2024. április 6. szombat

ápr. 6
13:21
Dokumentumokat kér Karácsony Gergelytől az LMP (Infostart)
A papírok a 3-as metróhoz kötődnek, a beszerzési dokumentációt és a tenderiratokat ugyanis a városvezetés eddig még nem adta ki.
ápr. 6
13:30
Íme Magyar Péter nagyszabású tüntetése Budapesten - Kövesse velünk az eseményeket - Rendkívüli fotógaléria és videók a helyszínről! (Blikk)
Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje, a NER-ből kiugrott üzletember mára hirdette meg a minden eddiginél nagyobbra tervezett, kormányellenes tüntetését. A március 15-i, sikeres rendezvénye után most a Talpra Magyarok Közösségével "Nemzeti menetet" indít. Már a gyülekező meghirdetett időpontja előtt sokan voltak a helyszínen,
ápr. 6
13:39
Szentkirályi Alexandra: vajon kihez folyik el a budapestiek pénze? (Infostart)
Új Facebook-videót posztolt a Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje.
ápr. 6
13:39
Itt vannak az első képek Magyar Péter tüntetéséről: már gyülekeznek a résztvevők a Városháza térnél (SzMo)
A nemzeti menet 2-kor indul majd el a Kossuth térre, ahol Magyar Péter ígérete szerint több bejelentést fog tenni. Meglepetésvendégek is lesznek a felszólalók között.
ápr. 6
13:42
A szakértők szerint az eddigieknél is súlyosabb szúnyoginvázióra készülhetünk (Blikk)
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Virológiai Nemzeti Laboratóriumának kutatásai szerint míg korábban csak a tavaszi és nyári hónapokban jelentek meg, mostanra egyes inváziós fajok, mint a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog, már februárban is kikelhettek, míg az ázsiai tigrisszúnyogot akár októberben is észlelni lehet.
ápr. 6
13:45
58 éves korában meghalt Szabó Eszter Ágnes képzőművész (Telex)
Leghíresebb műve a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val című falvédő.
ápr. 6
13:51
Magyar Péter országjárásra indul, anyák napjára pedig újabb tüntetést hirdetett (Telex)
Megtelt a Kossuth tér a NER-ből kicsekkolt Magyar Péter szombati tüntetésén, aki szerint a Békemeneten sem voltak ennyien. Azt követelte, hogy a kormány adja vissza a hatalmat és a választás lehetőségét a népnek, de még nem jelentette be a pártját. Nagy Ervin énekelt, de felszólalt egy református lelkész is. Percről percre követtük a tüntetést.
ápr. 6
13:57
A pártépítésen múlik Magyar Péter politikai jövője a Kutyapárt vezetője szerint (SzMo)
Szerinte az lenne a jó, ha több embert tudna kivinni a Fideszből. Magyar a XII. kerületben Kovács Gergőre fog szavazni, amit meg is köszönt neki.
ápr. 6
14:00
Vitézy Dávid nem ijedt meg Tarlóstól: "Nem lesz nehéz dolga a bíróságnak" (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, Tarlós István elismerte, hogy "erősen fontolgatja", hogy beperli Vitézy Dávidot a sajtóban tett különféle kijelentései miatt. A főpolgármester-jelölt ugyanis azt állította, hogy Tarlós "külső nyomásra" rúgta ki őt 2014-ből a BKK-tól, emellett korábbi nyilatkozataiban arról is beszélt, hogy ő a 3-as metró ügyében
ápr. 6
14:18
Az tudta, hogy a régi papír húszas férfialakjához egy nyíregyházi állt modellt? Most megismerheti az éltútját! (Nyíregyháza)
Hegedűs István egykori öttusázót ismerhetik meg azon az előadáson, amit április 15-én tart Komiszár Dénes a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.
ápr. 6
14:21
Megtelt a Deák tér, már Magyar Péter is megjelent a tüntetők között (SzMo)
Innen indul és a Kossuth térre fut majd be a nemzeti menet. Magyar Péter százezer embert vár a megmozdulásra.
ápr. 6
14:27
Itt követheted élőben Magyar Péter szombati tüntetését (SzMo)
A résztvevők a Városháza térről vonulnak majd át a Kossuth térre. Kövesd élőben az eseményeket!
ápr. 6
14:33
Magyar Péter: mostantól semmi sem lesz úgy, ahogy eddig volt (Infostart)
"Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért" – címmel hirdetett tüntetést szombat délutánra a Kossuth térre Magyar Péter, aki szombat reggel közösségi felületén azt is bejelentette, egy korábban megalapított egyesülettel karöltve lép be a politikába.
ápr. 6
14:33
Fontos veszélyre figyelmeztet a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (Demokrata)
Nem mindegy, hogy az utazásra szánt pénzt kire bízzuk és milyen szolgáltatást kapunk érte – jegyzi meg a szervezet.
ápr. 6
14:33
Nagy Ervin: Engem az sem érdekel, ha a szakmámat egy időre el kell engednem, mert most a haza mindenek előtt (Telex)
Nagy Ervin szerint a magyarok 90 százaléka úgy él, mint Magyar Péter és Varga Judit, néha ordibálva.
ápr. 6
14:36
Felhívás! Segítsen dönteni, ki legyen az év egészségügyi dolgozója! (Nyíregyháza)
Az elismerést az egészségügyi szakellátásban, valamint egyéb egészségügyi ellátási területen  dolgozó – kivétel a város egészségügyi alapellátásban dolgozó – egy orvos munkatárs, valamint egy nem orvos munkatárs kaphatja.
ápr. 6
14:45
Kamu videó-linkek árasztották el Magyar Péter tüntetésének Facebook-eseményét (SzMo)
Ismeretlen külföldiek öntötték el a Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért rendezvény eseményét. Egy admin arra figyelmeztetett, hogy senki ne kattintson rájuk. Mutatjuk a valós linket az élő közvetítéshez.
ápr. 6
14:48
Felhívás! Most Ön is javaslatot tehet arra, hogy ki legyen az év köztisztviselője Nyíregyházán! (Nyíregyháza)
A kitüntetés a polgármesteri hivatalban legalább öt éve dolgozó köztisztviselőnek adományozható, aki munkáját pontosan, felelősséggel, megbízhatóan végzi, akinek munkájában érzékelhető a közigazgatási tevékenység színvonalának, hatékonyságának fokozására való törekvés.
ápr. 6
14:51
Tarlós István zokon vette Vitézy Dávid kijelentéseit, pert fontolgat (SzMo)
VItézy azon kijelentése fájt a volt főpolgármesternek, hogy külső nyomásra rúgta ki a BKK-tól. Vitézy áll a per elé, állítása szerint mindent bizonyítani tud.
ápr. 6
15:03
Fotón: Magyar Péter festékszóróval fújt magyar zászlót Nagy Ervin furgonjára (SzMo)
A tüntetés előtt a politikusnak még volt ideje arra, hogy kidekorálja a márciusi tüntetésen ismertté vált járművet.
ápr. 6
15:06
"Ne féljünk!" - elkezdődött Magyar Péter tüntetése, a Kossuth térre vonulnak (ATV)
A "Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért" névre keresztelt demonstráció a Deák térről indult, beszámolók szerint több ezres a tömeg.
ápr. 6
15:15
35 ezren nézik Magyar Péter élő közvetítését a tüntetésről (SzMo)
A Nemzeti Dalt énekelte a tömeg Magyar Péterrel, több ezren vonulnak a Kossuth tér felé.
ápr. 6
15:18
Meglepő tárlatvezetés: református püspök kalauzolja a látogatókat Görögkatolikus Múzeumban (Nyíregyháza)
Április 9-én, kedden 17 órától ismét "Exkluzív tárlatvezetés" tartanak a Görögkatolikus Múzeum kiállítóterében. Fekete Károly református püspök osztja meg gondolatait a kiállítótérben, mely esemény "Liturgikus párhuzamok a görögkatolikusság és a reformátusság között" címet viseli.
ápr. 6
15:27
Videó: A Kossuth tér már azelőtt zsúfolásig megtelt, hogy a Magyar Péter vezette menet egyáltalán odaért volna (SzMo)
Minden környező utcán özönlik a tömeg, holott a tér már eleve tele van. Valahogy el kell jutni a színpadig Magyarnak.
ápr. 6
15:27
Bejelentést tett a MÁV: fontos eljárást szüntetnek meg (BorsOnline)
Ez jelentős változást hoz.
ápr. 6
15:33
Madártávlatból: ilyen látványt nyújtott a hatalmas vonuló tömeg a Magyar Péter tüntetésén (SzMo)
Több ezren vonultak a budapesti Kossuth térre, hogy részt vegyenek a Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért rendezvényen.
ápr. 6
15:36
Valóra válhat a magyarok rémálma: közel vagyunk ahhoz, hogy a 700 forintot is elérje az üzemanyagok ára (ATV)
Sajnos minden jel azt mutatja, hogy a következő hetekben és hónapokban még drágább lesz a benzin és gázolaj a hazai töltőállomásokon.
ápr. 6
15:39
Kamion balesetezett az M1-esen, nagy a torlódás mindkét irányba (Infostart)
Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M1-esen szombat délután Győrnél, az autópálya mindkét oldalán csak a leállósávon araszolnak a járművek, emiatt mindkét irányban több kilométeres torlódás alakult ki - közölte az Útinform a honlapján.
ápr. 6
15:45
Eltévedtek egy utcával Magyar Péterék a Kossuth térre menet (SzMo)
Hosszú az út, sok emberrel kezet fogott, tapsolók között ment.
ápr. 6
15:48
Nagyobb odafigyelést igényel a szívférgesség (Gyulatelevízió)
Azok a szúnyogok, melyek terjesztik a szívférgességet, mint parazitát, áttelelnek, és nem csak tavasszal támadnak. Olykor már télen megcsípik a kutyát, és 4-6 hónap után kialakul egy felnőtt, 20-30 centiméteres parazita a négylábú tüdőereiben, amely belelóg a szívébe is. Ez nagy mennyiségű lárvát tud magából kibocsátani, melyet teszttel, vérvétel
ápr. 6
15:51
Radnótit szavalt Bálint András Magyar Péter színpadán (SzMo)
Az egyik ígért meglepetésvendég a színész volt.
ápr. 6
15:54
Súlyos baleset az M1-esen: araszolnak az autók, nagy a torlódás mindkét irányba (ATV)
Baleset miatt nagy a torlódás az M1-esen mindkét irányban Győrnél.
ápr. 6
16:03
“Csökkenteni kell az északi és déli térségek közötti fejlettségi különbséget" (Demokrata)
A Dél-Dunántúl komplex fejlesztési program célja, hogy csökkentse az országban az észak-déli fejlettségi különbséget – mondta Navracsics Tibor.
ápr. 6
16:15
"És hogy van a diktátor miniszterelnökötök?" – Svájcból is érkezett felszólaló Magyar Péter tüntetésére (SzMo)
Tisztességes országot szeretne Keresztesi Péter, tisztességes vezetéssel. Mert ezt érdemli a magyar nép szerinte..
ápr. 6
16:17
Nagy Ervin külföldön élő magyarok leveleit olvasta fel a tüntető tömegnek (SzMo)
Hajrá Péter! - üzente egyikük, de a többiek is bíznak abban, hogy Magyar Péternek végre sikerül leváltani a jelenlegi magyar kormányt.
ápr. 6
16:30
"Ne féljünk!" - elkezdődött Magyar Péter tüntetése, a Kossuth térre vonultak (ATV)
A "Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért" névre keresztelt demonstráció a Deák térről indult, beszámolók szerint hatalmas a tömeg.
ápr. 6
16:33
Magyar Péter, az ördögűző egy rajzfilmben – na de ki az ördög és kik a fideszesek? (SzMo)
DJ Jeszy, Bayer Zsolt, Varga Judit, Gulyás Gergely, Orbán Viktor. És az ördög maga.
ápr. 6
16:36
Gyermeksírás miatt számláztak ki 15 ezer forintot egy ebédelő családnak (Blikk)
Botrányos dolog történt egy családdal egy Fejér megyei étteremben: az ebéd végén derült ki, hogy 15 ezer forint értékben kiszámláztak nekik plusztételeket azért, mert sírt a gyermekük.
ápr. 6
16:51
Magyar Péter mellett ott menetelt kedvese, Vogel Evelin is (SzMo)
Egymás mellett meneteltek a molinó mögött.
ápr. 6
16:54
Magyar Péter: "Egy kis garázsból indulva megrengettük a politikai status quót" (ATV)
A Kossuth téren tartott tüntetésen Magyar arról beszélt: ma a magyar nemzet megüzente a korrupt hatalomnak, hogy elég volt, megüzente, hogy eddig és ne tovább. Szerinte februárban egyedül lépett be egy stúdióba, de ma már olyan energia van a közösségben, amellyel hegyeket lehet elmozdítani.
ápr. 6
17:09
Alig jött le Magyar Péter színpadáról, a DK már be is perelné Szigetszentmiklós polgármesterét (Telex)
Nagy János azt mondta, hogy DK-s volt alpolgármestere, akivel összerúgta a port, Kövér László házába járt Szigetszentmiklóson. A DK szerint Nagy a Fidesz-kollaboráns.
ápr. 6
17:30
Reagált a Fidesz a tüntetésre: Magyar Péter a dollárbaloldal új politikusa, és háborúba vinné Magyarországot (444.hu)
A Fidesz új kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás bedobta magát.
ápr. 6
17:36
Váratlan bejelentés: lemondott a magyar csúcsmenedzser (ATV)
"Befejezem a Shellnél a karrieremet" – jelentette be Kapitány István a LinkedIn-oldalán, amit a VG szúrt ki.
ápr. 6
17:45
Bohár Dániel a Kossuth teret megtöltő százezres tüntetésről: Ez a tünci jobban emlékeztet egy béna lagzira (SzMo)
A KESMA ékköve sajátos optikával számolt be Magyar Péter tüntetéséről.
ápr. 6
17:57
Magyar Péter: az atombomba mi vagyunk, a magyar nép (SzMo)
Ma itt és egész Magyarországon elindult valami, amit már nem lehet megállítani. Nem hátrálunk, mert nincs hova. Lépésről lépésre, tégláról, téglára vesszük vissza hazánkat, és építünk egy új, modern, európai Magyarországot – mondta a politikus.
ápr. 6
18:03
Október végéig is kitolódhat a szúnyogszezon, de egy kis odafigyeléssel hatékonyan védekezhetünk (Infostart)
Az új inváziós fajok jól viselik a meleget és a szárazságot, gyorsabban és nagyobb számban szaporodnak, valamint veszélyes egzotikus betegségeket is behozhatnak Magyarországra – mondta az InfoRádióban a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának adjunktusa. Kurucz Kornélia szerint az a legcélravezetőbb és leghatékonyabb, ha mi magunk
ápr. 6
18:06
Anyák napjára hirdetett új tüntetést Magyar Péter, de pártját még nem jelentette be (444.hu)
Megtelt a Kossuth tér szombaton, Magyar szerint 2022-es Békemeneten se voltak ennyien.
ápr. 6
18:09
A Fidesz reakciója a szombati tüntetésre: Magyar Péter baloldali politikus, vagyis háborúba vinné Magyarországot (Telex)
Menczer Tamás új Márki-Zay Péterről és világháborúról elmélkedett.
ápr. 6
18:27
Magyar Péter megígérte: az első napon feloszlatják a Kliket, és lesz oktatási minisztérium (SzMo)
A tüntetésen beszélt arról is, hogy a tanárok adminisztratív terheit csökkentik, hogy helyette taníthassanak a pedagógusok, mindezt pedig magas szinvonalú tananyagból tehetik majd meg.
ápr. 6
18:29
Magyar Péter országjárásra indul, anyák napjára pedig újabb tüntetést hirdetett (SzMo)
A politikus megígérte, hogy eljutnak a kistelepülésekre és a vidéki városokba is, és meghallgatják az ott élők problémáit.

Keresés