2024. április 15. hétfő

ápr. 15
15:18
Újra indul a szegedi polgármesteri posztért Botka László (ATV)
Az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjeként újra indul a szegedi polgármesteri posztért Botka László.
ápr. 15
15:24
Most érkezett, megszólaltak a hatóságok: ezért történhetett a hétvégi repülőbaleset Ráckeresztúrnál (Pénzcentrum)
Rosszul lehetett a pilóta, és ezért zuhanhatott le a gép - ezt közölték két nappal a tragédia után, de a vizsgálat még tart.
ápr. 15
15:27
Visszalépett az LMP-s Kendernay János a Kutyapárt javára, miután Kovács Gergely előválasztást nyert (SzMo)
Mindent megteszünk közös sikerünk érdekében – írja Kendernay. János Ő maga nem vett részt az előválasztáson.
ápr. 15
15:30
Sokkolja a nézőket az Alzheimerről szóló film (Gyulatelevízió)
Péntek délután a művelődési házban vetítették Kollár István, Alzheimer című díjnyertes dokumentumfilmjét. A megdöbbentő téma feldolgozásához az alkotó és a hazai Alzheimer kutatás orvosszakértője nyújtott segítséget. Világviszonylatban, így hazánkban is aggasztó tendencia, hogy az Alzheimer betegséggel küzdők száma hatványozottan emelkedik. Kollá
ápr. 15
15:33
Hőbörgő Varju: Orbán Viktor bohóc, ha veszít, a magyarok nyernek (Demokrata)
"V. László roppant érdekes felszólalást tett" – reagált Tállai András.
ápr. 15
15:39
Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség (Demokrata)
Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
ápr. 15
15:42
A világ legjobbjai közé került egy magyar metróvonal (Blikk)
Ragyogóan sárga, a föld alatt rejtőzik, és megannyi különleges történet kapcsolódik hozzá. Mi lehet ez? A rejtvény megoldása akár az arany is lehetne, viszont mi most a főváros egy másik ékkövére, a kisföldalattira gondoltunk. A közel 130 éves múltra visszatekintő M1-es metrót a világ tizennyolc legjobbja közé válogatta a CNN, olyan óriások mellett
ápr. 15
15:45
Botka László döntött, hogy elindul-e újra Szegedért (Infostart)
Az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjeként újra indul a szegedi polgármesteri posztért Botka László.
ápr. 15
15:48
Nagy Márton szerint pozitív a kép a magyar gazdaságról (ATV)
"A reálbér és fogyasztási oldalról is egyre több ember fogja érezni a növekedést, mindenfajta jövedelmi tizedben, ágazatban és régióban." - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában.
ápr. 15
15:54
Főhet Pintér Sándor feje: több nyomozás is zajlik tankerületi igazgatók ellen (Menedzsment Fórum)
A belügyminisztérium irányította rendőrség nyomoz a belügyminisztérium felügyelete alá tartozó tankerületek vezetői ellen.
ápr. 15
15:54
Közel 2500 gyermeket fogadnak az önkormányzati táborok idén (Nyíregyháza)
A nyíregyházi önkormányzat a Nyírvv Nonprofit Kft. szervezésében idén is meghirdette ingyenes gyermektáborait. A nyári szezonban a szigligeti gyermektábor 10 turnusában 880 gyermek, míg a városi táborok 27 turnusában összesen 1600 gyermek táborozhat. Jászai Menyhért alpolgármester és Hudákné Fábián Nóra szakmai koordinátor, programvezető hétfő déle
ápr. 15
15:57
Lázárék elvesztették a pert! 256 millió forintot buktak, és még 16 milliót pluszban kell fizetniük (SzMo)
Lázár János büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A teniszszövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.
ápr. 15
16:00
Rosszul lett a pilóta, ezért csapódott gépével a földbe (ATV)
Halálos légibaleset történt Martonvásár és Ráckeresztúr között
ápr. 15
16:03
Még Csepel is beállt, olyan dugó van az M0-ás hídfelújítása miatt (SzMo)
10 kilométeres a torlódás a Hárosi Duna-hídnál. Az ellenkező oldalon is felújítanak, így nem csak az M0-ás M1-es autópálya felé vezető oldalán van dugó.
ápr. 15
16:05
Lázárék elvesztették a pert! 252 millió forintot buktak, és még 16 milliót pluszban kell fizetniük (SzMo)
Lázár János büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A teniszszövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.
ápr. 15
16:06
Kedden inkább senki se menjen az autópályák közelébe Budaörsnél (444.hu)
Csak egy sávot lehet majd használni az M1-M7-es autópálya közös szakaszán.
ápr. 15
16:06
Kedden óriási dugó várhat a Budapestre ingázókra: készülhet, aki erre közlekedne (Pénzcentrum)
Burkolatjel festés miatt 9 és 15 óra között kedden sávzárás lesz az M1-M7-es autópálya közös szakaszán Budaörsnél és szerdán az M0-s autóúton Törökbálintnál - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
ápr. 15
16:06
Kitüntetések a Könyvtárosok Világnapján: Márföldi István és Jurkinya Krisztina Danuta kapott elismerést (Nyíregyháza)
A Könyvtárosok Világnapja küldetése felhívni a figyelmet a könyvtárakra és könyvtárosokra, mint értékközvetítőkre. Hagyományosan ünnepelnek megyénkben is április 14. környékén. A 2009-ben alapított két díjat – a Csendes János Életműdíjat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Könyvtári Kultúrájáért díjat – a 7 tagú kuratórium idén Márföldi Istvánnak, a
ápr. 15
16:18
A kulturális központ a névadó előtt tiszteleg (Nyíregyháza)
Váci Mihály író-költő halálának 54. évfordulója alkalmából, április 16-án ünnepi megemlékezésre várnak minden kedves városlakót.
ápr. 15
16:30
Deutsch Tamás lesz a Polgári Esték vendége (Nyíregyháza)
A Fidesz-Kdnp politikusa 2024. április 16-án 18:00-kor tart beszédet a Hotel Centrálban.
ápr. 15
16:42
Balszerencse a Balázsék című rádiós műsorban. Nagyon rosszul jártak a műsorvezetők (ATV)
A kellemetlen és kínos történetekből mind a három műsorvezetőnek kijutott a hétvégén.
ápr. 15
16:48
Három mentő igyekezett egy eszméletét vesztett sérülthöz (Nyíregyháza)
Rosszul lett egy gépkocsivezető szombaton, a László utcán.
ápr. 15
16:50
Súlyos sérülés gyanújával vitték kórházba a 41-esről (Nyíregyháza)
A tűzoltók vágták ki a kocsijából azt a sofőrt, aki vasárnap reggel szenvedett balesetet Apagy és Napkor között.
ápr. 15
16:54
A Korányiról most könnyebb a temetőbe behajtani (Nyíregyháza)
Korszerűsítik az Északi temető Pazonyi úti teherkapujánál a burkolatot.
ápr. 15
17:00
Kiderült: Irgalmatlan vagyonnal rendelkezik a Brit királyi család (ATV)
Meglepő, hogy ki vezeti a listát.
ápr. 15
17:00
Máris elérte Magyarországot az ítéletidő: szupercellákkal, viharokkal csap le a rettenet (Pénzcentrum)
Nem várt estig a hidegfront és a szupercella, az ország északnyugati határához már most megkrlezik lassan az ítéletidő.
ápr. 15
17:02
BM: orvosi kapacitásprobléma miatt nincs szülészeti fekvőbeteg-ellátás Keszthelyen (ATV)
A Belügyminisztérium az ATV Híradóval azt közölte: a szülészeten a szakdolgozói létszám biztosított.
ápr. 15
17:03
Hiller István: bármennyire is szeret ön engem, én még jobban szeretem magamat (Demokrata)
A készülő kulturális törvényről kérdezett Hiller István. Videó.
ápr. 15
17:12
Miért rúgnak ki rengeteg magyar katonát? - kérdezte Orbán Viktortól Magyar Péter (Menedzsment Fórum)
Még további négy témában is választ vár a TISZA Párt alelnöke a kormányfőtől.
ápr. 15
17:12
Sára Botond visszaszállt a ringbe: ismét indul a VIII. kerületért (ATV)
A fideszes politikus június 9-én visszavághat Pikónak, aki regnáló polgármesterként újraindul a választáson.
ápr. 15
17:18
Krusovszky Dénes mutatta be legújabb regényét a gyulai könyvtárban (Gyulatelevízió)
“Az összeomlás előtt?” címmel rendeztek író-olvasó találkozót a városi könyvtárban. Ez alkalommal Krusovszky Dénes, József Attila-díjas alkotó második regényét mutatta be a gyulai közönség számára. A Levelek nélkül című könyv mellett más alkotásról is szó volt azeseményen. Krusovszky Dénes kiemelte, pályafutását költőként kezdte. Az idei könyvhét
ápr. 15
17:39
Szentkirályi Alexandra: A budapestieknek újra legyen főpolgármesterük! (Demokrata)
A Fidesz Országos Választmánya hétfőn egyhangúlag támogatta Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségét.
ápr. 15
17:48
Újabb hihetetlen egészségügyi válság jöhet: A gyilkos szuperbaktérium ellenállóbb lesz mint elődei (ATV)
Pál Csaba negyedszer nyerte el az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatását, melynek kapcsán a sikeres pályázat részleteiről, a szuperbaktériumokról, a hatásos antibiotikumok ismérveiről, illetve a kozmetikumok és az állattenyésztés a globális problémára gyakorolt szerepéről beszélt az MTA-nak adott interjúban.
ápr. 15
17:51
Nacsa Lőrinc: Célunk a béke melletti kiállás (Demokrata)
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében is egyértelmű a magyar Országgyűlés delegációjának célja.
ápr. 15
18:03
Az EU-elnökség egyik fő prioritása lesz az uniós kardiovaszkuláris program kidolgozása (Demokrata)
Ez jelzésértékű folyamat is: – hívta fel a figyelmet Takács Péter államtitkár.
ápr. 15
18:12
Megkezdődik a Duna Terasz Grande lakásainak átadása a lakóknak (ATV)
A lakópark átadása a beruházó és a kivitelező elszámolási vitája miatt húzódott eddig.
ápr. 15
18:21
Túri Anikó: Felülmúlta a várakozásokat a lakásbiztosítási kampány (Demokrata)
Az előzetes adatok szerint összesen több mint 461 ezer új lakásbiztosítási szerződést kötöttek.
ápr. 15
18:27
Bruttó 550 ezer forint feletti fizetéssel hirdet állást a nyári szezonra az Aldi és a Lidl (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 15
18:36
Tavaszi Zsibongó – megdőlt a magyar citera rekord! (Nyíregyháza)
Színes programkavalkád várta szombaton a sóstóhegyieket a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Szabó Lőrinc Tagintézményének udvarán. A 3. Tavaszi Zsibongó szervezői mindennel készültek, ami szem-szájnak ingere: népzenei bemutató, néptánc, ökokiállítás és -vásár, illetve egyéb szórakozási lehetőségek fogadták az érdeklőd
ápr. 15
18:48
Tartós vízhiány jön: ezeken a területeken lépnek érvénybe rendkívüli intézkedések Magyarországon (Pénzcentrum)
Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését. A tartósan vízhiányos időszakban vízjogi engedély nélkül, bejelentést követően egyszer rendkívüli öntöz
ápr. 15
18:54
Schobert Norbinak ez az egy kívánsága van élete végéig (ATV)
A fitneszguru 53. születésnapját ünnepelte. Bár egy ideje már visszavonult és csak a háttérből segíti felesége üzletét, azt azért nem lehet mondani, hogy tétlenkedik. 53. születésnapjára pedig – túl két szívműtéten és két sztrókon – csak annyit kíván magának, hogy még húsz évig egészségben élhessen.
ápr. 15
19:06
Ön szerint Magyar Péter pártja az ellenzéktől vagy a Fidesztől hódíthat el több szavazót? Szavazzon! (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, Magyar Péter csütörtökön akarta nyilvánosságra hozni a pártját, de a Nemzeti Választási Iroda azonban keresztülhúzta a számításait. Az NVI ugyanis a honlapján megjelentette a kérelmet, ami szerint Magyar a TISZA – Tisztelet és Szabadság Párt nyilvántartásba vételét kérte. Ön szerint Magyar Péter pártja az ellenzé
ápr. 15
19:15
"Orbán Viktor térde remeg" - mondta Magyar Péter az osztrák médiának (SzMo)
Varga Judit exférje visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.
ápr. 15
19:18
Rossz viccnek indult, tragédia lett belőle: felgyújtotta a munkatársát egy férfi (ATV)
Másodfokú égési sérülést szenvedett egy tatabányai dolgozó, miután munkatársa tréfából meggyújtotta a ruháját tavaly októberben. Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette.
ápr. 15
19:33
Megkezdi a Zugligeti 1000-es és az UV típusú villamos restaurálását a Közlekedési Múzeum (Demokrata)
A két muzeális jármű az elmúlt két évben került a múzeum gyűjteményébe.
ápr. 15
20:30
Magyar drogterjesztőket csípett fülön a rendőrség: ilyen csecsebecsék lapultak a nepperek széfjében (Pénzcentrum)
Ica, Ilona, poros, füst, kő, orros ilyen és hasonló kódnevekkel illette eladó és vevő az épp aktuális drogszállítmányt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai, a TEK műveleti egysége és a Pest vármegyei felderítők közös rajtaütése vetett végett a virágnyelvű beszélgetéseknek is! - írja a police.hu.
ápr. 15
20:54
Gyermekvédelem: hamar egymásnak esett a kormányoldal és az ellenzék a parlamentben (ATV)
A gyermekek védelméről, és jövőjéről szóló nemzeti stratégiáról tartottak vitanapot a parlamentben. Az ülés kezdetén ugyan még egyetértés volt abban kormány és ellenzék között, hogy a gyermekek ügye pártokon felül álló nemzeti kérdés, de a vita során nagyon gyorsan egymásnak esett a két oldal, egymást vádolva a problémákért.
ápr. 15
21:18
Kárpáti Rebeka mindenkire ráhozta a frászt, a baleseti sebészetről jelentkezett be (ATV)
Kárpáti Rebeka sok követőjére ráhozta a frászt, amikor a baleseti sebészetről jelentkezett be.
ápr. 15
21:27
Magyar Péter újabb üzenete: Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök! (SzMo)
Arra is választ vár, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét. Új poszt a Facebook-oldalán.
ápr. 15
21:48
Gyula Tv Híradó 2024. 04. 15. (Gyulatelevízió)
Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi Ernő polgármester a következő öt éves ciklusra vonatkozó legfontosabb terveket. Ezek a városfejlesztés lényegében minden területét érintik. – Péntek délután a művelődési házban vetítették Kollár István, Alzheimer című díjnyertes dokume

Keresés