Török Gábor szerint “nehéz értelmezni, elhinni" az új közvéleménykutatás 3 számát: történetesen, hogy a Fidesz 33 százalékon áll, a DK tömbnek 26, míg Magyar Péter TISZA pártjának 14 százalékos a támogatottsága.
Péntekre tüntetést hirdetett a Belügyminisztérium elé az újabb gyerekotthonban kipattant botrány miatt. Szerinte a kormány alaptörvény-módosítása álságos, miközben "újra és újra megtörténik a szörnyűség az intézmények falai közt".
A 2019-es ellenzéki győzelmek kulcsa az volt, hogy közös jelöltekkel indultak a Fidesz ellen. Ehhez képest most Zuglóban, Józsefvárosban és Miskolcon is egymással vetélkednek az ellenzéki pártok, ami a Fidesznek kedvezhet. Győrben, Csepelen és Egerben viszont az exfideszes jelöltek okozhatnak fejfájást a kormánypártoknak.
Az éjszaka a Rezsivédelmi Alap terhére csaknem 63 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány. Az intézkedés célja az energiaszolgáltatók kompenzációja.
Mintegy 137 ezer nem magyar, de magyarországi lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgár, továbbá 35 ezer menekültként elismert, illetve huzamos tartózkodási jogosultságú is szavazhat a június 9-ei önkormányzati választáson, és ehhez regisztrálniuk sem kell.
Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, így júniustól immár egy hetedik kínai nagyváros, Sencsen is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, ahova hetente két járat is fog közlekedni - jelentette be Szijjártó Péter Pekingben.
“Becstelen emberek bárhol előfordulnak, de remélem, hasonlóra nem látunk újabb példát" - nyilatkozta Navracsics Tibor Győrben a Telexnek arra a kérdésre, hogy Magyar Péternek lesz-e újabb követője.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 402 600, a kedvezményeket figyelembe véve 417 100 forintot ért el, 14,0, illetve 13,8 százalékkal volt magasabb, mint 2023. februárban.
Szlovákiában elszaporodtak a medvék, és hozzászoktak az emberhez, aki a sok hulladékkal szoktatja magához ezeket az állatokat – a Veresegyházi Medveotthon vezető állatápolója ezzel magyarázza, hogy az utóbbi időben egyre többször támadnak meg embereket a medvék a Tátrában.
Elkezdődött a református egyház egyik legérdekesebb zsinata: továbbra is nagy az összezártság a zsinati tagok között, még arra sem álltak meg az emberek a sajtó előtt, hogy néhány szót mondjanak Balog Zoltánról.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2024 februárjában tovább folytatódott a bérek dinamikus növekedése. A bruttó átlagkereset 605 400
3338 forint egy kezdő járásbírósági bíró nettó órabére, a törvényszéken 3798 forint; míg egy nyolc osztályt végzett vagyonőré 3869 forint. Répássy Róbert szerint nincs fedezet a bírók béremelésére.
Mennyire népszerű Magyar Péter? Milyen teljesítményt nyújt Orbán a kegyelmi ügyben? Mocskosabb lett-e Budapest Karácsony alatt? A brüsszeli konferencia bezárása miatt szívesebben szavazna a Fideszre?
Több mint 600 támogatott, 105 diploma, 606 nyelvvizsga, 246 informatikai bizonyítvány - néhány szám a 19 éve működő Csányi Alapítvány és az általa mentorált fiatalok eredményeiből.
Ki kellett üríteni Budapesten egy XXIII. kerületi általános iskolát, mert szúrós szagú gázt éreztek szerda reggel - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi főigazgatóság helyettes-szóvivője.
Kedden jelent meg a Magyar Közlöny és a választási manifesztum szelleme, amelyben a kormány a korábban könyvekre kivetett törvényét módosítja, így más termékek is hasonló sorsra fognak jutni, mint a fóliázott irományok.
Szerdán tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a Karinthy Frigyes Gimnázium polgári engedetlenség miatt elbocsájtott tanárainak tárgyalása. A tankerületvezető szerint a Karinthy kirúgott tanárai nem voltak pótolhatatlanok. Hutai László igazgató szerint a kirúgások után voltak elmaradó órák, igaz, nem olyan sok, de például a bi
Ki kellett üríteni Budapesten egy XXIII. kerületi általános iskolát, mert szúrós szagú gázt éreztek szerda reggel - közölte az MTI-vel a Fővárosi Katasztrófavédelmi főigazgatóság helyettes-szóvivője.
A jövő Magyarországát az ilyen helyeken rajzolják meg, hiszen a tehetséges fiatalok írják Magyarország jövőjét – erről a miniszterelnök beszélt a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.
A Búza térről sétáltak át a résztvevők a Széchenyi térre, ahol a politikus a szokásos nemzeti színre festett furgon platójáról beszélt. Baranya megyében folytatta az országjárását, ahol péntekre egy újabb budapesti demonstrációt hirdetett meg.
Április második felétől május végéig országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét.
Idén elkészül a Vérmező fejlesztésének első üteme – közölte V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.
A katasztrófavédelem kezdje meg a szúnyoggyérítést Budapesten is! – szólított fel Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.