2024. április 4. csütörtök

ápr. 4
11:36
Feloszlott Vácon a Mi Hazánk szervezete (444.hu)
"Bizalmi válság, valamint a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyeztethetetlen körülmények és döntések sorozata" vezetett ide – írják.
ápr. 4
11:39
Újra felfüggeszthet magyar uniós forrásokat az Európai Bizottság, kemény hangú levelet küldtek Lázár minisztériumának (SzMo)
Március utolsó napjaiban nagyon szigorú hangvételű levelet küldött az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága (DG Regio) a magyar kormánynak.
ápr. 4
11:39
Tovább csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja (Demokrata)
A városok többségét stagnáló tendencia jellemzi – közölte az NNGYK.
ápr. 4
11:42
Egy tanú szerint így mozgatták a pénzt Schadl irodájában – Botrányosan indult a mai tárgyalás (Blikk)
Folytatódott Schadl György és társai pere a Fővárosi Törvényszéken. A tárgyalás csütörtöki napján a végrehajtási korrupciós ügy következő tanúját hallgatták ki, és Schadl mellett Völner Pál volt államtitkár is megjelent.
ápr. 4
11:48
Magyar Péter szerint összeférhetetlen Windisch László és Varga Judit viszonya (444.hu)
Volt férje szerint Varga az ÁSZ elnökével való kapcsolata miatt mondott le igazságügyi miniszteri pozíciójáról.
ápr. 4
11:51
A személyijövedelemadó-kedvezmények utólag is érvényesíthetők a bevallásban (Demokrata)
A 25 év alattiak mellett 2023. január 1-jétől a 30 év alatti anyák is jogosultak adóalap-kedvezményre.
ápr. 4
11:54
Törökország az első számú kedvenc a hazai turisták körében (Blikk)
Hiába a recesszió, a magyarok külföldre utazási hajlandósága elérte a pandémia előtti szintet.
ápr. 4
11:57
Csak egy bizonyos feltétellel mehetnek magyar katonák ebbe a veszélyes térségbe (Infostart)
Habár a parlament már tavaly elfogadta a honvédek csádi missziójáról szóló határozati javaslatot, az előkészítés folytatásával megvárják, mag lezajlik az ottani elnökválasztás.
ápr. 4
12:06
Szarajevóban a Nyíkse fiatal kosarasai (Nyíregyháza)
9. helyen végeztek a nyíregyházi fiatalok.
ápr. 4
12:09
Mutatjuk, miért zárják le éjszakánként a közúti forgalmat a Szabadság hídon (Infostart)
A napokban terheléspróbákat végeznek, melyeknek egyik fő célja, hogy a szakemberek pontos képet kapjanak arról, milyen szerelvények közlekedhetnek a jövőben a hídon.
ápr. 4
12:12
Bejelentést tett az Oktatási Hivatal, ez rengeteg diákot érinthet (ATV)
A középfokú felvételi eljárásban jövő hétfő és szerda között egy alkalommal módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 4
12:15
Egyelőre nem indult el az ellen-Partizánnak szánt Köztér (Telex)
A Hvg.hu szerint szerettek volna nagy neveket leigazolni, de nem sikerült.
ápr. 4
12:21
Hétfőn írhatják alá a magyar-ukrán határforgalmi megállapodást (Demokrata)
Új határátkelő nyílhat a két ország között, derült ki Szijjártó Péter Facebook-bejegyzéséből.
ápr. 4
12:24
Egyelőre lekerült a parlamenti napirendről a kastélytörvény (444.hu)
Váratlanul és indokolatlanul.
ápr. 4
12:24
Csúcson a Nyíregyházi Egyetem: felvételi előeredmények kedvező jelekkel szolgálnak (Nyíregyháza)
Idén is népszerű a Nyíregyházi Egyetem. Közel háromezren jelölték meg első helyen a nyíregyházi intézményt.
ápr. 4
12:27
Magyar Péter szerint Varga Judit azért mondott le az igazságügyi miniszteri posztról, mert összejött Windisch Lászlóval (SzMo)
Az Állami Számvevőszék elnökével való viszony összeférhetetlen volt a kormányzati pozíciójával a volt férj szerint. A pártalapításon dolgozó politikus nagy bejelentésre készül a szombati tüntetésen.
ápr. 4
12:39
Új határátkelő nyílhat Magyarország és Ukrajna között (Infostart)
Jövő hétfőn írhatják alá a magyar-ukrán határforgalmi megállapodást.
ápr. 4
12:39
Betörtek a magyar ortodox egyházmegye budapesti templomába (Telex)
A RIA orosz hírügynökség szerint a rendőrség már nyomoz az ügyben.
ápr. 4
12:45
Akár fel is menthetik Völner Pált az Ügyvédkör elnöke szerint (SzMo)
Horváth Lóránt azt mondta: az egykori államtitkár ellen csak közvetett bizonyítékok vannak, és felmentésével kapcsolatos bizakodása nem alaptalan. Schadl György esetében pedig jóval kisebb lehet a büntetés, mint amit a közvélemény gondol.
ápr. 4
12:45
Fülöp Attila: 5 milliárd forinttal bővül a szociális intézmények támogatása (Demokrata)
A forrásbővüléssel eddig nem finanszírozott szolgálatások kapnak támogatást.
ápr. 4
12:45
Magyar Péter szerint olyan eredményt fog elérni az EP-választáson, hogy a Karmelitából is látszani fog (Telex)
A Magyar Közút- és MBH-karrierje végén tárgyalt Mészáros Lőrinc egyik cégével, meg is kapta volna az állást, de végül úgy döntött, hogy nem vállalja el – mondta Magyar a Válasz Online-nak.
ápr. 4
12:48
Lázár János minisztériuma ledobta a bombát, hamarosan teljesen átalakítják a KRESZ-t (ATV)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium megkezdi a KRESZ megújítását.
ápr. 4
12:48
Nagyobb az érdeklődés a nyári időszakra Gyula legnagyobb szálláshelyén (Gyulatelevízió)
Nemcsak a húsvét, hanem előtte a március 15-ei hosszú hétvége is kiemelt ünnepi időszak volt Gyula legnagyobb szálláshelyén. Mindkét esetben magas volt a foglaltság, közel telt házzal üzemelt a szálloda. Boros Zoltán igazgató kiemelte, már hagyomány, hogy ilyenkor a húsvét népszerűbb a vendégek körében. A tavaszi szünetnek köszönhetően többségében
ápr. 4
12:51
Schadl irodavezetője Völnerről: Pillanatra láttam az irodában, felismertem, mert a tévéből ismertem (Telex)
P. Máté olyan jóban volt a főnökével, hogy inkább tőle kért volna kölcsön, mint egy banktól. Ő volt ott, amikor a nyomozók ékszereket és készpénzt foglaltak le a végrehajtói irodában. Egyébként csak feltételezi, hogy Schadlnak a "szakmán kívül" nem volt kapcsolata a fideszes exállamtitkárral.
ápr. 4
13:03
Potápi Árpád János: A nemzet szövetét minél erősebbre kell szőni (Demokrata)
A magyar nemzetpolitika 13-14 éve kiszámítható, emelte ki az államtitkár.
ápr. 4
13:15
Menczer Tamás: Ha együtt vagyunk, nyerni fogunk (Demokrata)
"A mi politikai közösségünk a legsikeresebb és legerősebb egész Európában."
ápr. 4
13:18
Mirkóczki Ádám arról beszél egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy csak az érdemi részek kitörlésével adna ki közérdekű adatot (444.hu)
Domán Dániel képviselő-jelölt ki akarja perelni, hogy mennyibe került pontosan az egri Lenkey-ház felújítása. A projektért felelős vármúzeum fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, Mirkóczki Ádám polgármester pedig egy hangfelvételen arról beszélt, semmilyen adatot sem adna ki Dománnak.
ápr. 4
13:21
Ficsak: Fontos lépés az energiaitalok kiskorúaknak eladását tiltó törvényjavaslat (Demokrata)
A Ficsak évek óta elkötelezett a tiltó törvényi szabályozás kezdeményezésében.
ápr. 4
13:33
Baj baj hátán: most ismét gond van az elhíresült magyar–osztrák határátkelőnél (Infostart)
A somfalvai polgármester tájékoztatása szerint megrongálták a biztonsági berendezést, ezért nem üzemel az oszloprendszer. Jelenleg csak kerékpárral vagy gyalog lehet átjutni a határon Ágfalvánál, az autósok nagy kerülőre kényszerülnek.
ápr. 4
13:57
Honvédelmi miniszter: A magyar EU-s elnökségi program meghatározó eleme lesz a biztonság (Demokrata)
"Európa védelme nem támaszkodhat külső erőkre, ahogyan azt sokáig tette."
ápr. 4
14:00
Meghalt Duba Gyula (Blikk)
Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 4
14:00
Már lehet jelentkezni a városi virágosztásra (Gyulatelevízió)
Negyvenötezer egynyári virágot tervez kiosztani az idén a városi önkormányzat a virágos Gyula program keretében. A népszerű tavaszi virágosztási akcióra április 19-éig lehet jelentkezni. A virágos Magyarországért versenyt először 1994-ben hirdették meg hazánkban. Ehhez az országos felhíváshoz köthető a virágos Gyula program elindítása, sokéves ha
ápr. 4
14:03
Több mint 165 ezer okosmérőt telepít az E.ON Hungária (Demokrata)
A kormány különösen fontosnak tartja, hogy ezek a beruházások minél előbb megvalósuljanak.
ápr. 4
14:09
Elég kitartó az influenzaszezon, emelkedő esetszámok jönnek - térkép (Infostart)
A múlt héten több mint tizenhatezer beteg fordult orvoshoz.
ápr. 4
14:09
Váratlanul lekerült a parlamenti napirendről Lázár János kastélytörvénye (Telex)
A törvényt még tavaly decemberben küldte át az Alkotmánybíróságnak Novák Katalin, idén év elején alkotmányellenesnek is minősítették egyes részeit.
ápr. 4
14:12
Botrány Tihanyban: a leköszönő polgármester lánya 60 százalékkal olcsóbban kaphat meg egy értékes telket (444.hu)
Még januárban döntötte el az önkormányzat, hogy értékesíteni szeretné a 600 négyzetméteres belterületi építési telket, amit olyanok kaphatnak meg kedvezményes áron, akiknek nincs tihanyi lakóingatlanjuk. A polgármester lányának és férjének csakugyan nincsen, van viszont egy tihanyi apartmanházuk.
ápr. 4
14:21
Magyar Péter Mészáros Lőrincnél akart dolgozni, mielőtt a kormány ellen fordult (Demokrata)
Magyar Péter, mielőtt megindította volna a kormány elleni keresztes hadjáratát, még Mészáros Lőrincnél kilincselt újabb pozíciókért.
ápr. 4
14:33
Meglepetésre lekerült a napirendről a kastélytörvény (Infostart)
A jövő héten döntöttek volna róla az Országgyűlésben.
ápr. 4
14:33
Több lett a zöld, a kutyapiszok is eltűnhet a józsefvárosi utcákról, a szeméthelyzet viszont reménytelennek tűnik (Telex)
Pikó András körbevezette a sajtót Józsefvárosban, hogy bemutassa, a 2019-es választási győzelem óta eredményeket értek el a kerület élhetőbbé tételében. Sok helyen radikálisan átszabták az utcákat, több lett a zöld és kevesebb a parkoló autó. De nem minden sikertörténet, hiába költenek többet a közterek takarítására, ezt a lakók nem érzékelik. Arró
ápr. 4
14:36
Még mindig itt van velünk az influenza: ez a helyzet most az országban (ATV)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint március 25. és 31. között 16 200 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön közzétett jelentésében.
ápr. 4
14:36
Politikai gyilkosságok: ezzel a címmel indult a Deák Akadémia tavaszi előadássorozata (Nyíregyháza)
A hosszú kések éjszakája és a Kennedy gyilkosság is szerepel a 15 esztendős Deák Akadémia 2024-es tavaszi előadássorozatában. Április 4-től négy csütörtökön, délután fél 5-től érkeznek neves történészek a Móricz Zsigmond Könyvtár konferenciatermébe. A programot a szarajevói merénylet, és Romsics Ignác professzor nyitotta.
ápr. 4
14:45
Lemondott az V. kerületi önkormányzathoz köthető kuratórium éléről Balog Zoltán (Telex)
A kerület ellenzéki frakciója több mint másfél hónapja követelte, hogy mondjon le.
ápr. 4
14:48
Április 20-án újra Csillagfutás lesz a Bujtosi tó körül! (Nyíregyháza)
Most Ön is sokat tehet a daganatos megbetegedések elleni küzdelemért, méghozzá futással vagy gyaloglással. Április 20-án, szombaton immár ötödik alkalommal startolnak el a Csillagfutás lelkes résztvevői a Bujtosi Városligetben - erről adott tájékoztatást szerkesztőségünknek a szervező Omnis Forte Egyesület. A nagyszabású rendezvényen bárki elindulh
ápr. 4
14:51
Váratlanul lekerült a parlament napirendjéről a kastélytörvény, ami miatt Lázár János lekommunistázta Novák Katalint (SzMo)
A jogszabályra már rábólintott a parlament, azonban tavaly decemberben Novák Katalin akkor még köztársasági elnökként megtorpedózta. Most a törvényalkotási bizottságban meszelték el a javaslatot, így biztosan nem kerül jövő héten a Parlament elé.
ápr. 4
14:54
Durva botrány a Mi Hazánknál: 16 párttag távozott, miután megfosztották őket a tisztségüktől (ATV)
Csereklye Krisztina, a Mi Hazánk Mozgalom váci szervezetének korábbi elnöke arról számolt be, hogy a váci alapszervezet 16 tagja hagyta ott a pártot, miután egy országos újraszervezés részeként mindannyiukat megfosztották a tisztségüktől.
ápr. 4
15:12
Huszármajmok érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba (Nyíregyháza)
Négy fiatal hím huszármajom érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. A 2020-ban és 2021-ben született állatokat az Európai Fajmegőrzési Program keretében helyezték át egy lengyel állatkertből.
ápr. 4
15:15
Titkos hangfelvételen magyarázza az egri polgármester, hogy nem ad ki közérdekű adatokat (SzMo)
Mirkóczki Ádám szerint egy helyi közszereplőről volt szó, aki annyi adatot kér ki, hogy az már veszélyezteti a hivatal működését.
ápr. 4
15:18
Kegyetlen sors várja a magyar melósokat: ez már a sírig tartó munka, ami Magyarországon van (Pénzcentrum)
Európán belül a magyarok élnek az egyik legkevesebb időt nyugdíjasként, a férfiak átlagosan 14,5 évre, míg a nők 20,7 évre számíthatnak összegezte a Bankmonitor az OECD statisztikáit.
ápr. 4
15:27
Az óvodák fejlesztésére 319 milliárd forintot költöttek 2010 óta (Demokrata)
Csaknem kétezer óvodában és feladatellátási helyen történtek infrastrukturális fejlesztések, építések, bővítések és felújítások.
ápr. 4
15:27
Az egri polgármester hangfelvételen beszél arról, érdemi részletek kitakarásával adna ki közérdekű adatokat (Telex)
A polgármester azzal indokolta szavait, hogy elege lett egy helyi ellenzéki politikus folyamatos közadatigényléseiből. A háttérben egy drága épületfelújítás is felsejlik.

Keresés