar korábban azt állította, a felvétel nyilvánosságra kerülése után a kormánynak és a legfőbb ügyésznek nem marad más választása, mint hogy lemondjon.
Ahogy Magyar Péter megígérte, közvetlenül azelőtt, hogy bement a Fővárosi Nyomozóügyészség épületébe, a YouTube csatornáján és a Facebook oldalán nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amit egy családi beszélgetésükről rögzített tavaly januárban.
A Schadl-Völner ügy nyomozásával kapcsolatos információkat tartalmaz az a rövid, 1 perc 53 másodperces beszélgetés(részlet), amely Varga Judit volt igazságügyi miniszter és akkori férje, Magyar Péter között játszódott le, és amelyet Magyar Péter szerda reggel közzétett YouTube-csatornáján.
A zsinati elnökségről ugyan lemondott a kegyelmi botrányban kulcsszerepet játszó Balog, de a diplomata-útlevélről nem. A Külügyminisztérium nem árulta el, visszahívják-e a püspököt.
A volt igazságügyi miniszter szerint volt férje napok óta terrorizálta, így aztán a nyilvánosságra hozott felvételen azt mondta neki, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljon.
Percekkel azután, hogy Magyar Péter közzétette a napok óta belengetett hangfelvételt a közte és volt felesége között a Rogán Antalról és a Schadl-ügyről elhangzott magánbeszélgetést, Varga Judit a korábbi politikusi Facebook-oldalán döbbenetes, hosszú vallomást írt ki.
A volt miniszter szerint a volt férje ezzel a felvétellel zsarolta több mint egy éve, majd most a politikai céljai elérése érdekében felhasználta azt. A volt miniszter egy fizikai erőszakot is leír.
Kedden tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kirúgott tanárának tárgyalása. Az igazgató szerint súlyosabban sértette a diákok tanuláshoz való jogát a tanárok kirúgása, mint a munkabeszüntetésük.
Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti - mondta el kedden a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az m1 Ma reggel című műsorában.