Dr. Kovács Ferenc hivatalos Facebook oldalán videós bejegyzésében bejelentette: 3 ciklus, lassan 14 év polgármesterség után elfogadta a jelölőszervezetek felkérését, és polgármesterként újraindul a június 9-i önkormányzati választáson, a Fidesz és a Kdnp támogatásával.
Az előző három ciklusban a közgyűlésben meghatározó többséget szerző koalíció újraindítja polgármesterjelöltként dr. Kovács Ferencet. A 15 nyíregyházi egyéni választókerületben 6 hölgy és 9 férfi alkotja a képviselőjelöltek csapatát, akik az elkövetkező hetekben azon dolgoznak, hogy munkájukkal, terveikkel megszerezzék a választók többségének bizal
Egyszerre két X-osztályú napkitörés érte el a Földet a hétvégén, ami az elmúlt hat év legerősebb geomágneses viharát okozta - írja a Telex. Bár egy napkitörés akár az egész életünket megbéníthatja, szerencsére most csak annyi hatása volt, hogy egyes helyeken látványos sarki fény volt látható.
"Mindenkit arra szeretnék kérni vidéken és Budapesten, hogy ma este 6 órakor találkozzunk az V. kerületben, a Markó utca 16. szám előtt, a Legfőbb Ügyészség épülete előtt, és követeljük ennek az ügynek a független, objektív, politikai befolyásolástól mentes kivizsgálását" - írta.
Megerősítette, hogy nem volt megvágva az átadott felvétel. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, az ügyészség felhasználja-e az átadott anyagot. Estére tüntetést hirdetett.
Hagyományosan harmonikaszóval fogadták szombaton, a húsvét előtti ételosztás résztvevőit a gyulai gazdaudvarban. Karácsony és húsvét előtt 500 adag babgulyást kapnak a rászorulók a fürdővárosban. A nagy tavaszi zenés eseményen készített étel “Sándor Jani módra” készült. Évről-évre népszerű az ételosztás a fürdővárosban. A szervezők minden esetben
Magyar Péter közzétette a várva várt hangfelvételt, amit kedden bemutatott az ügyészségen is. Több mint három órát volt bent a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épületében, ahol tanúként hallgatták ki a Schadl-Völner-ügyben. Többtucatnyi támogatója előtt sajtótájékoztatót tartott, miután végzett.
Arról írnak, hogy a magyar kormány ár- és adószabályai 120 millió eurót – 48 milliárd forintot – vesznek ki a cég zsebéből, emiatt nem tudnak nyereségesen működni.
Kern András vitte színre péntek este, a Gyulai Várszínház kamaratermében A kellékes című monodrámát. A humoros történet szerint Bieder József, az örökös háttérember a színpadon pakolva egyszercsak a az előadásra váró közönséggel találkozik. A szokatlan helyzetben jól feltalálja magát, és mesélni kezd. Kern András szívesen idézte fel azokat az előad
A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott felvétel minden érintett oldaláról súlyos kérdéseket vet fel, de a hatalom egyelőre lesöpörné ezeket az asztalról.
Péntek délután a városi tornacsarnokban vette kezdetét a Nemzetiségi Sporthétvége Gyulán. A román nemzetiségi önkormányzat által szervezett programra 180 diák érkezett az országból minden tájáról. Három évvel ezelőtt hívta életre a Nemzetiségi Sporthétvége rendezvényét a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárs
A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai fejlesztések valósulhatnak meg a fürdővárosi intézményben. Mintegy nyolc évvel ezelőtt, 2016-ban vette át a helyi német nemzetiségi önkormányzat az óvoda fenntartását. Kovács József országgyűlési képviselő kieme
Családon belüli erőszakról írt a volt miniszter, miután Magyar Péter közzétette a kettejük beszélgetéséről készült hangfelvételt. A kormány szerint ennek semmi köze a közélethez.
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárainak pere. Az iskola igazgatója elmondta, Marosi Beatrix személyesen adta át az elbocsátó leveleket, az igazgató irodájába úgy kellett behívni a tanárokat, hogy ne találkozzanak egymással. Az iskola igazgatója sem tudta, mi történik.
A tavalyi év meglehetősen viharosan alakult a közlekedési vállalat számára, ráadásul mind a jegyekben, mind a finanszírozásban változások történtek, így az idei üzleti tervüket is eszerint állították össze.
A főpolgármester azzal kommentálta Magyar Péter hangfelvételét, hogy a maffiaállamnál nincs pontosabb leírása az orbáni rendszernek. Aztán – kimondatlanul – Vitézy Dávidra terelte a szót.
Közleményük szerint, amiben reagáltak a Magyar Péter által közzétett hanganyagra, azt írják, "az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is."
Az Eszterlánc Óvoda 9 tagintézményének dolgozói egyedülálló jótékonysági bált szerveztek a Continental Arénában március 22-én, pénteken. A szervezők a svédasztalos vacsorával, sztárfellépőkkel, tombolasorsolással egybekötött mulatság bevételéből a tagintézményekbe járó közel 1000 óvodásnak rendeznek élményekkel teli közösségi programot.
Vasali Zoltán és Kiszelly Zoltán mondta el a véleményét arról, hogy “kormánybuktató-e" Magyar Péter 2023-as, a volt feleségével készített hangfelvétele, Varga Judit valóban csak azt mondta-e, amit a férje a Völner-Schadl-ügyben hallani akart, Magyar Péter előáll-e újabb felvételekkel, meddig tud reflektorfényben maradni, és hogy lesz új pártja az E
A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete januári közgyűlésén választotta elnökké Kirják Róbertet, a Móricz Zsigmond Színház igazgatóját. Természetesen Nyíregyházán volt az egyesület idei első találkozója, melynek témája a gazdálkodás, a társulatiság megőrzése, a repertoár, az évadtervezés, felújítás, állagmegóvás, a néző és a mecénás megbecsülése. Az e
Vasali Zoltán és Kiszelly Zoltán mondta el a véleményét arról, hogy “kormánybuktató-e" Magyar Péter 2023-as, a volt feleségével készített hangfelvétele, Varga Judit valóban csak azt mondta-e, amit a férje a Völner-Schadl-ügyben hallani akart, Magyar Péter előáll-e újabb felvételekkel, meddig tud reflektorfényben maradni, és hogy lesz új pártja az E
A víz békét teremthet, de olykor konfliktusok forrása is lehet. Ha kevés, ha sok, ha szennyezett, ha nem fér hozzá mindenki, mind-mind feszültséget kelthet közösségek vagy országok között. Világszerte több mint 3 milliárd ember függ az országhatárokat átszelő vizektől. Ennek ellenére napjainkban csak 24 országnak van együttműködési megállapodása a
Az ügyészség szerint helytálló az a hangfelvételen szereplő megállapítás, amely szerint Polt Péter nem uralja az ügyészséget, ott a törvények uralma érvényesül.
A rapper szerint a volt igazságügyi miniszternek lehetne az a felelős döntése, hogy "kimarad ebből az egészből, és nem keveredik hazugság spirálba azok miatt az emberek miatt, akiknek egyébként - mint láthattuk - egy fabatkát sem ér az ő élete".