Az "oszd meg és uralkodj" politikája miatt Orbán Viktorral szemben több mint 2,5 millió szavazót összehozni nem egyszerű feladat - vélekedik a szocialista párt társelnöke.
Nagy János azt mondta a mai tüntetésen, hogy Jószai Attila DK-s képviselő gyakran látogatja meg Kövér Lászlót helyi házában. A Demokratikus Koalíció szerint azonban ez hazugság, ezért beperlik a polgármestert.
Biológiatanár volt, de otthagyta az iskolát, hogy a természetben tanítson. Kockáztatott, bejött: megtapasztalta, hogy nagy pályázat elnyerésére városi környezet nélkül kicsi az esély, mégis mára falusi ökoparkjában áll a Szigetköz Élményközpont.
A jövő héten folytatódik a napos, száraz, kora nyárias idő. A hét közepén egy kissé visszaesik a hőmérséklet, és nagyobb eséllyel északon, északkeleten elvétve előfordulhat zápor, de a hét második felében is az átlagosnál melegebb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A varjak miatt vághattak ki fákat a Balaton déli partján - legalábbis ezt állítják a helyiek. A madarak állítólag sok kárt okoztak és zajosak voltak, amit a fák kivágásával próbáltak orvosolni.
A Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatása szerint Magyar Péter színre lépése nem a Fideszt gyengítette. A párt támogatottsága ugyanis nem változott februárhoz képest.
Sötétben, viharos szélben, ködben, esőben, lyukas ladikkal nem könnyű még egy parányi keszeget sem kifogni. A pilisvörösvári Háziréti Víztározón, március utolsó napjának éjszakáján ennek dacára a profi harcsavadászok egy dévérrel próbálták megakasztani a tó királyát. Este 11-kor érezték, kapás van, egy hatalmas hal kapott rá a csalira, a botot tart
2024-től már az új követelmények alapján érettségiznek a diákok: a tananyag csökkent, kevesebb az elmélet, de olyan új témakörök is bekerültek, mint a várható érték, a gyűjtőjáradék vagy a box plot. Összeszedtük a legfontosabb változásokat, és mintafeladatokat is mutatunk, amiken már most tesztelheti a tudását.
A legfrissebb újszívesek közt van, ha nem épp ő az utolsó, aki szívátültetésen esett át idehaza: Ildikó mindössze néhány hete kapta meg a szervet, s már most teljes életet él.
A Kossuth-díjas énekesnő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a jövő heti erdélyi turnéját le kell mondania, ugyanis a szervező hónapokig csak hitegette őt. A szervező azonban mást állít: elmondása szerint azért nem utalta el előre az énekesnő által kért összegeket, mert még szerződést sem tudott vele kötni a turnéról.
Saját és családtagjaink biztonsága mindennél fontosabb, így nem mindegy, hogy az utazásra szánt pénzt kire bízzuk és milyen szolgáltatást kapunk érte – hívja fel a figyelmet a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is lefolytatja.
Több mint 33 ezren hagyták el Magyarországot 2023-ban, vagyis 2010 óta még soha nem döntöttek annyian a külföldre költözés mellett, mint tavaly - derült ki a KSH adataiból. A híradónknak nyilatkozó szociológus szerint az újra megugró kivándorlási számok mögött az általános nyugat-európai munkaerőhiány áll, valamint az, hogy a COVID-lezárások elmúlt
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Először egy romos, penészes cserelakást ajánlottak neki, aztán végül találtak egy megfelelőt a Rákos MÁV-telepen. Több lakos viszont még mindig nem akarja elhagyni a felhőkarcolóknak kijelölt rákosrendezői területet.