Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését. A tartósan vízhiányos időszakban vízjogi engedély nélkül, bejelentést követően egyszer rendkívüli öntöz
A fitneszguru 53. születésnapját ünnepelte. Bár egy ideje már visszavonult és csak a háttérből segíti felesége üzletét, azt azért nem lehet mondani, hogy tétlenkedik. 53. születésnapjára pedig – túl két szívműtéten és két sztrókon – csak annyit kíván magának, hogy még húsz évig egészségben élhessen.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, Magyar Péter csütörtökön akarta nyilvánosságra hozni a pártját, de a Nemzeti Választási Iroda azonban keresztülhúzta a számításait. Az NVI ugyanis a honlapján megjelentette a kérelmet, ami szerint Magyar a TISZA – Tisztelet és Szabadság Párt nyilvántartásba vételét kérte. Ön szerint Magyar Péter pártja az ellenzé
Varga Judit exférje visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.
Másodfokú égési sérülést szenvedett egy tatabányai dolgozó, miután munkatársa tréfából meggyújtotta a ruháját tavaly októberben. Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette.
Ica, Ilona, poros, füst, kő, orros ilyen és hasonló kódnevekkel illette eladó és vevő az épp aktuális drogszállítmányt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai, a TEK műveleti egysége és a Pest vármegyei felderítők közös rajtaütése vetett végett a virágnyelvű beszélgetéseknek is! - írja a police.hu.
A Fidesz országos választmánya hétfőn elfogadta a megyei, a fővárosi és az EP-listát is. Hozzátette: az önkormányzati választáson a Fidesz indítja a legtöbb jelöltet a pártok közül.
A gyermekek védelméről, és jövőjéről szóló nemzeti stratégiáról tartottak vitanapot a parlamentben. Az ülés kezdetén ugyan még egyetértés volt abban kormány és ellenzék között, hogy a gyermekek ügye pártokon felül álló nemzeti kérdés, de a vita során nagyon gyorsan egymásnak esett a két oldal, egymást vádolva a problémákért.
Arra is választ vár, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét. Új poszt a Facebook-oldalán.
Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi Ernő polgármester a következő öt éves ciklusra vonatkozó legfontosabb terveket. Ezek a városfejlesztés lényegében minden területét érintik. – Péntek délután a művelődési házban vetítették Kollár István, Alzheimer című díjnyertes dokume
Orbán Viktor miniszterelnök azonnal összehívta a Védelmi Tanácsot, és utasította a Terrorelhárítási Központot, valamint a belügyminisztert, hogy garantálják minden magyar biztonságát.
Tűz keletkezett Kaposvár legnagyobb lakóépületében, a Sávházban hétfőn, emiatt 48 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát - közölte a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.